- Hányas osztályzatot adna, ha a magyar piacot egytől tízig kellene osztályozni annak kapcsán, hogy mennyire versenytudatosak az itteni cégek?

- Ha tíznek vesszük az ideális állapotot, akkor jelenleg olyan 7-8 pontot adnék. Tíz évvel ezelőtt ez nagyjából 5-6 között volt. A minőségi ugrás az utóbbi néhány évben következett be, azóta érezni, hogy a cégek versenytudatossága nőtt, mára ugyanúgy rutinszerűen próbálnak megfelelni a versenyjognak, mint az adó, a munkaügyi vagy egyéb szabályoknak. Ebben a környező országokhoz képest nagyon jól állunk: a GVH működteti az OECD-vel közösen a Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központot, így rálátásunk van 18 környező ország – köztük Románia, Ukrajna, Oroszország, Horvátország, Szerbia – versenyviszonyaira is. Ott a nagy cégek továbbra is úgy fogják fel, hogy a versenyhatóság a helyi adminisztráció része- és ugyanúgy korrumpálható is, mint a többi hatóság – vagy afféle „árhatóságnak” tartják a helyi versenyhivatalt.

- Mintha ez a jelenlegi hazai döntéshozók számára sem lenne kristálytiszta: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a napokban a Parlamentben kész tényként említette, hogy a GVH és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság fogja ellenőrizni, hogy a kereskedők ne hárítsák át a fogyasztókra a válságadó terhét.

- A GVH-nak nincs arra felhatalmazása, hogy önmagában az árképzést vizsgálja. Máskülönben gyakorlatilag kizártnak látom, hogy a jelenlegi forgalomhiány mellett a kereskedők be tudnák építeni az árakba ezt a terhet. Később, ha újra fellendül a forgalom, akkor már sokkal lazább árkorlátok lesznek, de akkor sem valószínű, hogy az árakat érezhető mértékben tudnák emelni. A kereskedő cégek közötti kartellmegállapodás a köztük lévő öldöklő verseny miatt kizártnak látszik – de azért persze résen vagyunk.

- Korábban a válság idején napirenden volt, hogy a kormányzati-gazdasági érdekcsoportok a válságra való hivatkozással megpróbálták felülírni a versenyszabályokat. A GVH eddig rendre ellenállt ennek a törekvésnek. Hogy áll most ez a huzavona?

- Most éppen a szakmai szövetségek és kamarák élénkültek föl, jó részük most arra számít, hogy jön egy új törvénymódosítás, amellyel kibúvót kapnak a versenyjog alól. Ezt persze megadhatja nekik az Országgyűlés, ám ez hosszútávon nem jó, mivel egy ilyen struktúrában a szakmai szövetségek és kamarák lobbicsoportjai lesznek a győztesei, míg a társadalom többi tagja a jóléti veszteséget elszenvedők táborába kerül.

- Ez a kérdéskör is mostanság gyakran a nemzeti – globális szembeállítás mentén merül föl. Gondolom, gyakran megkapta, hogy az egységes versenyszabályokat szorgalmazó GVH a globális gazdasági rend itteni szálláscsinálója.

- Az ilyen érvek, jobbára viták hevében szoktak előkerülni, de mi minden alkalommal elmagyarázzuk, hogy a lépéseink mögött a fogyasztói jólét növelésének célja áll. Így általánosságban mondva a „fogyasztók” jólétét nem szokta felvállalni egyetlen párt sem, a fogyasztók ugyanis nem egy erős, egységes lobbicsoport, hanem egy heterogén közeg. Egyébként amennyire a külföldi kollégáimtól hallom, a jól működő versenyhatóságok képviselőire rendre ráfogják, hogy valami „más” valamilyen „speciális” érdekeket képviselnek. Azt is gyakran lehetett hallani, hogy a GVH kerékkötője a kormányzati ágazati elképzeléseknek. Holott pusztán annyi történt, hogy a GVH bevonása nélkül hoztak valamilyen szabályozást, amelynek utána pár pontja nem állta ki a magyar és az uniós versenyjog próbáját. Jelenleg is érzékelek ilyen hozzáállást például az agrárium kapcsán.

- Gondolom, a tavaly elvérzett Kereskedelmi Etikai kódexre gondol, amikor az agrártárca által éveken át szorgalmazott, élelmiszer-kereskedők és beszállítók közötti etikai kódexet a kereskedők végül az önök vizsgálatára hivatkozva rúgták fel.

- Igen, ott is hangsúlyoztuk az agrárium érdekszövetségei és kormányzati felelősei felé, hogy nem a teljes kódexszel van bajunk, csak annak néhány pontjával, továbbá – és ez igen fontos – a kódexben lefektetett célokat, a hazai termékek vonzóbbá tételét a kereskedők, de főleg a fogyasztók felé támogatjuk, de ezt törvényes módon is el lehet érni.

