Pénzmagot kaphat a Malév

December nyolcadikán újra közgyűlést tart a Malév, a napirenden az alaptőke pénzbeni hozzájárulás ellenében történő felemelése, valamint új részvények kibocsátása is szerepel, néhány formális, az alapszabályt érintő változás mellett.

Értesülésünk szerint a tőkeemelés mértékére csak később tesz javaslatot az állami tulajdonost képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A lépésre azért van szükség, mert a légitársaság finanszírozása nemmegoldott, a likviditása pedig csak január végéig elegendő a cég működtetésére. A tőkeemelésre javaslatot tenni ugyan a tulajdonos kötelezettsége, a lépés mégis azt mutatja, hogy a kormány bízik abban, hogy rendezni tudják a Malév ügyét Oroszországgal. Ezt erősíti a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tegnapi közleménye is, miszerint Magyarország és Oroszország lezárja a Malévot érintő együttműködést, és szakértői tárgyalások során rögzítik a pénzügyi elszámolás módját – ebben állapodott meg szerdán moszkvai tárgyalásán Fellegi Tamás tárcavezető orosz partnerével.

Részleteket a minisztérium nem közölt, de ha ezt szentesíteni tudják a kormányfők a jövő héten, amikor Orbán Viktor Moszkvában tárgyal, az komoly eredmény lesz a Malév jövőjét illetően, már amennyiben ennek eredményeképp az orosz fél véglegesen kiléphet a légitársaság irányításából és kontrolljából. Még akkor is, ha ez azzal a feltétellel valósul meg, hogy a magyar állam feltételesen elismeri az orosz követeléseket, s tovább folytatják a tárgyalásokat annak mértékéről, és a kiegyenlítés módjáról. Ez esetben ugyanis az állami tulajdonos végre szabad kezet kaphat a légitársaság átalakításához és az esetleges külföldi befektetők bevonásához. A Malévre ugyanis van érdeklődés – fogalmazott még korábban Fellegi Tamás kínai tárgyalásai után. Mindehhez persze időre van szükség, s addig is finanszírozni kell a légitársaság működését.

A tavasszal ismét állami tulajdonba került Malév ügye már 2009-ben is folyamatosan szerepelt a magyar–orosz megbeszéléseken. A Malév 2007 tavaszán került Borisz Abramovics orosz üzletember érdekeltségébe, s egy Abramovics által a légitársaság nevében a VEB banknak aláírt 32 millió euró értékű viszontgarancia a jogvita tárgya. Ezen felül a legutóbbi hivatalos tájékoztatás szerint a Malév 102 millió euróval tartozik az orosz banknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.