Várják a magánkasszák tagjait

Kíváncsiak voltunk, hogy az erre kijelölt nyugdíj igazgatóságokon mennyire készültek fel a magán-nyugdíjpénztári tagságuk fenntartásáról nyilatkozni kívánó ügyfelek fogadására.Az első nap tapasztalatai biztatók, az ügyintézők képben voltak és a formanyomtatványból is készült elég másolat.

Tizennyolcan várakoztak előttem tegnap délelőtt tizenegy órakor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóság miskolci központjának ügyfélfogadójában – mindössze egy volt köztük, aki a „magánnyugdíjpénztár” feliratú sorszámot szorongatta a kezében. Mikor megszólítottam, a középkorú hölgy csak annyit mondott: még nem döntötte el, visszalépjen-e az államilag finanszírozott nyugdíjbiztosítási rendszerbe, vagy elfogadja, hogy marad magánnyugdíjpénztári tag, s akkor jövő évtől kezdve az állam már nem számítja szolgálati időnek a munkában még hátralévő éveit. – Még nem számoltam ki, mit veszíthetek, ha maradok, s mennyit, ha viszszalépek, ráadásul ma minden olyan bizonytalannak tűnik, s ez sem könnyíti meg a dolgomat – panaszolta.

A „menni vagy maradni” kérdésben maguk az ügyintézők sem segítenek meghozni a döntést. Amikor ugyanis érdeklődő ügyfélként, magamat kvázi magán-nyugdíjpénztári tagként feltüntetve az egyik szakemberig eljutottam, ő mindjárt azzal kezdte: senkit nem befolyásolnak, mindenkinek magának kell eldönteni, mit tegyen. – Ha van tizenöt évnyi, munkában eltöltött ideje, már számíthat valamennyi állami nyugdíjra, de hogy pontosan mekkora lesz ez az összeg, azt ma még nehéz lenne kiszámolni – mondta az ügyintéző, majd többször is hozzátette: a jövő bizonytalan, s nem lehet tudni, mi lesz később magával a törvénnyel. Megnyugtatott: ha vissza akarnék lépni az állami nyugdíjrendszerbe, semmit sem kell tennem, mert jövő január végével – ha nem nyilatkoznék másképp –automatikusan átkerülnék ebbe, s onnantól megszűnne a magán-nyugdíjpénztári jogviszonyom.

– S ha maradnék mégis? –tettem fel a költői kérdést? –Akkor be kellene mennie személyesen az illetékes nyugdíjbiztosítóhoz, s ott három példányban egy nyilatkozatot kitölteni, hogy továbbra is magán-nyugdíjpénztári tag marad. Ebből egy példányt megkap a munkáltatója, egy marad nálunk, egyet pedig továbbítunk a magánnyugdíjpénztárának – mondta. Arra a kérdésre, hogy vajon magammal vihetem-e ezt a nyilatkozatot, mindjárt hárman is öszszeszaladtak. Némi tanakodás után úgy döntöttek, hogy az egyoldalas, fénymásolt papírt semmiképp sem vihetem ki az épületből, személyesen kell kitölteni és aláírni. Amikor egy ismerősömet említettem, aki külföldön tartózkodik, s a megadott jövő január 31-i határidőig nem is jön haza, azt a választ kaptam: az adott ország magyar nagykövetségén ugyancsak személyesen, útlevéllel, személyi igazolványnyal vagy vezetői engedéllyel igazolva magát, nyilatkozhat nyugdíjügyben.

Tájékoztató füzetecske, egyéb brosúra e témakörben nem volt kirakva az ügyfélszolgálaton. A közel egyórás várakozás alatt egy monitorról megtudhattam viszont, hogy milyen feltételekkel vonulhatok korkedvezményesen nyugdíjba, s hogy az ügyintézőket telefonon is lehetőleg csak ügyfélfogadási időben keressem.

Felkészültek a magán-nyugdíjpénztári tagok fogadására a pécsi igazgatóságon is. Mostanáig hetente 28 órában fogadták az ügyfeleket, január végéig ezt az időt 40 órára növelték.

Az igazgatóság – ha szükséges, akkor – az eddiginél több dolgozót állít munkába az ügyfélszolgálati irodában. Szerdán nem jöttek többen, mint máskor, hogy lesz-e roham, s ha lesz, mikor kezdődik, azt egyelőre senki sem tudja Pécsen megjósolni. (U. T.)

A nyugdíjfolyósító Fiumei úti központja. Érdeklődők már tegnap is voltak, igaz, nem sokan
A nyugdíjfolyósító Fiumei úti központja. Érdeklődők már tegnap is voltak, igaz, nem sokan
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.