Teljes tanácstalanság az államigazgatásban

Napokon belül hatályos lehet a nyugdíjpénztári rendszert átalakító törvény,vagyis a pénztárukban maradni akaró tagoknak alig több mint 30 munkanapjuk marad a nyilatkozat megtételére. Az államigazgatás felkészületlenül várja a rövidre szabott időszakot.

Senki nem tud semmit – a parlament ugyan hétfőn elfogadta a nyugdíjpénztári rendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot, ám tapasztalataink szerint sem a pénztártagok, sem a nyugdíj-igazgatási szervek nincsenek képben arról, mi is lenne a teendőjük. Pedig a törvényt napokon belül kihirdethetik a Magyar Közlönyben (jelenleg a köztársasági elnök aláírására vár), s a rákövetkező nap hatályba is lép. Akkortól tehát elméletileg a nyugdíj-biztosítási igazgatási szerveknek készen kellene állniuk a pénztári tagságuk megtartásáról nyilatkozók fogadására. Az óra ugyanis ketyeg: legkésőbb 2011. január 31-ig lehet nyilatkozni erről, aki pedig lekési ezt az időpontot –és erre nem tud felhozni az állami szerv által méltányolható mentséget – végérvényesen visszakerül az állami társadalombiztosítási rendszerbe.

Megpróbáltuk összeszedni a rendelkezésre álló információk alapján, mire számíthatnak a pénztártagok. Ha ma megjelenne a közlönyben a törvény, vagyis csütörtöktől hatályba lépne, akkor is már csak alig több mint 30 munkanap állna a tagok rendelkezésére, hogy maradási szándékukat jelezzék a megfelelő helyen. Két regionális nyugdíj-igazgatási irodánál is érdeklődtünk tegnap állampolgárként, hogy mikor mehetnénk intézni az ügyet, és mire készüljünk fel: lesz-e formanyomtatvány, mi annak a tartalma, vagy nekünk kell papírra vetni valamit. Azonban sem az észak-magyarországi, sem a dél-alföldi irodában nem tudtak felvilágosítással szolgálni. Az egyik helyen az ügyintéző közölte: „Uram, ön többet tud, mint én, mi ugyanis semmilyen tájékoztatást nem kaptunk még ez ügyben.” A másik helyen arra hívták fel a figyelmünket, hogy meg kell várni a törvény hatálybalépését, illetve az eljárási utasításokat. Felvetésünkre, hogy az idő rövidsége okán a szakminisztérium hamarabb is elkezdhette volna az irodák felkészítését, azt a választ kaptuk, hogy lesz elég ideje a tagoknak a nyilatkozat megtételére, az irodák a két ünnep között is nyitva lesznek.

A törvény szerint a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerveknél kell majd megtenni a nyilatkozatot. Az ország hét régiójában összesen 33 irodában lehet nyugdíj-biztosítási ügyeket intézni, rajtuk kívül még a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság és az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság tartozik ebbe a körbe, de utóbbinál nem foglalkoznak operatív ügyekkel. A jogszabály alapján mindegyik helyszín rendelkezésre áll a nyilatkozattételre, bár az egyik irodában azt a folyosói pletykát hallották, hogy csak 4-5 helyen lehet majd intézkedni.

A maradni szándékozó pénztártagok – eltérő rendelkezés hiányában – a törvény kihirdetését követő naptól mehetnének az irodákba. Akár formanyomtatványon, akár saját gyártású papíron kell is nyilatkozni, eljárási vagy hatósági díjat ezért valószínűleg nem kell majd fizetni – nyugdíj-elbírálási ügyekben legalábbis eddig nem kértek díjat a szervek.

Akad, aki amiatt aggódik, hogy nem jut neki időpont az ügyintézésre. A sajtóban többféle számítás kering, hogy egy ügyfélre mennyi ideje juthat az irodáknak, s általában 2-3 perc jön ki. Az nem tűnik járható útnak, hogy egy közös megbízott gyűjti össze amaradók nyilatkozatát, a törvényben ugyanis kikötik, hogy a személyazonosság ellenőrzése céljából személyesen kell megjelenni az irodában. Egyszerűbbé tenné az életet, ha elektronikusan lehetne nyilatkozni, vagy legalább időpontot regisztrálni az ügyintézésre. Utóbbit azonban csak az okmányirodákhoz köthető ügyekben lehet megtenni. Az is kérdés persze, hogy miért, ám ennél is fogósabb, hogy miért nem lehet az Ügyfélkapun keresztül eljuttatni a nyilatkozatot. Nyugdíjügyekben ugyanis már ma is járható út ez, például „nyugdíj vagy nyugdíjszerű rendszeres pénzellátás megállapítása iránti, illetve szolgálati idő megállapítására irányuló kérelem, elbírálással kapcsolatos bejelentés, nyilatkozat” megtételére is alkalmas az Ügyfélkapu. S ugyan egyelőre nem ismert, milyen tartalommal kell rendelkeznie a nyilatkozatnak, de feltételezhetően a magán-nyugdíjpénztári tagságra vonatkozó adatokra lesznek kíváncsiak, márpedig azok is elérhetők a kormányzati elektronikus rendszeren keresztül.

Adódik továbbá a kérdés, hogy hol lehet majd nyilatkozni. Kiindulva a hatályos szabályokból, miszerint a nyugdíj iránti igényt alapesetben a lakóhely szerint illetékes regionális nyugdíj-biztosítási igazgatóságon kell jelezni, valószínűnek tűnik, hogy a nyilatkozat esetében is ez lesz a rend. Ugyanakkor ma is van mód arra, hogy a tartózkodás szerinti irodában adhassa be a nyugdíjat igénylő a kérelmét – kérdés, hogy ezt precedensnek tekinti-e a kormány, vagy ragaszkodni fog a lakóhely szerinti ügyintézéshez.

Nem mindenki tud azonban eljutni az irodákba. A hétfőn elfogadott nyugdíjcsomagban külön rendelkezések vonatkoznak azokra, akik különböző okokból nem tudják a január végi határidőre benyújtani a nyilatkozatukat. A törvény szerint a testi fogyatékosság, az egyéb egészségügyi okok jelentenek felmentést a határidő alól (utóbbi esetében nyilván orvosi igazolásra lesz szükség). Igazolási kérelemmel élhetnek még a „személyi szabadságot korlátozó büntetés vagy intézkedés hatálya alatt állók”, illetve a tartósan külföldön tartózkodók. Kérelmükről az előterjesztést követő 15 napon belül dönt az igazgatási szerv, mégpedig egy, az utolsó pillanatban benyújtott módosító alapján a közigazgatási hatósági eljárás szabályai szerint. Ez mind az ügyfél, mind a hatóság számára kijelöli a jogokat és kötelezettségeket az eljárás során. Csak egy példa, hogy akár procedúra jellegű is lehet az eljárás: „ha a döntéshozatalhoz nem elegendőek a rendelkezésére álló adatok, a hatóság hivatalból vagy kérelemre bizonyítási eljárást folytat le”.

Az ügyfélnek jogában áll fellebbeznie a döntés ellen, ha viszont a kérelem sikeresen átment a vizsgán, az iroda munkatársai keresik fel a nyilatkozattételre jogosultat. A külföldön tartózkodók pedig a Magyar Köztársaság külképviseletén nyilatkozhatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.