Elstartolt az idei kötelezőkampány

A jövő évi tarifák szombati közzétételével elindult az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány. Azok a váltást tervező autósok, akik 2010. január elseje előtt vásárolták járművüket, a szokott módon, novemberben mondhatják fel meglévő szerződésüket, míg az új, jövő januártól élő biztosítást decemberben kell megkötniük. Ugyanakkor már azok is kiszámolhatják következő tarifájukat, akik idén vettek autót, és ezért biztosításuk évfordulója nem december végére esik, hanem a vásárlást követő egy év leteltekor lesz. A meglévő szerződések felmondását is ennek megfelelően kell azonban időzíteni, aki most felmondja kötelezőjét, az januártól biztosítás nélkül marad, s az úgynevezett fedezetlenségi díjat kell fizetnie, amely jóval magasabb, mint bármelyik biztosító éves díja.

Az ügyfelek kegyeiért idén tizennégy biztosító szállt harcba. Az első kalkulációk alapján még a tavaly biztosítást váltó autósok kilencven százaléka is talál magának még kedvezőbb tarifát, míg azok, akik most nem kötnek újra, jövőre stagnáló vagy emelkedő díjakkal számolhatnak. Az alkuszcégek várakozásai szerint ezért idén minden korábbinál többen, akár az ügyfelek fele, mintegy kétmillió autós kötheti újra kötelezőjét.

Az érdeklődés is ennek megfelelően alakul. A Netrisk. hu portálján például tegnap több mint négyszázezer tarifálást számoltak össze, míg tavaly a legforgalmasabb napon 120 ezret. A díjszámítások, valamint az első szerződéskötések gyorsmérlege alapján a vártnál is nagyobb mértékben esett a kgfb-szerződések ára. A megkötött új biztosítások átlagdíja jelenleg a 17 ezer forintot sem éri el, szemben a tavalyi 25 ezer forinttal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.