Nincs megállapodás a bérekről

Közeledtek ugyan az álláspontok, de tegnap sem született megállapodás a 2011-es bérekről az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. Az ülésen élesen bírálták a kormány nyugdíjakról szóló törvénytervezetét.

Nem sikerült megállapodniuk a szociális partnereknek a jövő évi bérekről az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) tegnapi ülésén. A kormány minimum ötszázalékos minimálbér-emelést és 3,4 százalékos garantált bérminimum-növelést javasol 2011-re – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára. A munkavállalói oldal a jelenlegi 73 500 forintos minimálbért 79 500 forintra kívánja emelni – tette hozzá Pataky Péter. Az MSZOSZ elnökének garantált bérminimum javaslata 96 500 forintot, az országos bérajánlás pedig 4,5–6,5 százalékot tartalmazott. A munkaadói oldal 77 400 forintos minimálbért (5,3 százalékos emelés) és 93 200 forintos garantált bérminimumot (plusz 4,1 százalék) ajánl – jelezte Dávid Ferenc.

A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára azt is javasolta, hogy a kedvezményezett réteg 3–4 százalékos béremelést kapjon. Erre válaszolva Pataky Péter felhívta a figyelmet arra, hogy egy 5,3 százalékos emelés nettó szinten – a családi kedvezmény nélkül – csupán 0,6 százalékos, azaz gyakorlatilag néhány száz forintos emelést jelent, ami természetesen az inflációt sem fedezi. A munkaadók tízperces tanácskozási szünetet követően emelték ugyan bérajánlatukat, és a minimálbérre bruttó 77 700, a garantált bérminimumra pedig 93 600 forintot javasoltak, utóbbinál ez 4,6, előbbinél 5,7 százalékos növelést jelentene az idei összegekhez képest. A 3–4 százalékos általános bérajánláson a munkaadói oldal nem változtatott. A javaslatot a munkavállalók nem fogadták el.

A plenáris ülésen megvitatták a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását biztosító törvényjavaslatot is, amelyet a munkaadói oldal két szempontból is bírált: az egyik, hogy diszkriminatív a férfiak számára, hiszen ők nem kapják meg a lehetőséget, emellett kritikával illették, hogy a tanulásiképzési időt nem számítják be a jogosultságba. Utóbbi érvvel a munkavállalók is egyetértettek. Bálint Adrienn, a munkaadói oldal képviselőjeként azt is megemlítette, hogy emiatt a törvényjavaslat miatt a munkavállalók által fizetett járulék 9,5 százalékról 10 százalékra való emelése szembemegy a nemzetközi trenddel. Horváth Lajos, a LIGA Szakszervezetek alelnöke a munkavállalói oldal álláspontját ismertetve kitért a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítására és kiemelte: az oldal nyitott arra, hogy „kármentési szándékkal” egyeztetéseket folytasson a kormánynyal a nyugdíjtervekről.

A kormányzati oldal képviselői, középen Czomba Sándor államtitkár. Nem egy követ fújnak
A kormányzati oldal képviselői, középen Czomba Sándor államtitkár. Nem egy követ fújnak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.