Elemzők: nem rossz, de kellenének a kiadási reformok

Az idei 3,8 százalékos hiánycél még lejjebb szorítható, a jövő évi 3 százalékos hiányra nemcsak fedezetet, de jelentős tartalékot is képez a kormány a miniszterelnök által szerdán bejelentett intézkedésekkel –állították elemzők.

A 2010-re tervezett intézkedések által az év végéig beérkező 220 milliárd forint jóval több az elemzők által becsült néhány tízmilliárd forintos kockázatnál, így a 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartásihiányakár lejjebb is szorítható – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank stratégája. Felhívta a figyelmet arra is, hogy betervezhető többletbevételek miatt az Államadósság Kezelő Központnak (ÁKK) nincs szüksége arra, hogy megújítsa a lejáró állampapír-állomány egészét, ezáltal csökkenti a kínálatot, ami hozameséssel járhat már a következő hónapokban, s ez a tendencia 2011 egészére is érvényes. Mind az idei, mind a jövő évi hiány „simán hozható” – fogalmazott Kondrát Zsolt. Az MKB Bank vezető elemzője szerint jövőre a magán-nyugdíjpénztári befi zetések átutalásának blokkolása révén megtakarítható 360 milliárd forint egésze pufferként jelentkezhet. Ugyanakkor mindkét elemző alkotmányosan aggályosnak nevezte a magán-nyugdíjpénztári befizetések átutalásának blokkolását, hiszen az a befizetők pénze. Suppan Gergely egy ilyen lépéssel „nem ért egyet”.

Londoni felzárkózó piaci elemzők, így például a Barclays Capital részéről is hangsúlyozták: kedvező, hogy a magyar kormányfő szerdai költségvetési programismertetőjében elkötelezte magát az idei és a jövő évi államháztartási hiánycél teljesítése mellett, de a piac sokkal jobban örülne a kiadási oldali reformoknak. A magyar állam törlesztési kockázatát jelző CDS index ugyanakkor meredeken 270 pontról 259-re javult a szerdai kereskedésben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.