Távközlés: gyilkosan nagy vagy túl kicsi a verseny?

Miközben Matolcsy György a gyilkos árversenyben látja annak garanciáját, hogy a különadó terheit a távközlési cégek nem hárítják át a fogyasztókra, addig Fellegi Tamás szakminiszter, akihez a távközlési ágazat tartozik, a közelmúltban a szegedi Közgazdász Vándorgyűlésen éppen azt részletezte, hogy e verseny nem elégséges.

Azt is kifejtette, hogy hazánkban – a régió más országaihoz hasonlóan – a távközlési szolgáltatások árai jellemzően magasabbak, mint a nyugati EU-országokban.

Piaci vélekedések szerint ha az adó arányos, azaz minden piaci szereplőt hasonló mértékben terhel, akkor semmi sem akadályozza majd a vállalkozásokat abban, hogy az adót beépítsék az árakba. Annál is inkább, mert a távközlésben a közeljövő igen beruházásigényes lesz a technológiai váltás miatt. A hazai cégek versenyképessége mindenképpen romlani fog: ha az adó nem jelenik meg az árakban, akkor a technológiai fejlesztések azért csúsznak majd, mert a cégeknek nem lesz elegendő forrásuk. Ha beépítik az árakba, akkor a szűkülő piac jelenti a veszélyt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.