Ír válsággal érkezett Szöulba az EU
A csütörtöki szöuli csúcsvacsorát kétoldalú találkozók előzték meg, s ezek sorából kiemelkedett az amerikai–kínai egyeztetés, azaz Barack Obama és Hu Jintao nyolcvan perces beszélgetése, hiszen a G20-as tanácskozás sikerének kulcsa e két vezető kezében van. – Az Egyesült Államoknak növekednie kell, mint a világ vezető gazdaságának, ezzel tehet a legtöbbet a globális fellendülés támogatásáért – mondta Obama, aki védelmébe vette a kínaiak és a többi részvevő által is bírált minapi „pénznyomtatási” döntést, azaz az amerikai jegybanknak azt a bejelentését, hogy államkötvényeket vásárol az élénkítés előmozdítására. Ennek nyomán azonban gyengült a dollár, s a húszak körében sokan úgy vélik, Washington szándékosan manipulálja az árfolyamot, hogy növelje exportját. De a maga eszközeivel Kína is ezt teszi, minek következtében a többiek valutái erősödnek, s kerülnek rosszabb versenyhelyzetbe.
A világválság kirobbanása után az intézményesítés szándékával először 2008-ban öszszehívott csúcstalálkozónak mára ez a kérdés került az előterébe, miután a krízis lassú múlása nyomán a globális erőfeszítések helyébe a nemzeti érdekek képviselete került, ez pedig most árfolyamháborúval és protekcionizmussal fenyeget. Aggodalmai növekedésének adott hangot Szöulban Pascal Lamy, a Világkereskedelmi Szervezet vezetője is, aki szerint az is baj, ha a gazdaságélénkítés azt a látszatot ölti, mintha az export serkentése lenne a cél az árfolyam gyengítésén keresztül.
Ebben a helyzetben az Európai Uniót képviselő José Manuel Barroso bizottsági elnök és Van Rompuy, a tanács elnöke az eurózóna erőfeszítéseit ajánlotta a részvevők figyelmébe, pontosabban a gazdasági kormányzás erősítését célzó és még végső megállapodásra váró intézkedéseket, amelyeknek kétségkívül része lesz a versenyképességi mutatók – például a folyó mérlegek egyenlegének – nyomon követése, és a beavatkozás, ha szükséges. Egyfajta eurózóna-megoldást javasolt Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter is, aki a GDP négy százalékában korlátozná az eltűrhető folyó hiányt és többletet. Igaz, a számszerűsített szabályok felállításának ötlete rögvest elutasításra talált például a vezető eurózónatag Németország részéről, amelynek többletét túlzónak ítélik Európában éppúgy, mint világszerte. Berlin más véleményen van az okokat illetően, s Brüsszelben egy konferencián abszurdnak nevezte a németek bírálatát Hans-Werner Sinn, a befolyásos Ifo intézet elnöke is. De a kínaiaknak sem tetszik ez a gondolat. A Szöulból tudósító hírügynökségek és nagy lapok csütörtökön már azt írták, hogy a még alakuló záróközleménybe csak homályos utalások kerülnek be a kereskedelmi hiányok és többletek globális kezeléséről, minthogy az árfolyammozgásokra vonatkozó részt sem véglegesítették.
Az EU vezető tisztségviselőinek nyilatkozatai azonban sajátosan egybeestek az ír válság fokozódásával, a tízéves állampapírok hozamának történelmi csúcsra, kilenc százalék fölé emelkedésével. A német állampapírhoz képest ez 6,52 százalékos különbség. Az ír kormány a költségvetési hiány csökkentésével küzd, nagy megszorításra készül, de közben egyre drágábban juthatna hitelhez, ezért Brüsszelben számos újságírói kérdés hangzott el a csütörtök bizottsági sajtótájékoztatón, vajon nem kell-e igénybe venni a májusban ideiglenes jelleggel létrehozott mentőalapot. Ennek meglétére utalt egyébként Barroso Szöulban, míg szóvivői Brüsszelben azt mondták: Dublin nem kért segítséget – mert a finanszírozás a jövő év közepéig elvileg megoldott –, de a helyzetet szorosan nyomon követik az uniós szakértők. Az írrel együtt a portugál és a görög hozamok is elszabadultak. A feszültség kiújulása mögött megfigyelők azt sejtik, hogy miközben az Európai Központi Bank ellenzi a befektetők bevonását az esetleges veszteségek elszenvedésébe, a német és most már a francia kormány is úgy állandósítaná a mentőalapot, hogy eurózóna-tagország államcsődje esetén a rendezésbe, lényegében átütemezésbe bevonnák a hitelezőket is.
Az eurózóna belső vitája kicsiben jól tükrözi a globális nézeteltéréseket, s bizonnyal nem szolgál jó példaként. De Alan Greenspan, az amerikai jegybank volt elnöke a Financial Timesban mégis az eurózóna tanulságaira utal. Úgy véli, a nemzetközi pénzügyi rendszer is csak akkor működhet megfelelően, ha bizonyos szabályait betartják, ehhez pedig a G20-ak szintjén is fel kéne adni valamit a nemzeti szuverenitásból. A szöuli csúcs okán írt cikkében kifejti: az Egyesült Államok és Kína is manipulálja az árfolyamot, hogy exportját növelje, de minthogy a globális folyó mérleg értelemszerűen kiegyensúlyozott, ez nem lehetséges, vagyis a résztvevőknek ittott engedniük kell. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) révén lehetne a világgazdaság nagy szereplőinek kiegyenlítődési folyamatát kezdeményezni és ellenőrizni, csak így őrizhető meg a szabad világkereskedelem és az azt serkentő nemzetközi pénzügyi rendszer – mindenki számára előnyösen.
