Meg aztán a szeme is máson akadt meg. Egy másik fiókon, amelynek fogantyúját nem koptatta fényesre a gyakori használat. Nosza, ebbe nézzünk csak bele! – lelkesítette magát, és nem kellett csalódnia. Látott csodát, ott tornyosultak előtte szép rendben a formás bankókötegek, melyeket távközlési, energetikai cégek és áruházláncok gyűjtögettek. Vége immár a népnyúzásnak, eljött egy új korszak kezdete – hirdeti már hónapok óta az új kormány. S eddig mintha nyerésre állna. Az őszi, szokásos adópolémia ezúttal nem arról szól, ki miért jár rosszabbul a következő évben, hanem azt számolgatják civilek és szakértők, kinek mennyivel marad több pénz jövőre a zsebében. Bajban most inkább a nagy cégek könyvelői vannak.

De ha ez ilyen egyszerűen megy, vajon miért kellett eddig várni? – tolakodik elő a kérdés. A korábbi ciklusokat irányító kormányok szűk látókörűek, alacsony horizontúak vagy csak bátortalanok voltak?Mindegyik felvetésre és kormányra érvényes válaszom nincs, hisz volt, amelyet a kényszerek ejtettek fogságba, de azért akadtak nyugodtabb éveink is. Annyi azért kijelenthető, hogy eddig talán a kelleténél egyoldalúbb volt a kapcsolat a befektetők és a kormányok között – és nem csak az adófizetésre gondolok. Itt egyértelmű a fordulat, és jól kivehető a nagyobb bátorság. Orbánék nem az arany középutat keresik, hanem nem is kis lendülettel elmennének a falig – lásd például amit a magánnyugdíjpénztárakkal terveznek.

Naponta újabb és újabb szektorokat soroznak be a különadó viselésére kötelezettek közé, ami rendkívüli helyzetben mindenképpen érthető is lenne, de hát ilyenről ugye nem beszélhetünk: az IMF-et pont azért löktük el magunktól, mert a piacról is képesek vagyunk finanszírozni magunkat. Paradox módon épp a rendkívüli helyzet érzetének elkerülése érdekében kellene Orbánéknak még a gyanúját is eloszlatniuk annak, hogy ezek az intézkedések nem átmenetiek.

Ha mégis így tervezik hosszú távon megoldani a büdzsé lyukainak befoltozását, akkor – akarják vagy sem – a népen fog csattanni a most más irányba meglengetett ostor. Azt most hagyjuk, hogy a multik tömött sorokban elhagyják az országot, ettől nem kell tartani, ez nem életszerű. De abban biztosak lehetünk, hogy meg fog jelenni az emelkedő áraikban, a szűkülő kínálatukban a most rájuk mért extra adó, a magánpénztárak tagjai pedig az eltervezett megtakarításuk egy részének mondhatnának búcsút.

A következő napok minden bizonnyal arról fognak szólni, hogy az érintett ágazatok miért nem tartják képesnek magukat a sarc megfizetésére. S valóban, ha az volt a kritérium, hogy az extra nyereséget elérő vállalatok járuljanak hozzá nagyobb mértékben a közös kiadásokhoz, akkor lesz cég, amelyik még ezen az alapon is igazságtalannak tarthatja majd az adót. Ugyanis ebben a mezőnyben sem mindenki jut hozzá extraprofithoz.