Akiket elriaszt a magyar piactól a válságadó
Lapunk piaci információi szerint az üzemanyag-kereskedelemmel foglalkozó, orosz hátterű Lukoil Magyarország, illetve az olasz Agip Hungária is fontolgatja üzemanyag-nagykereskedelmi engedélyének visszaadását. Ezenkívül a fő orosz gázszállításokat képviselő Gazprom, illetve a Magyarországot ellátó E.ON közé ékelt, Gazprom–E.ON közös tulajdonú Panrusgáz Zrt. állítólag szintén ezzel fenyeget.
Az ok egyértelműen a válságadó. Egyes értelmezések szerint a különböző ágazatokra – így az energetikára – 2010-re visszamenőleg kivetett sarc megfizetése alól mentesülnek, ha engedélyeiket a december 20-i határidő előtt visszaadják. Mások szerint a döntéssel január 1-jéig várhatnak: ez évre ugyanis semmiképp nem ússzák meg a fizetést. A két üzemanyag-kereskedő tekintetében százmilliókról, a Panrusgáznál viszont önmagában hatmilliárd forintról van szó. Az érintett cégeknél lapunk nem talált nyilatkozót, de az információt rajtuk kívül minden más érintett egyöntetűen megerősítette.
A válságadó kivetése kapcsán az ágazatok főleg arra panaszkodnak, hogy az árbevétel-alapú. Annak, hogy a termelők és a fogyasztók közé miért ékelődik egy nagykereskedő is, sokszor lehet az adott piaci szerkezet szempontjából érthető oka. A Panrusgáz közbeiktatása egyszerűen az évtizedes múltú magyar–orosz gázszerződés feltétele volt, az üzemanyagpiacon pedig a 80-90 százalékot képviselő Mol mellett még akkor is elférnek a kicsik, ha azok is a Moltól vásárolnak. Ám általánosan kimondható az is, hogy ezek a közbeiktatott cégek jellemzően egy százalék alatti nyereségrátával dolgoznak.
A magyar gázfogyasztás háromnegyede mögött álló Panrusgáz esetében egyévnyi válságadó hatévnyi nyereségének felel meg. Mivel a társaság valóban semmilyen más tevékenységet nem végzett, ezt az adót – viszszatérően hallható érvelések szerint – egyáltalán nincs miből kifizetni. A szintén orosz Lukoil, illetve Agip esetében a „mérlegelés” oka információink szerint ez: több százmillió forintos veszteség fejében érdemes-e megtartani nagykereskedelmi piacaikat.
A válságadó tehát az alapvetően szabadáras üzemanyagpiacon két ellentétes hatást váltott ki. Annak ugyanis egyrészt van egyfajta egészséges „piactisztító” hatása, azaz a gyengéket lesöpri a színről. Ugyanakkor a másik oldalról tovább csökkenti a versenyt, mivel növeli az eddig is jelentős szereplők piaci túlsúlyát. Ennek tovagyűrűző hatásaként információink szerint kiskereskedők is visszaadhatják az engedélyeiket, amelyeknek a kisebb nagykereskedőktől megérte vásárolni, a Moltól azonban már nem. Információink szerint a második legnagyobb üzemanyag-nagykereskedőnek számító OMV Hungária az adó ellenére sem kíván kivonulni a honi üzemanyag-nagykereskedelemből.
Mindenki úgy tartja, hogy a lépés a „nemzeti” cégnek tartott, messze piacvezető Molnak kedvez. Ugyanakkor értesülésünk szerint maga a Mol egyáltalán nem örül a fejleménynek, mivel tart a pozícióerősödése miatti versenyhivatali támadásoktól. Ugyanakkor a nemzeti olajtársaság természetesen befi zeti a nagy- és kiskereskedelme után járó válságadót is, amely számításaik szerint 2010-re 20-25 milliárd forintot tehet ki. Más jelentős gáz- vagy áramtársaságról sem tudunk, amely tevékenységének feladását fontolgatná.
Az, hogy az energetikára kivetett válságadó kapcsán leginkább orosz hátterű cégek jajszava hallik, az ágazat sajátosságai miatt talán nem meglepő. A problémát állítólag Vlagyimir Putyin orosz kormányfő sosem felejti el felemlegetni Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésein. Talán ez is az egyik oka annak, hogy a rendkívül élénk magyar–orosz tárgyalássorozat ellenére megállapodás egyelőre egyetlen kérdésben sem született.
Más az üzemanyag-kiskereskedelem, azaz a kúthálózatok kérdése. Innen sem a mintegy 180 kutat üzemeltető Agip, sem a 74 töltőállomást ellátó Lukoil, sem más társaság nem kíván kivonulni. Pedig a kiskereskedelemre is kivetettek válságadót. Igaz, ez nem egyszázalékos, hanem a kúttársaság méretétől függően sávosan nő: 100 milliárd forint feletti forgalomnál már az árbevétel 2,5 százaléka. A cégek természetesen ezt is igazságtalannak tartják: ha a nagy hálózatok áthárítanák a válságadót – amit egy jogszabály egyszerűen megtilt –, akkor egy adott térségben csak emiatt akár hétforintos árkülönbségek is kialakulhatnának.
Amikor a kormány egyes cégekre kedvezőbb adóterheket ró ki – végül egyébként az ötmilliárd forint árbevétel alatti energia-nagykereskedőknek is szinte nullára csökkent a válságadószintjük –, rendre felmerül, hogy ezek a szabályok egyes cégérdekeltségekkel bíró politikai kapcsolatoknak kedveznek. Jelen esetben is ugyanezt tapasztaltuk vádként. De természetesen azért is kárhoztatják a szabályt, mert az visszamenőleges, első változata óta már harmadszorra módosul, ráadásul az ágazattal való mindennemű előzetes egyeztetés nélkül.
Mindemellett, ahány szereplőn keresztülmegy az áru, a mintegy egyszázalékos adót minden egyes cég befizeti. Így az államnak annyiszor egy százalék bevétele származik egyetlen termékből, ahány tagú a belföldi kereskedelmi lánc. Azt is igazságtalannak tartják, hogy a válságadót az üzemanyag teljes árára kell fizetni, aminek több mint a fele eleve adó. Vagyis az állam megadóztatja azt az adót, amelynek beszedését az üzemanyagcégekre bízza. Ráadásul a válságadót a társaságok nem háríthatják át, vagyis azt saját forrásból kell kigazdálkodniuk.
