Mennyit ér a diploma?

Bolognai diplomával nehezebb az elhelyezkedés, mint a hagyományos oklevéllel – többek között erre is rámutatnak a diplomás pálya-követés intézményi adatai, amelyek már az interneten is elérhetők. A munkaerőpiac és az új alapszakok nyújtotta végzettségek ugyanis „még keresik egymást”.

A 2009-ben diplomát szerzett fiatalok több mint 80 százaléka főállásban, teljes munkaidőben dolgozik, a munkanélküliség lényegében nem mérhető körükben – derül ki a diplomáspálya-követés program intézményi adataiból. A friss diplomások munkakörülményeikkel elégedettek, két területen azonban negatívak a viszajelzéseik: ezek pedig a jövedelem és a karrierlehetőség. Döntően – 70-80 százalékban – ugyanis alkalmazottként dolgoznak, átlagosan pedig havi nettó 140 ezer forintot keresnek.

Horváth Tamás, az Educatio Kft. felsőoktatási irodájának vezetője megjegyezte: intézményenként, azon belül karonként persze igen nagyok az eltérések. Az ELTE Informatikai Karán diplomát szerzettek például 194 990 forintot vihetnek haza, míg a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar végzettjei mindössze 106 730 forintot. A pedagógusképzésben végzettek körében előfordul a 100 ezer forint alatti nettó átlagfizetés is, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen diplomát szerzettek körében viszont nettó 150–220 ezer forint között mozognak a bérek.

A legnagyobb eltérések ugyanakkor a „mennyire kapcsolódik munkájuk a végzettségükhöz?” kérdésre adott válaszokban születtek. A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán végzettek közül például erre a kérdésre senki nem adott nemleges választ, 86 százalékuk ellenben a „nagyon nagy mértékben” kategóriát jelölte meg. A bölcsészkar végzettjei viszont 21 százalékban gondolják úgy, hogy munkájuk egyáltalán nem kapcsolódik végzettségükhöz, és csak 40 százalékuk jelölte be a „nagyon nagy mértékben” választ.

Horváth Tamás rámutatott: a bölcsész, a társadalomtudományi és a gazdasági szakokon végzettek általában kevésbé tartják munkájukhoz szorosan kapcsolódónak diplomájukat. Ez azonban nem feltétlenül jelent problémát, hiszen ezek a szakok általánosabb, a munkaerőpiacon „jól konvertálható képzettséget” adnak.

A válaszokból az is kiderült, hogy bolognai diplomával nehezebb az elhelyezkedés. Vagyis az alapdiplomával rendelkezők valamivel lassabban találnak maguknak állást, és egy kicsivel kevesebbet is keresnek, mint a hagyományos oklevelet szerzettek – mondta el érdeklődésünkre Horváth Tamás, aki szerint azonban mindebből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Szerinte arról lehet szó, hogy a munkaerőpiac és az új alapszakok nyújtotta végzettség még „keresik egymást” – ez egyébként nemzetközi szinten is megfigyelhető jelenség. Az új típusú bolognai alapszakok ugyanis 2006-ban indultak el hazánkban, vagyis még csak tavaly kerültek ki végzettjei nagyobb számban a munkaerőpiacra, így a cégek és HR-eseik még csak most ismerkednek az új képzettséggel.

Netes adattár

A diplomáspálya-követési programban összesen 30 felsőoktatási intézmény nyert uniós támogatást végzett hallgatói életpályájának nyomon követésére: közülük 27 küldte be eddig a kapott adatokat az Educatio Kft.-nek (Magyarországon összesen 70 felsőoktatási intézmény működik, ezek közül azonban csak 29 az állami fenntartású, a többi egyházi, alapítványi iskola). Az így öszszeállt adatbázis több mint tízezer végzett és jelenlegi hallgató visszajelzését, jövőképét tartalmazza, a válaszadási hajlandóság ugyanis mindössze húszszázalékos volt. Horváth Tamás szerint az adatok így rangsorolásra nem alkalmasak.

A felvételizők és az oktatásirányítás számára ugyanakkor jó tájékozódási lehetőséget jelentenek a www. diplomantul. hu oldalról intézményenként és karonként letölthető válaszok, hiszen több ezer végzett hallgató véleményét tükrözik arról, hogy az egyes intézmények diplomája hogyan hasznosul a munkaerőpiacon, azaz például mennyit keresnek, hogyan tudtak elhelyezkedni és mennyire kapcsolódik munkájuk a szakmájukhoz (korábban ilyen nagyszámú visszajelzés nem állt rendelkezésre). A rendszer kiépüléséhez ugyanakkor a nemzetközi gyakorlat alapján is több év kell; Németországban például húsz év alatt értek el 40 százalékos válaszadási arányt.

A diplomantul.hu oldal a diplomáspálya-követési adatok mellett több más szolgáltatással is igyekszik segíteni a pályakezdőket. Rá lehet keresni például a szakok karrierlehetőségeire, vagyis arra, hogy a 14 képzési terület egyes szakjainak elvégzésével milyen tudásra lehet szert tenni, és azzal milyen foglalkozásokat lehet megcélozni. Önismereti és foglalkozásválasztó teszteket is ki lehet tölteni a honlapon, és önéletrajzíráshoz, állásinterjúhoz is lehet tanácsokat kapni. Az álláskereső menüpont alatt pedig tanári állások és szakmai gyakorlatokat hirdető cégek ajánlatai közül lehet válogatni. (V. A. D.)

A bolognai diplomával nehezebb az elhelyezkedés, és a fizetés is alacsonyabb
A bolognai diplomával nehezebb az elhelyezkedés, és a fizetés is alacsonyabb
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.