KT: se pénz, se paripa

A kormányzó többség szavazataival az Országgyűlés tegnap elfogadta a jövő évi költségvetéshez benyújtott, a kormány által is támogatott úgynevezett első körös módosítókat. A csomag része volt az az indítvány is, amely a Költségvetési Tanács (KT) kiadásaira jövőre betervezett 835,5 millió forintból elvon 825,5 milliót. Ez azonban már csak formalitás volt. A parlament hétfőn megszavazott egy a 2011-es költségvetést megalapozó salátatörvényhez benyújtott javaslatot, amely átalakítja a tanács összetételét, működését és javadalmazását, így lényegében a jelenlegi formájában megszűnik a szervezet.

A tegnap elfogadott módosítók között volt az is, amely mintegy 22 milliárd forintot biztosít arra, hogy a közszféra dolgozóinak rendszeres nettó keresete ne csökkenjen akkor sem, ha az adó- és járulékváltozások egyébként hátrányosan érintenék őket. (Mint arról beszámoltunk: aki bruttó 290 ezer forintnál kevesebbet keres, és nem tud élni a gyermekek utáni adókedvezménnyel, jövőre kevesebbet kap kézhez.) A változtatások eredményeként visszaáll az egy százalékot elért pártok költségvetési támogatása az idei szintre, azaz 223 millió forint pluszt kapnak a büdzsé tervezetében lévő összeghez képest.

A kormány által támogatott csomag elfogadása után a többség igent mondott több LMP-s indítványra is: például plusz 60 millió forintot kap az Autisták Országos Szövetsége – ennek forrását a Malév tőkeemelésére fordítandó összegből teremtik elő. Igent mondtak tucatnyi jobbikos javaslatra is: egyebek mellett így az Állami Ménesgazdaságnak plusz 120,5 millió forint jut a 4-es metró építési költségeinek terhére. A módosítók hatására változtak a jövő évi költségvetés főösszegei is. A parlament kormánypárti többségének támogatásával a kiadási főösszeg 13 838,6 milliárd, a bevételi 13 151,2 milliárd forint lett. A módosítások elfogadása után egymilliárddal, 687 milliárd forintra csökkent a tervezett államháztartási hiány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.