Hatszázmilliárdos amerikai mankó

Az amerikai gazdaság megerősítését célzó 600 milliárd dolláros csomag egyelőre célba ért: megnyugtatta a piacokat. Az viszont még kérdéses, mennyire segít felpörgetni a szunnyadó gazdaságot.

Visszafogott lelkesedéssel fogadták a piacok az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti bejelentését, miszerint a következő bő fél évben 600 milliárd dollárt „nyomnak virtuálisan”, amit hosszabb lejáratú kötvényvásárlásokra fognak felhasználni. A friss pénz közvetve az amerikai gazdaság fellendítésére szolgál. A 2009-et záró negyedévben a GDP – éves szinten – öt százalékkal bővült a világ legnagyobb gazdaságában, ám az ösztönző programok kifutásával a tempó szeptember végére már két százalék környékére lassult. Az elemzők biztosak voltak benne, hogy a Fed kettős szerepét, azaz az árstabilitás fenntartását és a foglalkoztatottság növelését szem előtt tartva pénzt pumpál a gazdaságba, igaz, a várt 500 milliárd dollárt is megfejelték százmilliárddal, ami az elkötelezettségük erejét szimbolizálja.

Hamar megváltozik a kedélyes hangulat az amerikai tőzsdén, ha a Fed úgy dönt, elzárja a piacokat megolajozó  pénzcsapokat
Amerikai brókerek a Fed bejelentése után. Felpezsdült a kereskedés

Az összeget már csak azért is megnövelhették, mivel a hazai fogyasztás növekedése még gyerekcipőben jár, legalábbis a válság előtti évek költekezési hullámához képest, így az inflációtól sem kell tartani. Az utóbbi hónapokban 1,1 százalék körül alakult a pénzromlás éves üteme. Ami igazán aggasztó: a munkanélküliség magas szinten stabilizálódott, s a biztos kilábalás alapját megteremtő, a foglalkoztatottság javítását célzó intézkedéssorozatok nem hozták meg a várt eredményt. Az évet 9,6 százalékos munkanélküliségi rátával nyitották, s az állástalanok aránya érdemben máig sem csökkent.

– A 600 milliárdos összeget patikamérlegen számította ki a Fed – avat be a részletekbe Orosz Dániel, az AXA-csoport Magyarország stratégiai elemzési igazgatója. A döntés előtt a biztonság kedvéért még körbe is kérdezte a Fed a legnagyobb piaci szereplőket, hogy milyen nagyságrendű eszközvásárlásokra számítanak, így sikerült pontosan kalibrálnia a monetáris nukleáris bomba töltetének a méretét. A bejelentett összeg tehát pontosan a piaci várakozásokra volt szabva, éppen annyi, hogy élénkítő hatással bírjon, és éppen annyi, hogy elaltassa a hiperinfl ációs félelmeket – vélekedik a szakember, aki egyszerű bűvésztrükköt sejt a háttérben. Úgy látja, az elsődleges cél továbbra is az, hogy az amerikai jegybank folyamatosan inflációs várakozásokat keltsen, és az egyre távolabbi, ködös jövőbe tolja a kamatciklus fordulópontját, mintegy abba az illúzióba ringatva a piaci szereplőket, hogy a monetáris lazítás tartós marad.

Horváth István, a K & H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a papírforma érvényesült a bejelentéssel, és az azt követő pozitív piaci reakciók is előre kitapinthatóak voltak. A kezdeti bizonytalanságot letudva erősödés indult a tőkepiacokon, s világszerte nőtt a kockázatvállalási hajlandóság, a befektetési kedv. Az európai vezető indexek 1-2 százalékos plusszal honorálták a tengerentúli fejleményeket, s a dollár is gyengült.

– A Wall Street-i zsargonban – az infláció növelése érdekében nagy mennyiségben kibocsátott dollár miatt –csak Helikopter Benként emlegetett Ben Bernanke Fed-elnök ezzel a lépéssel megerősítette, hogy az amerikai gazdaság növekedési üteme továbbra sem elég nagy, de a jegybank a rendelkezésére álló eszközökkel megteszi, amit tehet, és serkenti a növekedést – mondta Horváth István. – Rövid távon pozitív a döntés hozadéka, ám hosszabb távon már aggályok is felmerülnek. Csak a foglalkoztatottsági adatok tartós javulásával érhető el, hogy a jelenlegi GDP-növekedés tartós, és az élénkítő gazdaságpolitika „mankója” nélkül is önfenntartóvá váljon. A következő fogódzót ebben a pénteken publikálandó októberi foglalkoztatottsági adatok szolgáltatják. Amennyiben a várakozásoknak megfelelően kismértékben javulás következik be, akkor az idén előreláthatóan már nem lesz nagy kavarodás a részvénypiacokon – jegyezte meg Horváth István.

Vegyes a kép, ami az újabb „dollárhígító” csomag magyarországi fogadtatását illeti. A tőzsdén a 251 pontos, 1,1 százalékos erősödés normálisnak nevezhető, míg a forint mozgására csak délelőtt volt jótékony hatással a bejelentés. A magyar költségvetés fenntarthatóságába vetett hit megingása erősebbnek bizonyult, s a nemzetközi befektetők forinteladásokkal érzékeltették ebbéli kételyeiket.

A vezető devizák kivétel nélkül erősödtek a forinthoz képest.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.