Felszámoló vizsgálja a Ganz-Röck Zrt.-t

Miközben az elmúlt hetekben is folyamatosan tárgyalt a dolgozók elmaradt fizetéseiről a Ganz-Röck Zrt. menedzsmentje, már egy hónapja eldőlt, hogy a cégre felszámolás vár.

A Fővárosi Bíróság a kiskunfélegyházi gyárat üzemeltető vállalat felszámolását 2010. szeptember 22-én rendelte el, a végzés pedig október 18-án jelent meg a Cégközlönyben.

Hat hónapja nem fizetett bérük miatt miatt sztrájkoló dolgozóka TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházai üzemcsarnoka előtt felállított sátrukban, kedd este. A cég felszámolásának hírét tegnap közölték velük
A bérkifi zetések elmaradása miatt sztrájkoló dolgozók olajoshordóban rakott tűz mellett melegszenek a TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházai üzemcsarnoka előtt felállított sátrukban, kedd este. A cég felszámolásának hírét tegnap közölték velük

A cég kiskunfélegyházi gyárának dolgozói már hetek óta sztrájkolnak, és nem engedik elszállítani az Alstom megrendelésére készült erőművi berendezéseket. A Ganz-Röck Zrt. közgyűlése hétfő este még ülésezett, többi között arról tárgyaltak, hogy – meg nem nevezett – új befektetőt vonnak be a cégbe. Kedden Ménes István vezérigazgató és Szentesi Lászlóné, az igazgatóság elnöke Kiskunfélegyházán egyeztetett a sztrájkbizottság tagjaival, illetve Kapus Krisztián polgármesterrel és Czomba Sándor foglalkoztatásügyi államtitkárral, holott ez már a felszámoló dolga lett volna.

A sztrájkoló munkásoknak szerda délben jelentette beMénes István vezérigazgató, hogy felszámolják a céget.

A bíróság a Kelet-Holding Zrt.-t jelölte ki felszámolónak, felszámolóbiztosnak pedig Buga Tamás Imrét, aki kérdésünkre azt mondta: szerda délután találkozott először a cég vezetőivel. Érdemben még nem tudott nyilatkozni, 30 nap áll rendelkezésére, hogy áttekintse a cég helyzetét. A felszámolóbiztos közölte, pénteken elmegy Kiskunfélegyházára, hogy megnyugtassa a munkásokat: lépéseket tesz, hogy mielőbb kapjanak pénzt a bérgarancia-alapból. Azt is szeretné elérni, hogy fejezzék be a sztrájkot, és adják ki a „túszul ejtett” csöveket a megrendelő Alstomnak.

Sárosi Péter, a Vasas Szakszervezet dél-alföldi regionális elnöke érdeklődésünkre közölte: jobb, hogy megindult a felszámolás, mert így legalább tisztán látnak. Remélik, hogy így a bérgarancia-alapon keresztül november folyamán megkaphatják az elmaradt bérüket. Amennyiben a felszámoló erre garanciát ad, felfüggesztik a sztrájkot, és nem akadályozzák a csövek elszállítását. Nagyon fontosnak tartják, hogy a felszámoló keressen olyan új befektetőt, aki tovább üzemelteti a kiskunfélegyházi gyárat, és biztosítja a dolgozók további foglalkoztatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.