Nyújtsd ki a lábad, és fizess!

A válságból épphogy kiemelkedő légitársaságok igyekeznek szaporítani, ugyanakkor fizetőssé tenni eddig ingyenes szolgáltatásaikat. Az amerikaiak már díjat szednek minden egyes poggyász után, beleértve a kabinba felvihető csomagokat és táskákat. Ezek elszállítása –bizonyos súlyhatárig – korábban benne volt a jegy árában, de most 20–90 dollár közötti összeget kérnek értük.

Pénzt kérnek újabban az étkezésért, az italért, a fülhallgatóért, a takaróért, a filmvetítésért. Most már nem érkezési sorrendben juthat az utas az első sorban lévő vagy ajtó melletti üléshez – ahol jobban kinyújthatja a lábát –, hanem ezekért a székekért felárat kell fizetni. A United Airlines és a SouthWest Airlines például felárat kér a kövér utasoktól is, egyes esetekben két menetjegy megvásárlását is előírja számukra.

Az utasok „kizsebelése” tért nyerhet Európában is. A legnagyobb európai olcsó jegyes társaságnál, az ír Ryanairnél például fontolóra vették, hogy pótszékeket – gyakorlatilag zsá molyokat – állítanak be az utasszám, a kihasználtság növelése végett. Ezekre le- és felszálláskor ülnek majd az utasok, különben meg állhatnak, hogy ne legyenek útban.

Arepülőgépekberendezésével foglalkozó Avion Interiors már bemutatta rövidebb utakra kialakított, Skyrider fantázianevű ülőalkalmatosságát, amely átmenet a sámli és a nyereg között, de ezt a hatóságok még nem szabványosították.

Szakmai szervezetek túlzásnak tartják az állóhelyek vagy az „alig-ülőhelyek” bevezetését, de úgy vélik, a többi szolgáltatás fizetőssé tétele jelentékenyen növelheti a bevételt, csökkentheti a költségeket. A repülőjegyhez járó szolgáltatásokat kezdetben megszüntető, majd külön díjazás ellenében többé-kevésbé visszaállító fapados légitársaságok közül a Ryanair és brit Flybe jelenleg a bevétele majdnem 20 százalékát szerzi a kiegészítő szolgáltatásokból.

A hagyományos légitársaságok közül a nagy amerikaiaknál, a United Airlinesnál vagy a Deltánál ez az arány még csak 7 százalékos.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.