Ma az adótörvényt, hétfőn Orbán terveit ismerhetjük meg

Ma délután benyújtja az adótörvényeket az Országgyűlésnek Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter. A javaslat középpontjában a család és a munka áll - jelentette be Nagy Anna. A kormányszóvivő azt is elmondta, hogy a miniszterelnök hétfőn a Parlamentben ismerteti a második akciótervet.

Pénteken késő éjjelig ülésezett a kormány, ahol is elfogadta a jövő évi adószabályok változásairól szóló javaslatokat. A válságadókkal kapcsolatos infomációk, a róluk szóló törvényjavaslat már pénteken éjjel felkerült az Országgyűlés honlapjára. Arra azonban még pár órát várni kell, hogy megtudjuk pontosan milyen lesz a magyar egykulcsos személyi jövedelemadó vagy hogy pontosan hogyan kívánja a kormány segíteni a bérből élőket. Ahogyan Nagy Anna kormányszóvivő bejelentette, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ma 15 óra után nyújtja be a javaslatot az Országgyűlésnek.

A kormányszóvivő nem mondott részleteket arról, hogy milyen számok szerepelnek majd a törvényjavaslatban, csupán annyit közölt, amit már hónapok óta kommunikál a kormány, miszerint az adózás változásai a családokat és a munkát egyszerre támogatják. Hozzátette: egy egységes adórendszer kerül a Parlament elé.

A hétfői nap nem csak az adók miatt lesz mozgalmas a Parlamentben. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis akkor ismerteti a kormánya második akciótervének azon pontjait, amelyeket az elmúlt napokban még nem hozott nyilvánosságra.

 

A kormány olyan adórendszert kíván létrehozni, amely egyszerre támogatja a munkát és a családot, a gyermekvállalást
Nagy Anna
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.