Elodáznák a reptéri szigort

– Az unió által előírt jövő áprilisi határidő utánra tolná az új folyadékátvilágító berendezések bevezetését a Repülőtér-üzemeltetők Nemzetközi Szervezete (ACI) – mondta lapunknak Oliver Jankovec, a szervezet főtitkára. Ennek érdekében tegnap Budapesten tárgyaltak Schváb Zoltánnal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) illetékes helyettes államtitkárával és Gergely Máté légiközlekedési főosztályvezetővel. Az EU korábbi döntése szerint az unióban olyan folyadékátvilágító berendezéseket kell üzembe helyezni, amelyek alkalmasak a nagyobb mennyiségű anyag ellenőrzésére is. (Ennek köszönhetően később feloldhatnák a mostani szigorú mennyiségi szabályokat.) Első körben 2011 áprilisát követően az EU-n kívülről érkező, de ott átszálló utasokat kellene vizsgálni az új berendezésekkel, 2013-ban pedig az összes induló utas biztonsági ellenőrzését így kellene végezni.

Hozzátette: mivel a technológia nem áll készen, e befektetés egyelőre ésszerűtlen lenne. A most elérhető technológiákkal pedig annyira lelassulna az utasellenőrzés, amely már nem lenne tolerálható. Azt sem lehet megmondani, hogy jelenleg hány átvilágítóberendezés felelne meg az új követelményeknek. A legrosszabb verzióval számolva egymilliárd eurót kellene költeniük a reptereknek a cserére – mondta. A szakember szerint az unióban működő biztonsági szabályozás fenntarthatatlan. A szövetség felhívást tett közzé a repülőterek felé, hogy gondolják át biztonsági rendszereiket, mert tarthatatlan, hogy minden utast potenciá lis terroristának tekintenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.