Újabb ködös EMFESZ-ügyek

A héten újabb kavarodás alakult ki az EMFESZ Kft. háza táján. Mint emlékezetes, a gázkereskedő tavaly az addigi tulajdonos tudta nélkül valahogy átkerült az ismeretlen hátterű svájci RosGas AG-hez. Ez az állapot azóta stabilizálódni látszik: az előző gazda, a ciprusi Mabofi – amely a cégkivonatok szerint az ukrán Dmitro Firtashoz köthető – ugyan perel, de egyelőre sikertelenül.

Az EMFESZ számos egyéb vagyoni perben is érintett. Ugyanakkor a magyar hivatalokat ezek a tények nem zavarják mindaddig, amíg a cég zavartalanul ellátja immár több százezer lakossági gázfogyasztóját.

Az utóbbi hónapokban ugyanakkor aktivizálódott az – orosz hátterűnek mondott – RosGas: az EMFESZ-től hozzá került át például a Nyírtassra álmodott hatalmas gázerőműre létrehozott cég, Góczi István mellé egy másik ügyvezetőt is kineveztek az EMFESZ élére Oleg Sorokin személyében, és a RosGas megalapította az Energetikai Holding nevű céget. Ez alá azóta különböző, EMFESZ-érintettségű társaságok kerültek.

Az egyik ilyen a szeptember elején alapított „Európai Végfelhasználói Gas.hu Zrt.” Bár ez a társaság egyelőre nem végez látványos tevékenységet, az elnevezésen nincs mit csodálkozni: a továbbra is a RosGashoz tartozó EMFESZ ugyanis elsősorban a gas.hu internetcímen keresztül szervezi gázfogyasztóit.

Hirdetéseikben is elsősorban a gas.hu „védjegy” szerepel. Annál meglepőbb, hogy két hétre rá a teljesen ismeretlen hátterű ciprusi Deschambre Holdings Ltd. az alábbi néven jegyzett be céget: Gas.hu Gázkereskedő Zrt. Ráadásul utóbbi sajtóközleményekkel hívja fel magára a figyelmet. Eszerint a Magyar Energia Hivatalnál (MEH) gázkereskedelmi engedélyt kértek, illetve felvették a társaságot egy orosz energetikai szervezetbe. Kézenfekvőnek tűnne, hogy a Gas.hu Zrt.-nek komoly köze van az EMFESZ-hez.

Nemcsak azért, mert a gázkereskedő körül egy újabb ismeretlen hátterű cég felbukkanása az eddigi üzletfilozófia folytatódására utal. Hanem mert például a két „gas. hu” nevű társaság székhelye megegyezik, utóbbi ügyvezetője, Gál István pedig irányítja az EMFESZ tulajdonában lévő, nyíregyházi kapcsolatú Irodanova Kft.-t is. Bizonyára az sem véletlen, hogy a ciprusi hátterű Gas.hu a gas.hu internetcíméről küldi leveleit. Bár Góczi Istvánt az ügy kapcsán nem értük el, cégen belülről már nem látják ilyen egyértelműnek a kapcsolatot. Sőt inkább azt hangsúlyozzák: engedély nélkül az általuk bejegyzett védjegyet senki más nem használhatja. A gas.hu-n pedig továbbra is kiemelten tüntetik fel: az oldal az EMFESZ-é.

Ugyanakkor az iparágban az események teljesen világos és egybevágó olvasata terjeng. Eszerint a Firtastól einstandolt EMFESZ igen jól tejel új, tényleges, sokkal inkább magyar, mint orosz gazdasági-politikai „oligarcha” gazdáinak. Ám a társaság felett Damoklesz kardjaként lebegnek a százmillió-milliárd dolláros perek, melyek közül ha egy is becsúszik, az amúgy is gyenge lábakon álló társaság tönkremegy.

Az elmúlt években világosan kirajzolódott, hogy a társaság fő célja a politikai ütőkártyaként használható több százezres lakossági ügyfélkör megszerzése, akiket azóta is agresszívan csábítanak át a hagyományos szolgáltatóktól. Egyes versenytársak szerint ezt az ügyfélállományt az esetleges csőd közeledtével az „ismeretlen hátterű”, üres Gas.hu Zrt. kapná meg, nehogy az elvégzett munka kárba vesszen és – a szabályok szerint – a fogyasztók visszakerüljenek eddigi szolgáltatójukhoz. EMFESZ-es forrásunk ennek kapcsán úgy fogalmazott: „egyelőre” nincs szerződés vagy egyéb hivatalos kapcsolat a két társaság között.”

Kérdéseinkre a Gas.hu Zrt.-től kitérő válaszokat kaptunk e-mailen, aláírás nélkül. Így nem nevezték meg a Deschambre végső haszonhúzóját sem. Arra a kérdésre pedig, hogy át kívánják-e venni az EMFESZ ügyfélkörét, azt válaszolták: a nem túl távoli jövőben nyilvánosságra kerülnek üzleti „irányaik”. (Az EMFESZ-nél hasonlót ígértek a RosGas hátterének bemutatása tekintetében is még tavaly tavaszszal.)

Az EMFESZ ügyintézésében már tavaly is látványosan rugalmas MEH szintén nem válaszolt a kérdéseinkre. Például arra, hogy nekik megnevezték-e a Deschambre végső haszonhúzóját, vagy hogy nem zavarja-e őket a gas. hu-val kapcsolatos névazonosság. Azt üzenték, olvassuk el az MTI-t. Elolvastuk, de a hivatal kérdéseinkre a távirati irodán keresztül sem adott választ.

Lengyel szál az EMFESZ-csomóban

A Mabofi Lengyelországban is beperelte az EMFESZ-t. A társaság – még Firtas idejében hozzákerült – lengyel leányvállalata igen vagyonosnak tűnik, hisz több szénhidrogén-kutatási terület engedélyével rendelkezik. Az EMFESZ-nél nemrég fel is értékeltették a társaságot több százmillió dollárosra, a mérleg javítása érdekében.

A Mabofi erre hivatkozva szintén támadja azt a tavalyi szerződést, melyben a Mabofi nevében Góczi István mindössze 1 dollárért adta el az EMFESZ-t a helyettese által képviselt RosGasnak. Mindenesetre – a Mabofi közlése szerint – a per idejére a lengyel bíróság ideiglenes intézkedésként megtiltotta a lengyel érdekeltségek adásvételét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.