A rendőrségnél landolt a reptéri taxitender

A Zóna Taxi résztulajdonosa a rendőrségen is megtámadta a Budapest Airport taxitenderét. Szerinte a reptérüzemeltető jogtalanul járt el, amikor előzetes tárgyalásokat folytatott más fuvarszervezőkkel. A cég szerint azonban az egyeztetés a tenderek velejárója, és el is várható egy ekkora megbízás esetén.

A Zóna Taxi tulajdonosa tehát több fronton kívánja megakadályozni, hogy kitegyék a repülőtéri taxis üzletből. Egyrészt, mint korábban jelezte, meg fogja támadni a reptérüzemeltető felmondását, másrészt pedig az ezzel egy időben kiírt tenderen is igyekszik fogást találni a jogászaival. Veres István immár nemcsak szerződésszegéssel vádolja a Budapest Air portot (ahogy a BA is a Zóna Taxit), de büntetőfeljelentést is tett a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságnál. Szerinte ugyanis az már a büntetőkategóriába tartozik, hogy a BA a taxitender kiírását (és a Zóna Taxival élő szerződésük felmondását) megelőzően egyeztettek a fővárosi taxidrosztokat üzemeltető társasággal és néhány fuvarszervező cég vezetőjével is.

Az ismeretlen tettes ellen tett feljelentésben részletezett bűncselekmény meghatározásától Veres lapunk kérdésére elzárkózott. Ugyanakkor egy birtokunkba került rendőrségi határozatból kiderült, hogy a hatóság gazdasági titok megsértése miatt indított büntetőeljárást. Sajátos, ám egyáltalán nem példa nélküli, hogy a hatóság egyazon határozatban deklarálja, hogy nem illetékes eljárni az ügyben, ezért a nyomozást „átteszi” a BRFK gazdaságvédelmi alosztályához, ám ugyanebben az iratban már meg is állapítják, hogy a BA megvalósította a Btk. 300. paragrafusában részletezett, gazdasági titok megsértése „cselekményt”. A feljelentést ismertetve erre az indok, hogy a repülőtér a megbeszélésen részt vevő taxitársaságokat előnyhöz juttatta, míg az arra meg nem hívott társaságoknak kárt okozott.

A birtokunkba került rendőrségi irat persze maximum arról tanúskodik, hogy elindult egy vizsgálat. A gazdasági titok megsértése ugyanis a leggyakoribb cselekmény, amivel ellenérdekelt üzleti partnerek megpróbálják egymást a hatóságok látókörébe terelni, rengeteg ilyen ügyben folytat nyomozást a hatóság. Ezeknek igen nagy része végződik a nyomozás megszüntetésével, mert a cselekmény nem bűncselekmény.

Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati kapcsolatok igazgatója lapunknak a feljelentés kapcsán elmondta: biztosak abban hogy semmilyen bűncselekmény nem történt az ügyben, de a feljelentésről nem tudnak, mert a hatóság a céget ez ügyben nem kereste meg. Leszögezte: a tenderkiírás előtt a cégnek kötelessége egyeztetnie a drosztokat üzemeltető társasággal. Ami a taxis cégek vezetőit illeti, cáfolta a vádakat. Mint mondta, ilyen horderejű ügyben illik egyeztetni szakmai szövetségekkel, így történt most is. – Nem meglepő, ha egy taxis szövetség vezetőségének tagjai egyben fuvarszervezők vezetői is – mondta, hangsúlyozva, hogy cégekkel nem egyezettek.

Az ügyben még lehet szava az új városvezetésnek is, hiszen a reptéri drosztok hasznosításában a főváros által megjelölt szervezettel kell együttműködnie a BA-nak. Ez ma még a „Droszt Kht.” néven ismert szervezet. Információink szerint ugyanakkor a városvezetés más szervezetre kívánja bízni e feladatot. S az ügyben nyilván az is számít, hogy Tarlós István főpolgármester és szakértő stábja milyen koncepciót kíván megvalósítani taxifronton a fővárosban. Ez ügyben hivatalosan még nem szólalt meg a városvezetés, lapunk megkeresésére egyelőre türelmet kértek.

Nagy a kereslet a ferihegyi drosztokra
Nagy a kereslet a ferihegyi drosztokra
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.