Keskeny pallón a széles sáv felé

A Magyar Telekom Csoport 2010-ben várhatóan 27,5 milliárd forint különadót fizet – tette közzé tegnap a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján, panaszolva, hogy ez az összeg nagymértékben szűkíti a Magyarországon felhasználható forrásaikat.

A hazai távközlési különadó majdnem felét befizető cég szerint várhatóan az egyéb költségek között számolják el ezt a tételt, így 2010-ben egymilliárd forinttal kevesebb társasági adót fizetnek be a büdzsébe.

Rogán Antal februárban még ellenzéki politikusként – Beck György Vodafone-vezér társaságában – ünnepli az általa irányított Belváros főutcáját lefedő széles sávú mobilinternet-szolgálatás bevezetését. Hétfőn Rogán a válságadó előterjesztőjeként paran
Rogán Antal februárban még ellenzéki politikusként – Beck György Vodafone-vezér társaságában – ünnepli az általa irányított Belváros főutcáját lefedő széles sávú mobilinternet-szolgálatás bevezetését. Hétfőn Rogán a válságadó előterjesztőjeként parancsolt megálljt a távközlési beruházásoknak

– A különadót a Magyar Telekom – annak ellenére, hogy várhatóan egyéb költségként jelenti – rendkívüli tételként kezeli, ezért az nem érinti a 2010-es évre szóló célkitűzéseit. A rendkívüli tételek nélkül számolt EBITDA esetében 2010-ben továbbra is 7–9 százalékos csökkenésre számít a tavalyi évhez képest – áll a cég közleményében.

A piac kezd magához térni a „sokkból”, amelyet a különadó mértéke jelentett. Lapunk információi szerint tegnap a távközlési cégek csúcsvezetőit egyeztetésre hívtaFellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, ahol szóba került a különadó is. Mindenesetre, a cégek elkezdtek nyilatkozni az ügyben, az Invitel vezérigazgató-helyettese például nagyságrendileg megerősítette a korábbi négymilliárdos becsléseket cégét illetően. Továbbra is azt mondják: a beruházásoktól vonja el a forrásokat az adó.

– Ez olyan források elvonását jelenti, amelyeket a fogyasztók és az ország érdekében tervezett fejlesztésekre, beruházásokra kívántunk fordítani. Elmaradtak az előzetes egyeztetések és az érintett szolgáltatók tájékoztatása, így meglepetésként ért bennünket a különadó mértéke és időtartama – jegyzi meg a Magyar Telekom közleménye. A cég hozzáteszi: az elvonás kedvezőtlenül hathat az iparág és azon keresztül az ország versenyképességére, hiszen a telekommunikációs beruházások és fejlesztések – különösen a vezetékes és mobil széles sávú hálózatok kiépítése – kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be abban, hogy Magyarország ismét a régió éllovasa legyen fejlettségben és tőkevonzó képességben egyaránt.

Mint mondják, az ország gazdasági stabilitása érdekében eddig is hajlandóak voltak érdemi áldozatokra, s megértik, hogy generálozni kell a költségvetést, de azt is tudni akarják, hogy a kormány milyen jövőt képzel el az ágazatnak.

Születésnapi rekordbírság a Telekomnak

Húszéves születésnapját rekordbírság kiszabásával tette emlékezetessé a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely a fogyasztók megtévesztéséért 200 millió forintra büntette a Magyar Telekomot. A Pénzcentrum.hu. értesülését a GVH-nál lapunknak megerősítették, részleteket mára ígértek. A hírek szerint a Telekom ezúttal egy tavaly nyári SMS-kvízjátékkal csapta be az ügyfeleit: reklámjaiban azt ígérte, hogy akik minél több emelt díjas SMS-t küldenek a Telekomnak, azok annál nagyobb eséllyel nyerhetnek meg egy autót. A Magyar Telekom reklámjai sűrűn szerepelnek a GVH „étlapján”. Eddig egy tucat alkalommal marasztalták el a céget, amelynek félmilliárdnál is többet kellett emiatt büntetésként lerónia. A távközlési óriás egyelőre nem kommentálta a hírt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.