Újabb problémák az EMFESZ-nél

Az EMFESZ Kft. 2,2 milliárd forintot nem fizetett ki az egyik gáztermék elszámolását végző Keler Zrt.-nek, és az E.ON is hasonló összeget követel tőle – tudtuk meg tegnapelőtt. Tegnap kiderült: a cég Pomázi Csaba fűtőművein kér számon milliárdokat, és a probléma áthidalását ígéri. A gázellátás semmiképp nincs veszélyben.

Az EMFESZ Kft. a lejáratig nem fi zette ki 2,2 milliárd forintos tartozását a speciális hazai gázkereskedelmi rendszerhez kapcsolódó Keler Zrt.-nek – erősítette meg információnkat tegnapelőtt Csiszér Péter, a Keler stratégiai és ügyfélkapcsolati igazgatója. A Keler bizonyos típusú gáztermékek eladói és vevői között intézi az elszámolást. Az egyik ilyen speciális termék az úgynevezett „kiegyenlítő gáz”. Ezt a gázkereskedők csak kivételes esetben, rövid ideig vehetik igénybe, az ellátás folyamatossága érdekében. Az igazgató kifejtette: a Kelernél –a pénzügyi teljesítések biztonságának fenntartása érdekében – a cégek különböző szintű biztosítéki összegeket helyeznek el. Egy-egy adott vállalkozás két külön számlán tart a Kelernél ilyen összegeket. Akkor, ha ez a kettő a kifizetés elmaradásának pótlása során netán lenullázódna, a harmadik biztonsági kasszához nyúlnak, amelyet a többi gázkereskedő tölt fel. Amikor a Keler történetében is kiugrónak számító fizetési elmaradást észlelték, először az EMFESZ saját két kaszszájában lévő, összesen 1,1 milliárd forintot használták fel. Ezután viszont a többiek kasszájából is igénybe kellett venni 1,1 milliárd forintot.

Piaci szakértők furcsállják, hogy az EMFESZ miért „kiegyenlítő gázt”vásárolt (feltehetőleg a Mol-tulajdonú gázvezetékcéggel, az FGSZ-szel egyeztetve). Ezt annak jeleként értékelik, hogy korábbi fő beszállítóik – értesülések szerint az E.ON és a Mol – már nem adnak neki gázt.Mivel az EMFESZ-nek mindkét cég számára előre kellett fizetnie, ez arra utal, hogy a gázkereskedőnek talán nem volt rá pénze. Eszerint az EMFESZ már csak kiegyenlítő gáz vásárlásával biztosíthatta fogyasztói folyamatos ellátását. Góczi István, az EMFESZ ügyvezetője lapunknak az ügy kapcsán kifejtette: álláspontjuk szerint 1,1 milliárd forinttal tartoznak a Keler felé, amit meg fognak téríteni. A magas téli gázfogyasztás miatt költségvetésük valóban kifeszített, de ezt „pénzügyi konstrukcióik kibővítésével” át fogják hidalni. Annak kapcsán, hogy mi lesz a fennmaradó 1,1 milliárddal, leszögezte: ha nem tudnak megállapodni a Kelerrel, majd más platformon vásárolnak gázt, például közvetlenül az FGSZ-től. Kifejtette: novemberben valóban sok „kiegyenlítő gázt” vásároltak a rendszerből a Keleren keresztül. Ennek szabályait ugyanakkor betartották: soha nem vettek belőle négy napig folyamatosan.

De más rossz hírek is felmerültek az immár több mint kétszázezer magyar háztartást ellátó gázcég háza táján. Információink szerint ugyanis az E.ON több oldalról is jelentős összegeket követel az EMFESZ-től. Az egyik ilyen, 3,5 milliárdosnak mondott tétel még 2009 elejére nyúlik vissza, amikor éppenséggel az E.ON vásárolt gázt az EMFESZ-től. Az E.ON szerint ennek utolsó adagját az EMFESZ nem szállította le, így kötbért számítanának fel. Másrészt az E.ON egyes területeken a lakosságigáz-vezetékek üzemeltetőjeként is több tízmillió forint elmaradt díjat követel az azt használó EMFESZ-től. Mindkét tétel miatt igen kemény fizetési határidőt szabtak ki. Ezt az E.ON-nál sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánták. A többi területi gázcégnek – mint megerősítették – az EMFESZ mindeddig rendben fizetett.

