Várhatóan tovább szaporodnak a már most is létező tréfás fotómontázsok, amelyeken Barack Obama vonásait elődje, George W. Bush arcmásához igazítják, miután az amerikai elnök megállapodott az ellenzékkel a Bush-féle adókedvezmények fenntartásáról. A Demokrata Párt reményei szerint a leggazdagabbaknak, az évi negyedmillió dollár felett kereső családoknak (egyedülállóknál kétszázezer a határ) januártól már a zsebükbe kellett volna nyúlniuk. Most azonban két évig tovább élnek a kedvezmények, ha Obamát saját pártja is követi a kongresszusban. Egyelőre nagy a zúgolódás a párt baloldalán, hiszen a lépés elsősorban a gazdagoknak kedvez.

Az adókedvezmények ügye párt- és gazdaságpolitikailag is igen kényes kérdés. Először is: kompromisszumról van szó, amelyben – Obama megfogalmazásával – a republikánusoknak is nyelniük kell, például a hosszú távú munkanélküliek járadékának meghosszabbításával. (Az elnök egyébként azzal védte az alkut, hogy az ellenzék „túszul ejtette” az amerikai népet. A jelenlegi kongresszus utolsó heteit éli, más fontos törvényhozási ügyek előfeltételéül is az adómegállapodást szabták.) Az adóalku ugyanakkor az első nyilvánvaló jele, hogy az egy hónappal ezelőtti kongreszszusi választási vereség után a Fehér Ház középre húz, hiszen a tét már Obama 2012-es újraválasztása. A Nobel-díjas Paul Krugman „borzasztóan önkényeztetőnek” és hibának nevezte az alkut.

A gazdaságpolitikai kontextust az adja, hogy az amerikai gazdaság alacsony fordulatszámon van, magas – 9,8 százalékos – a munkanélküliségi ráta, miközben a kedvezmények fenntartása 900 milliárd dollárral tovább növeli a jelentős deficitet. (A baloldalon rá is mutatnak, hogy a republikánusoknak addig fontos az unos-untalan emlegetett államháztartási fegyelem, ameddig az az érdekeiket szolgálja.) A nagy kérdés, hogy a kedvezmények keresletélénkítő hatása bizonyul-e erősebbnek, miközben a két évvel ezelőtti, 800 milliárdos élénkítőcsomag messze nem igazolta a várakozásokat, újabb pakk elfogadása pedig politikailag esélytelen.