Vállalkozó szellemű fiatalok kezében a gazdaság kulcsa

Harmadik alkalommal rendezik meg Magyarországon is a Fiatal Vállalkozók Hetét. A ma kezdődő programsorozat célja, hogy megmutassa a fiataloknak a lehetőségeket, és eloszlassa a vállalkozókról kialakított hamis képet.

A GDP csaknem felét, a versenyszféra foglalkoztatottainak 70 százalékát, a vállalkozói adók majd 60 százalékát a kis- és középvállalkozások (kkv) adják Magyarországon. – Ám ahhoz, hogy a kkv-k gazdasági szerepe a jövőben is megmaradjon, tenni kell valamit azon tendencia ellen, mely szerint a hazai középiskolások és egyetemisták csaknem harmada szeretné elhagyni az országot, és nem lát perspektívát a vállalkozói életformában. Az egyetemisták többsége csak üldögél az iskolában, és azt reméli, hogy a munkaerőpiac majd befogadja. Mi viszont arra szeretnénk ösztönözni a fiatalokat, hogy álljanak a lábukra, és vegyék saját kezükbe az életük alakulását, például saját vállalkozások indításával –vázolta célkitűzéseiket Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (Fivosz) elnöke.

Ma kezdődik a rendezvénysorozat, amellyel a szervező szövetség célja: növelni a magyar lakosság, de legfőképpen a 18 és 34 év közötti fiatalok vállalkozó kedvét
Ma kezdődik a rendezvénysorozat, amellyel a szervező szövetség célja: növelni a magyar lakosság, de legfőképpen a 18 és 34 év közötti fiatalok vállalkozó kedvét

Céljuk elérése érdekében el szeretnék oszlatni a vállalati világgal kapcsolatos előítéleteket és tévképzeteket, melyekhez a magukat vállalkozónak nevező gazemberek és ügyeskedők adják az alapot. Ehhez azonban az is kell, hogy egy tisztességes vállalkozói kultúra honosodjon meg Magyarországon, amelyben több generáción át viszik a családok a cégeket. Az előbbiek szellemében rendezi meg a Fivosz Magyarországon immár harmadik alkalommal a Fiatal Vállalkozók Hetét.

Magyarországon a 2,3 millió 18 és 34 év közötti fiatalból mindössze 87 700 vállalkozik. A rendezvénysorozat elsősorban azoknak a 14 és 35 év közöttieknek szól, akik akár már az iskolapadban ülve szeretnék lefektetni jövőbeni vállalkozásuk alapjait, esetleg induló vagy már létező cégükhöz szeretnének használható ötleteket szerezni. Ebben neves szakértők, a gazdasági élet ismert szereplői és sikeres vállalkozók nyújtanak segítséget. A korábbi évek sikerét jelzi, hogy az érdeklődők száma évről évre duplájára dagad. Idén az országszerte tíz nagyvárosban tartandó, közel 30 rendezvényre nagyjából 3500 résztvevőt várnak.

Az oldott hangulatú, interaktív konferenciák sikerét Kovács Patrik szerint az adja, hogy a fiatalok tudásra és praktikus tanácsokra vágynak, de nem arra, hogy egy pódium mögül osszák nekik az észt. A rendezvényeken szó esik majd többek között a nők szerepvállalásáról és helyzetéről a gazdasági, vállalkozói életben, az innováció szerepéről a piacról való kiszorulás elkerülésében, a megújuló energiaforrások különböző területeken történő felhasználásáról, alkalmazási lehetőségeiről és korlátairól, a vállalkozói attitűdről, illetve a vállalatok környezetvédelmi és társadalmi felelősségvállalásáról is.

A Global Entrepreneurship Week (GEW) világmozgalom, vagyis a Fiatal Vállalkozók Hete 100 országban, 40 ezer rendezvénnyel és 10 millió résztvevővel zajlik egy időben. A Fivosz 2008-ban kapta meg a magyarországi rendezés jogait a Kaufmann Foundationtől, s legnagyobb támogatója kezdetektől fogva a brit nagykövetség volt. Greg Dorey brit nagykövet úgy látja, a vállalkozó kedv lelki és szellemi alapot ad ahhoz, hogy egy régió kilábaljon a válságból, ami nemcsak gazdasági, de életszínvonalbeli növekedést is eredményez. A jelenlegi gazdasági helyzet pedig kiváló lehetőségeket nyújt az újonnan induló, innovatív vállalkozásoknak – teszi hozzá a nagykövet.

Greg Dorey emellett fontosnak tartja, hogy az új vállalkozói kultúra kialakulása egyúttal az esélyegyenlőség szélesebb körű elterjedéséhez is vezessen. Külön kiemelte a nők szerepét a gazdasági életben. Mint mondta: tanulmányok bizonyítják, hogyha a nők ugyanolyan lehetőségeket kapnak, mint a férfiak, akkor nemcsak hogy ugyanolyan szinten, de bizonyos szakterületeken még a férfiakat túlszárnyalva is képesek teljesíteni. Ám nemcsak a foglalkoztatás, hanem az új szolgáltatások, termékek kialakításakor is gondolni kell a kisebbségi igényekre. Nagy-Britanniában például felismerték már, hogy a meleg közösség vásárlóereje évi 6 milliárd fontot tesz ki, tehát megéri ezen társadalmi rétegnek az igényeinek kiszolgálására vállalkozást indítani.

Határtalan versenyfutás

A Global Entrepreneurship Week (GEW) során számos, világra szóló akciót szerveznek, amelynek egyik fontos játéka a Your Big Year (A te nagy éved) elnevezésű verseny. Ez nem más, mint a résztvevők kommunikációs és vállalkozói képességeinek próbatétele. E megmérettetés döntőjébe sikerült bejutnia a 22 éves Szabó Dánielnek, aki a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodási szakos, végzős hallgatója, egyben a Fivosz oszlopos tagja. A verseny első két helyezettje az ügy utazó nagykövete lehet, azaz fődíjként a rendezők költségén egy év alatt körbeutazhatják a világot, miközben tanulhatnak és tapasztalhatnak. A társadalmi felelősségvállalás és a globális összetartozás jegyében létrehozott versenyben egyébként több mint 44 ezren vettek részt a világ 168 országából. Dániel figyelmét egy ismerőse hívta fel a versenykiírásra a Facebook közösségi oldalon.

A feladat a következő volt: a verseny honlapjáról letöltött útlevelet legalább három euró pai országban le kellett pecsételtetni, az útlevél „útját” pedig fényképekkel és újságkivágásokkal kellett dokumentálni. Dani, kihasználva, hogy közel lakik az osztrák–magyar–szlovák hármas határhoz, Ausztriában és Szlovákiában élő barátait mozgósítva egy nap alatt teljesített a feladatot, így jutott be leggyorsabbként a döntőbe. Ez november 19-én lesz Liverpoolban, ahol prezentációs feladatokat kell majd megoldani, csapatban. Dániel kérdésünkre elmondta, nagyon illik a személyiségéhez az, ami most történik vele, de akkor sem keseredik el, ha nem lesz nagykövet. „Több lábon állok, vannak egyéb terveim is 2011-re” – mondta. Például szeretné elvégezni a nemzetközi Business Master szakot Párizsban. Az utazgatás, a különböző kultúrák megismerése amúgy sem áll távol tőle, hisz szakmai gyakorlatát is az ENSZ-nél töltötte, Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.