A kormány tavaszra ígéri a reformokat

Tavaszra ígéri a reformokat a Fidesz-kormány, azok szakmai vitasorozata állítólag már folyamatban van. A jövő évi büdzsé parlamenti tárgyalásának első napján egyik politikai oldal sem okozott meglepetést.

A piacok számára megnyugtató üzenetet küldött a 2011-es költségvetés tárgyalásának tegnapi parlamenti nyitányán a Fidesz-kormány: Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György gazdasági miniszter is arról beszélt, hogy jövő tavaszra összeállhatnak a szerkezeti reformokkal kapcsolatos kormányzati tervek. Elemzők leginkább ezek nyomait hiányolták a büdzsében, s erre alapozva alakult ki az a vélemény, hogy jövőre ugyan hozható a tervezett 2,94 százalékos deficit, ám hosszabb távon semmi garanciája nincs annak, hogy tartható lesz az euró bevezetéséhez szükséges hiányszint. Figyelmeztető jel lehet azonban, hogy a forintpiacon nem fogadták egyértelműen kedvező reakciók a bejelentéseket. Ennek több oka lehet: egyrészt a felszólalások a piacok fő kereskedési időszakának zárása után hangoztak el, de lehet egy olyan olvasata is a közönynek, hogy a szavak után már inkább a tettekre kíváncsiak a befektetők. A mai kereskedés mutathatja meg, mit is gondolnak a piacokon a kormány ígéreteiről – állítják szakértők.

A reformok mélységéről részleteket nem árultak el a kormánytagok – állításuk szerint azonban már folyik azokról a szakmai vitasorozat – ám Orbán Viktor utalt rá, hogy a végrehajtás során tabuk dőlhetnek le. A parlamentben az érintett területek között az egészségügy, az oktatás, a közösségi közlekedés, a nyugdíjrendszer és a közigazgatás említették. Matolcsy György szerint a bürokráciát oly mértékben kell visszafogni, hogy az 600–800 milliárd forint megtakarítást hozzon. – Ha a három százalék feletti növekedést sikerül tartóssá tenni, ha képesek lesznek három százalék alatt tartani a költségvetési hiányt, ha a kormány és a parlament sikeresen zárja le a szerkezeti reformokat, és a környező gazdasági térségek fejlődési tendenciái nem romlanak le drámaian, akkor 2014–15-re 70 százalék alá csökkentik az államadósságot – hangoztatta a miniszterelnök.

Az előremutató elemek közé kell sorolni a kormánytagok elkötelezettségét a három százalék alatti deficit megőrzése, illetve az államadósság csökkentése mellett.

Mindezeket az eredményeket azonban a korábbi gazdaságpolitikákkal nem lehetne elérni - volt kiolvasható Orbán beszédéből. „Mindent, ami akadályoz abban, hogy a gazdaság lábra álljon - és magyar lábra álljon -, félre kell gördíteni az útból. Akárki tette oda, akármikor, akármilyen ideológia, politika és rendszer nevében. A 2011-es költségvetés ebben a meggyőződésben fogant" - fogalmazott a kormányfő, aki üzent a költségvetéssel szemben kritikus hangot megütő intézményeknek. - Gyors gazdasági döntések kellenek. Az nem megy, hogy hozunk egy gyors és erőteljes gazdasági döntést, ami a gazdaság túlélését, a felszínen maradást szolgálja, ráadásul a választók akaratát érvényesíti, és bármelyik, régi szabályokkal működő intézményünk elbizonytalanítja a piacokat a tekintetben, hogy mi is fog történni - utalt nyilvánvalóan a jegybankra, illetve az Alkotmánybíróságra.

A kormánypárti beszédekből nem maradhatott ki az előző ciklus elmarasztalása. Orbán szerint óriási a szocialista kormányok által hátrahagyott adósság. „Az államadósságunk meghaladja a 20 ezer milliárd forintot, minden magyar állampolgár a csecsemőtől az aggastyánig fejenként kétmillió forintnyi terhet cipel a hátán" -mondta. Az adósságteher nélkül a 2011-es költségvetés nem háromszázalékos hiányt, hanem 0,8 százalékos többletet mutatna - hangzott el a parlament falai között. Érdemes emlékeztetni, hogy az idei büdzsét is így tervezték, ám Orbánék szerint azon több százmilliárdos lyuk tátong. Matolcsy György egyenesen „háromszázalékos csalásról" beszélt a 2010-es büdzsé tervezése kapcsán. Majd arról, hogy az állami nyugdíjkasszában 900 milliárdos, az egészségügyiben 700 milliárd forintos, bevétellel nem fedezett kiadásokról kell gondoskodni -azt azonban nem részletezte, hogy miként jönnek össze ezek az összegek. A tb-alapok együttes hiánya idén nem érné el a 70 milliárd forintot a tervek szerint, ebből szeptember végéig 61,9 milliárd realizálódott.

Ahogy az várható volt, a parlamentben a kormánypárti felszólalók támogatásukról biztosították a törvényjavaslatot, az ellenzékiek pedig kritikusan szóltak hozzá a vitához. Az MSZP alternatív költségvetés benyújtására készül, mert úgy látják, a büdzsét alapjaiban kell újratervezni, az ugyanis felelőtlen, fenntarthatatlan és igazságtalan. A szocialisták javaslata egyebek közt helyreállítaná a magánnyugdíjpénztárak és az állami nyugdíjkassza közti viszonyokat, az előző ciklusokban megszokott formában.

 

Eltérő értékelés a büdzsé ellenőreitől

A 2011-es törvényjavaslat jobb mint a tavalyi, de „van amit lehet még rajta javítani – jelentette ki a parlamenti felszólalásában Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kiadások szerkezetének átfogó felülvizsgálata válhat szükségessé, amennyiben az új adóként tervezett – és egyébként magas kockázatúnak minősített – hitelintézeti járadék és egyéb válságadók átmeneti forrásbővítő hatásának elmúltával, többéves távlatban elmarad a bevételek jelentős növekedése. – A költségvetési törvényjavaslatban kirajzolódó költségvetési politika egy kockázatos terv, amelynek esetleges sikertelensége tetemes károkat okozhat – ezt már Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke mondta. Szerinte a költségvetési törvényjavaslatban felvázolthoz képest az egyenleg akár a GDP fél százalékával is jobb lehet 2011-ben, azonban kétségét fejezte ki abban a tekintetben, hogy teljesül a kormány terve, miszerint 400 ezer új munkahely létesül középtávon.

Ehelyett csak 100 ezer új munkahellyel számol a Költségvetési Tanács. Úgy látja, nem elképzelhetetlen, hogy 2013 után a költségvetésben tartósan 500 milliárd forint hiány alakulhat ki. Az elnök ezt azzal magyarázta, hogy strukturális intézkedések nélkül nem lehet a végtelenségig fedezni egyszeri adókkal és a nyugdíjpénztári vagyonnal az államháztartás kiadásait. (Hírösszefoglalónk)

Matolcsy György a pulpituson – erősen hisznek a három százalék feletti gazdasági növekedésben
Matolcsy György a pulpituson – erősen hisznek a három százalék feletti gazdasági növekedésben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.