Még kevesebb lakás épül

Rossz hír rossz hírt követ a lakáspiacon, ahol a havi és a negyedéves statisztikák sorra döntik a negatív rekordokat, jelentős arányú csökkenést jelezve az építési engedélyek és a használatbavételi engedélyek terén egyaránt.

A Központi Statisztika Hivatal első háromnegyed éves adatai szerint 34 százalékkal kevesebb lakás készült el, mint egy évvel korábban, és 37 százalékkal kevesebbre adtak építési engedélyt. A drámai visszaesés ráadásul nem egyszeri, hiszen az építési kedv tartós zuhanása azt jelenti, hogy ha ennyivel kevesebb lakást terveznek építeni, akkor még kevesebb készül el másfél-két év múlva, mint a már nagyon is negatív rekorder idei évben.

Sötét jövőkép. A következő években még az ideinél is kevesebb új otthont adhatnak át
Sötét jövőkép. A következő években még az ideinél is kevesebb új otthont adhatnak át

A Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) szerint az építési engedélyek 70–80 százalékából lesz végül valóban lakás, legalábbis az elmúlt években (2004 és 2008 között) ez volt az arány. Meglehet, hogy a kevesebb engedélykérelem nagyobb arányban takar valós építési szándékot, mint korábban, de még ha így is van, ez sem tudja érdemben javítani a negatív trendet. Az állami támogatások nélkül a lakásépítési piac rövid távon nem tud felállni a padlóról.

Az előtakarékosságot szorgalmazó, és gyakorlatilag csak azt támogató állami politika sokak szerint helyes irányt vett, a baj „csak” az, hogy a nyolc év helyett tíz évig támogatott lakástakarék-szerződések csak jó val később hoznak új vásárlókat. A TLE – mint azt Maráczi Zsolt elnök lapunknak kifejtette – egyetért az előtakarékosság ösztönzésével, bővítésével, de ezt a jelen helyzetben nem tartják elegendőnek. Azt javasolják, hogy lehetőleg már jövőre lépjen a megszüntetett szocpol helyébe a „minőségi lakásépítés támogatása”, ami épületenként már 2-3 millió forinttal érdemi segítséget jelentene és ezt meghaladó költségvetési bevételt hozna. Az energiahatékonysági szempontokat elsődlegesen kezelő támogatást csak meghatározott lakásméretig adhatnák, a minőségi és népesedési szempontokat, illetve érdekeket szem előtt tartva.

A lakáspiac, és az abban érdekelt vállalkozások teljes öszszeomlásának elkerülését szolgálná a bérlakásépítés, amire azonban uniós forrásból csak korlátozottan, kizárólag a halmozottan hátrányos helyzetűek számára van jelenleg lehetőség. Az uniós források kiszélesítéséért a magyar uniós elnökség idején kellene érdemi lépéseket tenni – vélekednek az egyesületnél.

A KSH jelentésében a lakóépületre kiadott 5628 engedély azt jelzi, hogy január és szeptember között 46 százalékos visszaesés volt az építési szándékban, ugyanakkor a nem lakó ingatlanra beadott kérelmek esetében csak 4 százalékos a csökkenés. Az első kilenc hónapban felépült 13 340 lakás pedig azt mutatja, hogy 2010-ben már biztosan 20 ezer alatt marad az éves mennyiség, ami már kevesebb, mint a fele a hat évvel korábbi csúcsnak. A visszaesés egyenes következménye a beruházó cégek tömeges csődje, és a jelentősen szűkülő újlakáskínálat, ami ráadásul növekvő négyzetméterárhoz vezet.

Új, energiahatékony épületek, lakásfelújítások, technológiák, támogatások – ezekkel az egyre népszerűbb témákkal harangozták be a mától vasárnapig tartó tizenegyedik Készház és Passzívház Vásárt, amelyet a Budapest Kongresszusi Központban tartanak. A Zöld Építészeti Napok keretében zajló rendezvényt konferencia is kíséri, ahol államtitkári előadás témája az épületenergetikai feladatok ösztönzése és finanszírozása az új építésű otthonok és a lakásfelújítások esetében. Ugyancsak államtitkári előadásból tájékozódhatnak az érdeklődők a megújuló energiaforrások alkalmazásának szükségszerűségéről és azok ösztönzéséről. Az Energia Klub projektvezetője az energiatanúsítvány, a lakcímke fontosságáról tart tájékoztatót. A vásárt kísérő egész napos konferencián a fenntartható építészet is téma, méghozzá az energiahatékonyság szempontjából.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.