Alapvetően jól teljesítettek a nyugdíjpénztárak

Az utóbbi időben sok kritika érte a magánnyugdíjpénztárakat, mondván: magas költségszint mellett dolgoznak, ráadásul az elért hozamok sem különösebben attraktívak, vagyis messze nem növelik olyan hatékonysággal a tagok megtakarításait, mint azt a szakemberek a többpilléres nyugdíjrendszer kialakításakor remélték. Mások épp ellenkezőleg látják: a kasszák nem értek el rosszabb nyereséget, mint például a befektetési alapok, s költségeik sem voltak magasabbak annál, mint amennyivel az alapkezelők dolgoznak.

A költségszinteket azonban nem lehet egy az egyben összevetni, hiszen míg a magánnyugdíjpénztárak jelenleg a befi zetett tagdíjak legfeljebb 4,5 százalékát fordíthatják működésük finanszírozására (jövőre ez az arány 0,9 százalékra csökken), addig az alapkezelők a kezelt vagyon arányában részesednek – attól függően, milyen díjjal dolgoznak. A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) adatai szerint az alapkezelők tavaly 6782 milliárd forint vagyont gondoztak, s ebből 49 milliárd forint bevételük származott, vagyis lényegében enynyit csippentettek le maguknak. A nyugdíjpénztárak 2009-ben 15,6 milliárd forint működési bevételre tettek szert, ami tehát a tavalyi tagdíjbefizetések 4,5 százaléka. Ez ugyan soknak tűnik, ám ha ezt az összeget a kezelt vagyonnal állítjuk párhuzamba, amely év végén 2606 milliárd forint volt, akkor azt kapjuk, hogy a kasszák 0,6 százalékot csíptek le saját működésükre, szemben az alapkezelők 0,7 százalékával.

Bár a törvényi szabályozás bizonyos mértékig megköti a kezüket, nincs sok szégyenkeznivalójuk a pénztáraknak az elért hozamok terén sem. A PSZÁF adatai szerint 2009-ben átlagosan 23 százalékos nyereséggel zárt a szektor, míg a nyilvános befektetési alapok esetében ez a mutató tavaly 11,5 százalék volt – igaz az alapok 2008-ban csak 5,5 százalékos veszteséget szenvedtek el,míg a kaszszák 20 százalékosat. Az idei első fél évben a pénztárak átlag 4,65 százalékos hozamot termeltek, nagyjából annyit, mint a befektetési alapok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.