Ketten mindenki ellen - parázs vita várható az uniós csúcson
– Elfogadhatatlan, hogy egy uniós hivatalnok felelőtlennek nevezze Franciaország elnökét és Németország kancellárját – reagáltPierre Lellouche francia Európa-ügyi miniszter a luxemburgi Viviane Reding alapjogi biztos nyilatkozatára, amelyet a brüsszeli végrehajtó testület szóvivője is magánvéleménynek nyilvánított. A biztos kifakadásának magyarázata az, hogy Sarkozy és Merkel a napokban a festői Deauville-ban megegyezett: módosítani kell a nemrég nagy nehézségek árán elfogadott lisszaboni szerződést, hogy fel lehessen függeszteni a fegyelmezetlen fiskális politikát folytató országok szavazati jogát, és hogy létrehozhassák az állandó válságkezelési mechanizmust. Minthogy ezt a témát belpolitikai okokból a németek erőltetik, Sarkozy belement az egyezségbe, cserébe „csak” annyit kért, hogy az eurózónára az Európai Bizottság által kidolgozott szankcionálási rendszert picit „vizezzék fel”, a büntetések ne teljesen automatikusan lépjenek életbe, hanem némi átmeneti idő és a tagállamok pénzügyminisztereinek beleszólása után. Ez nagy vihart kavart.
Azeurózónaelnökeként isműködő luxemburgi kormányfő, Jean-Claude Juncker is mérges hangú interjúban kelt ki az alku ellen, akárcsak Jean-Claude Trichet európai jegybankelnök, aki nagyon szigorú szankciós rezsimet sürget a stabilitási paktum keretében a deficitek és adósságok kordában tartására, s egyáltalán, a szerinte ésszerű gazdaságpolitikák kierőszakolására. Az Európai Szakszervezeti Szövetség közben újabb tiltakozó akciókat szervez, mert úgy véli, ha az államok tényleg elkezdik büntetni egymást a defi cit- és adósságkorlátok átlépése miatt, annak a levét úgyis a bérből és fizetésből élők fizetik meg.
A ma kezdődő csúcson nagy vita várható. Megszokott dolog persze, hogy németek és franciák az ilyen magas szintű találkozók előtt igyekeznek megszabni az irányt, de az alkut most sokan és nyíltan bírálják. Reding mellett Olli Rehn pénzügyi biztos is, aki persze finomabban fogalmazott, de elképzelhetetlennek tartja a szavazati jog megvonását az „egyre szorosabb” unióban, s inkább szerződésmódosítás nélkül állandósítaná azt a mechanizmust, amelyet tavasszal hoztak létre hároméves időszakra az eurózóna tagországai, miután Görögországot megsegítették. A 440 milliárdos alap felét persze a németek és a franciák adják. A német adófizetők meg különösen elégedetlenek a helyzettel, a görög válságot úgy értékelik, hogy megvalósult rémálmuk, vagyis mégiscsak meg kellett menteni egy gyenge láncszemet.
Merkel kancellár – a vezető német közgazdászok tanácsai alapján is – olyan új mechanizmust szeretne, amely szellemiségében beleillik a lisszaboni szerződésbe, vagyis tiszteletben tartja, hogy a valutaövezet valamely tagállama csődbe mehet, de ennek rendezett formát adna, amihez értelemszerűen új szöveg kell az alapdokumentumba. Az a pénzügyminiszteri csoport, amely Herman Van Rompuynak, a tanács állandó elnökének vezényletével hónapokon át ülésezett a stabilitási paktum reformját felvázoló végső ajánlásába belefoglalta a szerződésmódosítás lehetőségét, azzal együtt, hogy végig kell gondolni az EU, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerepét, valamint a magánszektorét, mert ez utóbbinak, mint az államok hitelezőjének is, „el kell vinnie a balhét”, vagyis le kéne írnia veszteségeit, s meg kéne gondolnia, kinek ad kölcsönt. A franciák viszont máris valami enyhébb formulával próbálkoznak, amely a rendezett államcsődeljárás helyett inkább a hitelek átütemezésében, görgetésében gondolkodna.
Németország el akarja kerülni, hogy adófizetőinek kelljen esetleg megint állnia a számlát, mint Görögország esetében történt, s tekintettel kell lennie alkotmánybíróságára is. Sarkozy francia elnök is jól érzékeli ezt, s meg is kéri bólintásának az árát. De más tagállamok is tisztában vannak azzal, hogy a szerződésmódosításhoz konszenzus kell, s például a lengyelek továbbra is forszírozzák a magán-nyugdíjpénztári befizetések tisztességes elszámolását, amely ügyből Magyarország persze lényegében kivonta magát az utóbbi napokban.
Uniós források szerdán érzékeltették: a frontvonalak merevek, vagyis valóban az állam- és kormányfők bölcsességén múlik, mire jutnak csütörtök éjszaka. A lisszaboni szerződés újratárgyalásától persze mindenki ódzkodik, mert ha egyes országok megint referendumokat rendeznek, akkor soha nem lesz vége a folyamatnak. De lehetséges egyszerűsített megoldást is találni, vagyis éppen csak hozzányúlni a szöveghez, s nem rendezni kormányközi konferenciát. Ám csak akkor, ha a németek és a franciák lemondanak a fiskális fegyelmet felrúgó országok szavazati jogának felfüggesztéséről. Ez ugyanis hatásköri átrendezést takarna, amit nem lehet egyszerűsített eljárással keresztülvinni. Ám akármilyen kicsi a változás, a tagállamok konszenzusára szükség van. A brit kormány máris összekötné készségét az eurózóna szabályainak szigorítására – ami alól ő mint kimaradási joggal rendelkező fél persze felmentést kapna –, ha az uniós büdzsét jövőre befagyasztják az idei szinten.
Diplomáciai források azt valószínűsítették, hogy a csúcs részvevői csütörtökön jóváhagyják a Van Rompuy-féle munkacsoport jelentését, amely enyhébben kezeli a büntetések ügyét, mint az Európai Bizottság jogalkotási javaslata, de azért szigorúbb rendszert hozna létre a jelenleg érvényben lévőnél. S valamilyen közös álláspontnak ki kell kerekednie a szerződésmódosítás folyamatáról, az ezzel kapcsolatos vita pedig a decemberi csúcson folytatódna.
