Megfelezhető E.ON-tartozások

Az E.ON elengedi azoknak a védendő áram- és gázfogyasztóinak az október 15-e előtt lejárt számlatartozásának felét, akik ezt november elseje és az év vége között törlesztik.

Az E.ON ugyanakkora összeget enged el az úgynevezett védendő áram- és gázfogyasztói október 15-e előtt keletkezett lejárt áram- és gázszámlatartozásából, mint amennyit ők 2010. november 1. és december 31. között befizetnek – közölte a német hátterű energiaszolgáltató-csoport. Az időszak alatt az érintett ügyfelek többször is élhetnek a lehetőséggel. Az E.ON a közelmúltban a rendben fizetőknek nyújtott kedvezmények után ezúttal a védendőként nyilvántartott szociálisan rászorulókat, illetve fogyatékkal élőket igyekszik segíteni.

A vállalat minden jogosultat levélben értesített. Az akció a november 1-je előtt beérkezett kifizetésekre nem vonatkozik. Az E.ON által elengedett összeg a tartozás fele és maximum 150 ezer forint lehet, a befizethető legkisebb összeg 3 ezer forint. Mint azt Kutas István szóvivőtől megtudtuk: összesen 60 ezer védendő státusú áram- és gázfogyasztójuk közül 55 ezernek van lejárt számlatartozása.

Jövő héttől egyébként egy kézbe – konkrétan Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési tárcájánál – összpontosul a kormány energetikai tevékenysége. Bencsik János, aki eddig a nemzetgazdasági tárca energiastratégiáért és otthonteremtésért felelős államtitkára volt, mostantól a nemzeti fejlesztési tárca energia- és klímaügyi államtitkára lesz. Völner Pál infrastrukturáért felelős államtitkárhoz inkább a közlekedési terület kerül. Bencsik János „magával hozza” Olajos Péter helyettes államtitkárt, aki – immár a nemzeti fejlesztési tárca irányítása alatt – továbbra is elsősorban a klímapolitikai kérdésekért felel. Az energetika szakmai irányítását továbbra is Kovács Pál helyettes államtitkár végzi, Bencsik János államtitkárságánál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.