Hétvégi gázsokk - Rogán véletlenül arra járt

Szokás szerint nem a kormány, hanem Rogán Antal Fidesz-képviselő önálló indítványként nyújtotta be a Tisztelt Háznak az új földgázár-szabályozás „első lépését”.

Az élet furcsa fintoraként Rogán Antalnak, a Fidesz-frakció gazdasági munkacsoportja vezetőjének és V. kerületi polgármesternek csütörtökön pont ugyanabban a belvárosi cukrászdában volt dolga, ahol a hazai energiaipari multik tartották konferenciájukat, és ahol a kormány képviselői – az eddigi szokásoktól eltérően – nem jelentek meg. Egy idő után el is terjedt a nézők soraiban, hogy „itt a Rogán”. Bár a politikus nem a kormány, hanem a Fidesz egyik vezetője, bizonyára szívesen vendégül látták volna. Feltehetőleg lett is volna mit mondania, hisz a parlament honlapján másnap – pénteken – délután az ő neve alatt jelent meg a gázipari cégek jövőjét alapvetően befolyásoló önálló törvénymódosító csomag.

A képviselő nevéhez fűződik az ágazatot érintő előző, júliusi energiaárstopot hirdető módosítás is. Szakértők szerint a kormány javaslatait azért képviselők nyújtják be, hogy így kikerülhessék az egyébként szükséges egyeztetéseket.

Az „új földgázár-szabályozás első lépései” szerint az áralkotó tényező megállapítása a szakminiszter – Fellegi Tamás – kezében összpontosul. Az alacsonyabb ár érdekében változtathatja a – Molhoz kötődő – stratégiai földgázkészletek elismert mértékét. Hatóságivá válik a Mol belföldön kitermelt földgázának tarifája, a miniszter szabja meg, milyen arányban lehet érvényesíteni a számlában a tárolókból, illetve a különböző külföldi forrásokból származó fölgáz árait. (A világpiaci változások folytán most hosszú távú orosz szerződésünk drágább, mint az úgynevezett azonnali piacé.) Az – E.ON-tulajdonú – földgáz-nagykereskedőnek a hatálybalépéstől számított három napon belül újra kell tárgyalnia lakossági szerződéseit a közvetlen ellátó szolgáltatókkal. A szabályok alapvetően az ágazat belső áraira vonatkoznak, abban nem térnek ki a Fellegi Tamás által két hete bejelentett sávos gázáremelésre.

Bár a cégek hivatalos véleményt egyelőre nem fogalmaztak meg, az új kormány alatt hozott eddigi törvényeknek megfelelően a mostaniak még tovább ronthatják jövedelmezőségüket. Több társaságnál –például az E.ON-nál – válságtanácskozást tartottak.

Januárban számlagondok lesznek

A jelenlegi helyzet alapján januárban bizonyosan gondok lesznek a gázszámlákkal – állította lapunknak Laczó Sándor, a Magyar Gázipari Egyesülés (MGE) elnöke. A kormány eddig nem egyeztetett a szakmával a sávos gázáremelés pontos szabályairól, pedig az ágazat szívesen nyújtana szakértői segítséget. Az elképzelések ugyanis gyökeresen új számlázási rendszert igényelnek, ám pontos szabályok híján nem tudnak hozzákezdeni a fejlesztésekhez. A múlt héten számos gyakorlati felvetést kaptunk olvasóinktól a bejelentett gázáremelés értelmezése kapcsán.

Kérdés, mikortól számít az egy év (a szerződéskötéstől vagy január elsejétől), miképp érvényesítsék a sávugrások eltérő tarifáját a becsült számlánál, tudomást szerezhetnek-e a szolgáltatók a nagycsaládosok gyermekeinek számáról. Házközponti fűtés – vagy akár lakossági távhő – számára vásárolt földgáz esetén a matematikailag adódó legmagasabb, 9,3 százalékos áremelést érvényesítik-e, vagy ebből az egy lakásra eső hőfogyasztást veszik-e alapul. Ha valaki átlép egy sávhatárt, akkor visszamenőleg kell-e fizetnie a magasabb tarifát, vagy csak onnantól?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.