- Például?

- Évek óta azt mondjuk, hogy a kormány sokkal többet tehetne ebben a kérdésben. Ha kormányzati szervek felvállalnák, hogy aprólékosan kidolgozzák, hogyan lehet beszerzési és értékesítési társulásokat létrehozni. Vagy egyszerű technikákat is propagálhatnának, például egy magyar termelő mondhatná azt – és ez nem versenyjog ellenes – hogy az ő tejét maximum milyen árplafonnal adhatják el. Igaz, ez inkább az olyan apró munkát jelent, aminek nincs nagy hírértéke, a gyakorlati haszna viszont annál több. Mi az utóbbi 2-3 évben számos konkrét javaslattal is előálltunk az Országgyűlés illetékes bizottsága felé. Azt gondolom, hogy hosszútávon sokkal szerencsésebb lenne, ha a termelők, a feldolgozók és a kereskedelmi hálózatok közötti aszimmetrikus viszonyt nem azzal próbálnánk kezelni, hogy az egyik felet – a kereskedőket – próbáljuk adminisztratív eszközökkel hozzágyengíteni a termelőkhöz, hanem éppen fordítva: a termelők piaci erejét erősítsék. A mai technikák eredménye egy rossz egyensúly lesz hosszabb távon, ami végül inflációs nyomást fog eredményezni a kereskedőknél. Próbálkoztunk azzal, hogy versenyjogi képzést indítunk az államigazgatási szakértőknek és vezetőknek, hogy megértessük velük, milyen – nem túl bonyolult – logika mentén működik a versenyjog.

- Tolongtak a jelentkezők?

- Mindeddig nem vettük észre az erős tanulási késztetést. Ellenben a cégek, vagy cégszövetségek részéről sokkal több megkeresés érkezik, hogy konzultációt kérjenek. Ezt azért is tartom rendkívül jónak, mivel ezzel tulajdonképpen célt is érünk: a különféle államigazgatási lépéseket valójában a cégek lobbiereje mozgatja. Konzultációsorozaton vettek részt a Bankszövetség képviselői – azok után, hogy a GVH számos tagjukat elmarasztalta a hitelkártyák megtévesztő hirdetései kapcsán, és elmondhatom, hogy jó együttműködés volt.

- Azért néha döcögős az együttműködés: ha jól tudom, az egyoldalú banki szerződésmódosításokról szóló törvénymódosításról is csak informálisan értesült a hivatal.

- Igen, pedig már 2008-ban többeket megkerestünk azzal, hogy a bankok szerződéskötés utáni túlzott hatalmát jogszabálymódosítással kellene csökkenteni, akkor értünk végére a témában indított ágazati vizsgálatunknak. 2009 márciusában született törvény a kérdésben, majd gyakorlatilag ezt vonta vissza az Országgyűlés 2009 decemberében az etikai kódexszel.

- Azóta hogy látja, mit sikerült elérni a Banki Etikai Kódexszel?

- Van esély, hogy működőképes legyen, de a versenyhivatali elemzés szerint sokkal jobb lett volna, ha egy törvény születik, ami teljesen világosan definiál feladatokat, és korlátokat szab. A kódex ehhez képest egy képlékenyebb, bonyolultabb, nehezebben kikényszeríthető intézmény. Ráadásul kódexet nem az állam szokott írni a cégeknek. Az államnak egy ilyen szituációban nem kódexben kell megállapodni a cégekkel, hanem törvényi felhatalmazás birtokában kell eljárnia. De most azért legalább van a kódex és szorítok azért, hogy betöltse a funkcióját.

- A GVH a nagy, gyakran politikai korrupcióval fertőzött kartell-ügyekben is el tudott járni. Mennyit számított ebben az esetben az, hogy a GVH egyben az uniós adminisztráció része is?

- A nagy kartell-ügyek elindítása teljesen a saját érdemünk volt. Találtunk valami nyomot arra, hogy valószínűleg ilyen meg olyan cégek között létrejött megállapodás a versenyt korlátozza az adott piacon, majd a rendelkezésünkre álló eszközökkel a felderítettük a kartellt. Az igazat megvallva az ilyen ügyekben Brüsszel nem segít, de nem is a feladata. A kartell-ügyek azon múltak, hogy erősen hittünk abban, hogy a versenytörvény – amelynek a 2000-es módosítása megadta a lehetőséget a kartellekkel szemben való erőteljesebb fellépésre – működik. És működött. Másrészt az ezredfordulón világosan nevén neveztük, hogy a kartell tulajdonképpen nem más, mint lopás. A versenyjogi irodalomban „keménynek” nevezett kartelleknél gonosz módon arra szövetkeznek cégvezetők, hogy felüláraznak bizonyos szolgáltatásokat és ezáltal ellopják mások pénzét.

