Korona nélkül maradhatnak a csehek

Németország a közelmúltban felkérte Csehországot, hogy lépjen be az euróövezetbe, és vezesse be az eurót – állítja a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap hétvégi kiadása megbízható forrásokra hivatkozva. A német kormány szóvivője azzal kommentálta a hírt vasárnap, hogy „senkire sem gyakorolnak nyomást”.

„Szívesen látnánk önöket a klubban” – mondta Angela Merkel német kancellár a lap szerint Petr Necas cseh kormányfőnek, amikor az augusztusban Berlinbe látogatott. Merkel jelezte: Csehország Németország szövetségese lehetne abban, hogy rendet teremtsenek az utóbbi időszakban igencsak viharvertté vált euróövezetben. Petr Necas a lap kérdésére nem kívánta kommentálni beszélgetését Merkel kancellárral, de a cseh miniszterelnök környezetében megerősítették az újság érdeklődésére, hogy az idézett mondat és az ajánlat valóban elhangzott. A cseh kormányfő ettől függetlenül megjegyezte, hogy „butaság lenne most bevezetni az eurót Csehországban”.

A Lidové Noviny értesülése szerint hasonló ajánlatot kapott Berlintől Lengyelország is. A német kormány szóvivője, Steffen Siebert azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a kancellár valóban üdvözölne további EU-tagországokat az euróövezetben, de sürgetésről szó sincs. „A német kormány egyetlen országra sem gyakorol nyomást, hogy felgyorsítsa a csatlakozási folyamatot” – szögezte le a szóvivő.

A cseh koronának ugyanakkor nem megy majd olyan jól jövőre, mint a lengyel zlotynak – derül ki a Bloomberg hírügynökség piaci körképéből, amelynek eredményét a Warsaw Business Journal ismertette tegnapi számában. Aki a régiós valuták árfolyam-emelkedésére spekulál, annak zlotyt kell vennie – méghozzá mihamarabb. A lengyel fizetőeszköz ugyanis az elemzői konszenzus szerint – mai árfolyamához viszonyítva – 7,2 százalékkal erősödhet az euróhoz képest 2011 végére.

A második helyre az elemzők a cseh koronát sorolták, amelyben 4,8 százalékos erő „szunnyad”, őt követi a forint, amelynek kurzusa 2,9 százaléknyit javulhat a közös európai fizetőeszközhöz képest.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.