Az EMFESZ nem ismeri el egyik E.ON-követelés jogosságát sem. A kötbérét az akkori gázválságra hivatkozva; a vezetéküzemeltető pedig Góczi István szerint nem állít ki megfelelő számlát. Az ügyvezető úgy érzi, a háttérben az EMFESZ ellehetetlenítése folyik. Ez érthetővé válhat annak fényében, hogy az E.ON anyacége nemrég eladta az orosz állami gázvállalatban meglévő részesedését. Talán ennek tudható be, hogy míg tavaly óta az E.ON segítette az EMFESZ-t, most egy régi sérelmet elevenít fel. Góczi István hozzátette: a történet harmadik szereplői Pomázi Csaba vállalkozóhoz köthető városi fűtőművek:, melyek Szekszárd, Szolnok, Szeged, Székesfehérvár, Dunaújváros, Tatabánya és Győr távhőellátását végzik. Az EMFESZ ezektől a társaságoktól hónapok óta mintegy 3 milliárd forintot követel. A legutolsó tárgyalások során viszont a fűtőművek azzal indokolták a fizetés elmaradását, hogy megvásárolták az E.ON-tól a 3,5 milliárdos követelést, és a kettőt összevezetnék. Mivel azonban az E.ON-tartozást az EMFESZ nem ismeri el, továbbra is Pomáziékon kéri számon a 3 milliárdot, amiért kész akár felszámolást is kezdeményezni. (Mivel a cégek már nem az EMFESZ-től vásárolnak, a vita jelen állás szerint a városok ellátását nem veszélyezteti. Pomázi Csaba tegnap az elhangzottakra nem reagált.) Góczi István hozzátette: a helyzet áthidalására bankhitelt szeretnének felvenni. Megfogalmazása szerint finanszírozó bankjukkal, illetve beszállítóikkal – melyeket nem kívánt megnevezni – folytatják a tárgyalásokat az eddig is érvényes pénzügyi konstrukció megújításáról. Korábban az OTP állt kapcsolatban az EMFESZ-szel, és állítólag továbbra is élő a személyes kapcsolat Góczi, illetve az OTP-t irányító, a Molban is alelnöki pozíciót betöltő Csányi Sándor között. Ezt Góczi István nem kívánta kommentálni, többen viszont cáfolták a hivatalos tárgyalások tényét. Ezen túlmenően Góczi Fellegi Tamás energiaminisztert is arra kéri: amit lehet, tegyen meg annak érdekében, hogy a gázpiacon továbbra is fennmaradjon az EMFESZ Kft. által biztosított verseny. Így a miniszter saját hatáskörben is intézkedhet bizonyos fizetési könnyítésekről. Góczi István kérdésünkre elmondta: a válságadó egy részét határidőre befizették, a többire haladékot kértek, melynek elbírálása folyamatban van. Az ügyvezető nem hátrál: néhány héten belül a helyzet rendeződését ígéri.

Nincs veszélyben senki ellátása

A legfontosabb kérdés, hogy mi lesz a több mint kétszázezer EMFESZ-ügyfél ellátásával. A szabályok alapján mindenki minden körülmények között megszakításmentesen kapja a gázt a jövőben is. Ha netán az EMFESZ pénzügyi problémái miatt nem tudná ellátni fogyasztóit, más kereskedőt jelölnek ki ellátásukra, mindenfajta zavar nélkül. Ennek lebonyolítása a Magyar Energia Hivatal feladata, amely információink szerint követi az eseményeket, bár kérdésünkre nem válaszolt. Góczi István lapunknak leszögezte: az új pénzügyi konstrukcióban sem kerül szóba az EMFESZ tulajdonosi szerkezetének változása. Nincs napirenden az sem, hogy az EMFESZ helyzetére tekintettel a nemrég ismeretlen körök által létrehozott Gas.hu Zrt. venné át az EMFESZ ügyfeleit.

Góczi István múlt szombati hírünk kapcsán leszögezte: az EMFESZ-t visszaperlő előző tulajdonos, a ciprusi Mabofi egy rövid ideig valóban elérte lengyelországi vagyonelemeinek ideiglenes forgalmazási tilalmát, de ezt meglátása szerint feloldották.

A lakossági szolgáltatás elindításáról szóló 2008. januári tájékoztató. Hamar eljön a vég?
A lakossági szolgáltatás elindításáról szóló 2008. januári tájékoztató. Hamar eljön a vég?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.