Ernst & Young: készül a vád a Lehman-ügyben

Még a héten vádat emelhet az Ernst & Young könyvvizsgáló céggel szemben New York állam főügyésze csalás gyanúja miatt, és a Lehman Brothers bankház összeomlásához kapcsolódóan – jelentette hétfőn a The Wall Street Journal meg nem nevezett forrásra hivatkozva. A vezető amerikai lap hírét sem a napokon belül kormányzóvá előlépő AndrewCuomo hivatala, sem a vállalat nem kommentálta. Elképzelhetőnek tartják, hogy az Ernst & Young még azelőtt megpróbál peren kívül megegyezni a hatósággal, hogy beadnák a keresetet.

A nem csak az E & Y szerepére összpontosító vizsgálat középpontjában olyan, a Lehman két évvel ezelőtti csődjét megelőzően végrehajtott ügyletek állnak, amelyek 50 milliárd dollár értékben is a cég mérlegének kozmetikázását szolgálhatták. Ennek lehetőségét a végül 2008 szeptemberében össze omlott Lehman Brothers csődvizsgálója már márciusban felvetette. Nyáron lapunk is ismertette: a könyvvizsgálók „nagy négyesébe” tartozó Ernst & Younggal szemben a brit felügyelet is vizsgálatot indított, Amerikában pedig pert indítottak ellene kisbefektetők.

A vizsgálat egyik központi eleme az, mit tett – vagy nem tett – a könyvvizsgáló cég annak a levélnek a nyomán, amelyben a Lehman egy alelnöke „kitálalt”, aggodalmait fejezve ki, hogy a hiteleket értékpapír-tranzakcióknak álcázó ügyletek sértik a Lehman etikai szabályait, félrevezetik a befektetőket és a felügyeletet.

Az E& Y 2001 és 2008 között mintegy százmillió dollárt kaszszírozhatott a befektetési bank auditoraként. Ha a vád bebizonyosodik, úgy az első eset lesz, amikor nagy könyvvizsgáló céget vonnak felelősségre a pénzügyi válsággal összefüggésben. Mindez az ezredforduló nagy amerikai üzleti botrányait idézi. Az Enron, a WorldCom és más ügyek nyomán 2002-ben hozta a kongresszus a Sarbanes–Oxley-törvényt, ami éppen az auditori függetlenség megerősítését szolgálta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.