Emelkedik a nyugdíj

Jövőre 3,8 százalékkal emelkedik azoknak a nyugdíja, akik idén mennek/mentek nyugdíjba. Akik viszont korábban, azok nagyobb emelést kapnak: nekik 4,4 százalékkal nő az ellátásuk.

Az emelés érinti az öregségi nyugdíjakat, az özvegyi nyugdíjakat, az árvaellátást és a baleseti járadékot. A kormány úgy számol, hogy átlagnyugdíjak esetében ez havi 3700 forintos emelést jelent (a friss nyugdíjasoknak 3200 forinttal lesz több a borítékban), a legkisebb adható nyugdíj pedig 1254 forinttal emelkedik majd januártól. Nagy Anna kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatása szerint a kabinet kompenzálni fogja azokat a közszolgákat, akiknek nincs gyerekük és néhány ezer forinttal kevesebbet keresnének az új adótörvények miatt. A részletek egyelőre nem ismeretesek.

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár tegnap bejelentette: újra három évig lehet igénybe venni a gyest. A döntés visszamenőleg is érvényes. A jövőben csak az jogosult az ellátásra, akit négy órában foglalkoztatnak, nyolcórás munkaviszony esetén megvonják a gyest. A nagyobbacska gyereket örökbe fogadó szülők is kaphatnak gyest: három és tíz év közötti gyermek esetében fél évig jogosultak az ellátásra. Ezzel segítené a kormány az örökbe fogadó szülők és gyermekük közötti kapcsolat elmélyülését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.