- Ugyanakkor mintha ez az elvileg megkárosított állami szervezetek azóta sem tudatosodott: utoljára Kóka János gazdasági miniszter fogadkozott arról, hogy kártérítési pert indít a kartellező autópálya kivitelező cégekkel szemben. Azóta sem hallani ilyen jellegű perről.

- Nem, pedig mi a kártérítést nagyon erősen propagáljuk, mivel nekünk a kartelleknél sem szabad olyan mértékű bírságot kivetni, ami már egy közigazgatási eljáráshoz képest túlzóan nagy. Egy polgári bíró ellenben már megítélhet olyan mértékű kártérítést, ami igazán elrettentő lehet a kartellező cégek számára.

- 2005 szeptembere óta a bilincs is kattanhatna a kartellben vétkes cégvezető kezén, ám ilyenről sem hallottunk eddig.

- Minden esetben átadjuk az aktákat a nyomozó hatóságoknak, akiknek azonban a kartell tényén túl a személyes felelősséget kell bizonyítani, amihez a rendőrség részéről felkészültségre és akaratra van szükség.

- És látnak ilyen eltökéltséget?

- Eleinte volt olyan eset is, amikor a rendőrség illetékese azt állapította meg, hogy az adott eset, az szerinte nem is kartell – azaz szimplán felülbírálta a döntésünket. Több lezáratlan ügy van, időnként meghallgatnak bennünket tanúként, van olyan nyomozás, ahol ha megállapítanak felelősséget, az – mondjuk így – komoly hír lesz.

- A kartellezőkkel gyakran összejátszó pályáztatók továbbra sem kockáztatnak semmit. Javasolták a kiírók felelősségre vonhatóságát?

- Igen, természetesen sokat beszéltem magam is a kiírók felelősségéről, azonban ez ügyben nem történt sok minden. Illetve annyi, hogy a kiíróknak kötelessége értesíteni a GVH-t, ha kartellgyanús esetet tapasztalnak.

- Volt már ilyen?

- Eddig egyetlen olyan kiírói értesítést sem kaptunk, ami alapján el tudtunk volna kezdeni egy vizsgálatot. Pedig nem árt tudni: egy kartellről mindig a kiíró tudja a legtöbbet. A közbeszerzési pályázatok kiírói egy tender során folyamatosan kapcsolatban állnak a pályázókkal, évente akár többször is és nagyon jól ismerik a pályázó cégcsoportokat, azok kapcsolatrendszerét. Sajnos ezt a segítséget nem kapjuk meg, pedig egyre nehezebben mozgunk a kartellek világában.

- Tény, hogy mostanában kevesebb az újonnan indított nagy kartellügy. Miért?

- Két oka van. Úgy veszem észre, hogy főleg a közepes méretű cégek egy jó része letett a kartellezésről, mivel a bírsággal akár az előző 2-3 év nyereségét is elbukhatják. Ez nem jelenti azt, hogy valamiféle információáramlás nincs ezen cégek között, de a durva, egyértelmű piacfelosztó kartellekben már nem vesznek részt. Néhány nagy cég továbbra is megengedi magának ezt a luxust, mivel rendre azt gondolják, hogy védőernyőt tart föléjük valaki, a politika szereplői közül. Viszont ezeket nehéz megtalálni, mert egyrészt titokban jönnek létre, másrészt földrajzilag is eldugott helyen, a cégvezetők külön felkészülnek a kartell elleplezésére. Csak egy gyakorlati példa. Ma már a kartellmegállapodásra készülő cégvezetők a kiutazást és a szobafoglalást is úgy intézik, hogy ne lehessen visszakövetni.

- Amit mond, az lassan egy James Bond filmre kezd emlékeztetni. Tényleg, a rendvédelmi szervek, a titkosszolgálatok gazdaságvédelemmel foglalkozó részlegei nem súgnak be egy-két kartellt?

- Gyakorlatilag nem működik ez a csatorna. Elvileg megvannak az együttműködési csatornáink és a kapcsolatrendszerünk, de elvétve volt egy-két olyan eset, amikor ilyen információ nyomán elindultunk, azonban nem lett ilyen ügyből érdemi eljárás. Pontosan ez az a terület, ahol újra neki kell rugaszkodnia a Versenyhivatalnak, hogy ezeket a kapcsolatokat úgy kiépítse, hogy ne csak a szervezetek vezetők állapodjanak meg, hanem a hivatalok mindennapi munkavégzésének is a része legyen.

Nagy Zoltán: A GVH sosem volt a kormányzati ágazati elképzelések kerékkötője