Zsonglőrködik a kabinet a nyugdíjakkal

A kormány szerint nem sért alkotmányossági jogokat, ha a magánpénztárban maradók akkor is elesnek nyugdíjuk állami részétől, ha a munkaadójuk továbbra is fizeti utánuk a 24 százalékos nyugdíjjárulékot.

Matolcsy György interjúnkban kijelenti, hogy a munkavállalók nyugdíjjogosultsága nem kapcsolódik a jelenleg 24 százalékos foglalkoztatói tb-járulékához. Ebből az következik – tesszük hozzá már mi –, hogy a kormány szerint nem sért alkotmányossági jogokat, ha jövő februártól a magánpénztárban maradók akkor is elesnek 2011 decemberétől nyugdíjuk állami részétől, ha a munkaadójuk egyébként továbbra is fizeti utánuk a nyugdíjalapba a 24 százalékos nyugdíjjárulékot.

Megnéztük, mit mond e tárgyban a hatályos jogszabály. Mindjárt a törvény elején, az alapelveknél azt rögzítik: „A biztosítás az annak alapjául szolgáló jogviszonnyal egyidejűleg, a törvény erejénél fogva jön létre. Ennek érvényesítése érdekében a foglalkoztatót bejelentési, nyilvántartási, járulékmegállapítási és járuléklevonási kötelezettség terheli.” Egy következő pontban ez szerepel: „A foglalkoztatót a társadalombiztosítás keretében nyújtott ellátások pénzügyi fedezetéhez törvényben meghatározott járulék- és hozzájárulás-fizetési kötelezettségek terhelik.”

A kormány értelmezése szerint a beszedett 24 százalék kizárólag az aktuális nyugdíjkiadások fedezetére szolgál, nem a biztosított saját nyugdíjának majdani kiszámítására – vagyis a kockázatközösség elvének megfelelően a biztosítottak utáni befizetések finanszírozzák a nyugdíjasok járandóságait.

Az alapelvek azonban azt is kimondják, hogy a biztosítási jogviszony csak úgy jöhet létre, ha a foglalkoztató teljesíti egyebek közt járulékmegállapítási és járuléklevonási kötelezettségét. Ez a kormány értelmezésénél szorosabb viszonyt állapít meg a biztosított és az utána befizetett járulék között.

Van azonban még egy csavar a történetben. Jelenleg a fél szuperbruttó szerint fizetjük az szja-t, vagyis az adóalapba beleszámít a munkaadó tb-járuléka. Vagyis az szja-törvény abból indul ki, hogy szoros kapcsolat van a munkavállaló és az utána fizetett tb-járulékok között.

Mivel a parlamenthez múlt pénteken benyújtott törvénycsomag ezeket a részeket nem érinti, kizárólag a 24 százalékos foglalkoztatói nyugdíjjárulékot nevezi át nyugdíj-hozzájárulássá, egyelőre megoldatlannak tűnik a nyugdíjrendszerben a kormány akaratának megfelelő változtatások törvényes elrendezése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.