Mérhetetlen ígéretek

Növekvő adóbevételt ígérnek a fuvarozók annak fejében, hogy január elsejétől literenként 6 forint 50 fillér adókedvezményt kapnak a gázolajra. Ennek külső ellenőrizhetősége az eddigi tapasztalatok alapján kérdéses.

Jövőre a kormány döntése értelmében literenként 6 forint 50 fillér kedvezményt kapnak a gázolaj árából a 7,5 tonnánál nagyobb gépjárművek és az autóbuszok – mondta sajtótájékoztatóján Vereczkey Zoltán, a kezdeményezés mögött álló Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke. Hozzátette: a kedvezményt csak megfelelő elszámolású, üzemanyagkártyás vevők vehetik igénybe. Karmos Gábor főtitkár elmondta: Magyarországon 18,5 ezer fuvarozó 70 ezer tehergépjárművet üzemeltet. A személyszállításban kétezer autóbuszos személyszállító vállalkozás működik 16 ezer járművel. A szektor 130–140 ezer munkavállalót foglalkoztat. Magyarországon a közúti közlekedési szektor adja a GDP 6 százalékát. Évente 1600 milliárd forint adót fizetnek be a költségvetésbe.

Az MTI által közölt számításaik szerint jövőre a kereskedelmi gázolajár bevezetésének eredményeként 200 millió literrel növekedhet a magyarországi töltőállomások éves forgalma. A 6,50 forint jövedéki adóviszszatérítés 8,5 milliárd forint kiadást jelent a költségvetésnek, de az üzemanyagfogyasztás növekedésével az állam 11,5 milliárd többletbevételhez jut.

Volt már hasonló vállalása a szektornak, ám annak eredménye nem mutatható ki egyértelműen. Júliusban a nagyobb fuvarozók – élükön a Waberer’sszel – Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum (NÖFF) néven megígérték: mindenképp Magyarországon tankolnak, még ha külföldön olcsóbb is lenne. Habár két hónappal később a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) a fogyasztás megugrásáról tudósított, kérdésünkre most Wilde György főtitkár már nem volt ilyen határozott. A nagy kúthálózatok adatait összesítő szervezet szerint az ország éves gázolajfogyasztási szintje az első kilenc hónapban hétszázalékos visszaesést mutatott, amely csökkenési ütem novemberben öt százalékra mérséklődött. Ugyanakkor hozzátette: statisztikáik nem jelzik a vevők típusát és a változás pontos okát sem. Mindazonáltal ehhez képest a jellemzően magánautósok által használt benzin fogyasztása zuhan: a csökkenés éves szinten 10 százalék körüli. A NÖFF honlapjának „számlálója” szerint július óta 8,5 millió liter gázolajat tankoltak belföldön, amivel közel egymilliárd forint többlet jövedéki adót fizettek be. A lapunk által véletlenszerűen megkérdezett határszéli töltőállomásokon viszont arról számoltak be, hogy az elmúlt hónapokban nem nőtt a gázolajforgalmuk. Egyesek a nagyfuvarozók távolmaradására külön is panaszkodnak. Hegyeshalomnál visszaigazolták: míg korábban hol itt, hol a sógoroknál volt olcsóbb az üzemanyag, már hónapok óta nem láttak a határ innenső oldalán osztrák üzemanyagturistát. A hagyományosan olcsóbb Ukrajna, illetve Románia, esetleg Szerbia és Horvátország mellett ma már ugyanis Ausztriába is érdemes átjárni olcsóbb naftáért.

Tegnap a parlamentben is téma volt az üzemanyagár. A szocialista Tukacs István érdeklődött a benzintarifa emelkedése okán a kormányzati lehetőségekről. Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint a benzinárat sok minden befolyásolja az euróárfolyamtól a nemzetközi gazdasági helyzetig. (Ez lényegé ben megegyezik azokkal a válaszokkal, amelyeket a még ellenzéki Fidesz hasonló kérdéseire adott az akkori szocialista kormány.) Cséfalvay hangos kacagást váltott ki a szocialistákból, amikor azt mondta: a magyar benzinárak nem olyan magasak. Bizonyára a fuvarozóknak adott kedvezményekre is utalt, amikor leszögezte: a reformok és a növekedés majd lehetőséget ad az adótartalom csökkentésére. (Munkatársunktól)

A valaha mért legmagasabb, 357 forintos szintjéről szerdán 2 forinttal csökken a benzin literára – tudtuk meg piaci forrásokból. A gázolajat ugyanakkor továbbra is eddigi, 347-es rekordárán mérik. Noha ez most valóban megfelel a nemzetközi tőzsdék árfolyamváltozásának, a forint minimális erősödését ezúttal nem vették figyelembe. (M. I.)

Kamiont szállító kamion. Januártól könnyebben tudnak spórolni az üzemanyagon
Kamiont szállító kamion. Januártól könnyebben tudnak spórolni az üzemanyagon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.