Bevetésirányítás, százezer autóhoz

Évente háromszázezer tonna áru fordul meg nyersanyag és kész autó formájában a kecskeméti Mercedesnél, ahol nyolc nappal a gyártás előtt még változtatni lehet a megrendelt autón, ha a vevő úgy akarja.

Egyetlen autó 5-6 ezer egységből, csavarjaira szedve 14-16 ezer darab alkatrészből áll, ezt kell úgy megrendelni és a szállítást megszervezni, hogy minden pontosan érkezzen. Mert a legfontosabb szempont, hogy minden ügyfélnek határidőre kell átadni a megrendelt autót, legyen az bármilyen színű vagy felszereltségű. A számítástechnikának és informatikának is köszönhetően húsz év alatt anynyira felgyorsult a rendszer, hogy ma már nemcsak a raktárkészlet és a kapacitáskihasználtság követhető, de a megrendelések is naprakészen kezelhetőek.

A kecskeméti Mercedes logisztikai és minőségbiztosítási menedzsere, Stefan Putzlocher szerint annyira rugalmas a rendszer, hogy ha a vevő nyolc nappal a kocsi legyártása előtt még változtatni szeretne a kocsi felszereltségén, és pluszban rendelne egy tolótetőt, vagy éppen meggondolta magát, és más színre akar váltani, ezt is megteheti. Ehhez be sem kell menni a kereskedéshez, azt saját számítógépével és az autó vevőkódjával akár otthonról is megteheti, mert az ügyintézés online működik. Nem lehet motort, sebességváltót módosítani, és a kormányváltásra sincs mód.

Rastattban és Kecskeméten is azonos modelleket gyártanak majd. Így az alkatrészek is megegyeznek. A német üzem kapacitása évi 300 ezer autó, ami kevésnek bizonyult a kiskocsik felé nyitó európai piacon, ezért döntött a Daimler konszern a kecskeméti testvérgyár felépítése mellett. A magyar Mercedesnél az első lépcsőben évi százezer autó készül majd. A 441 hektárnyi terület és a konszern vezetőinek nyilatkozatai hosszabb távon nagyobb darabszámot sejtetnek, és kedvező piaci körülmények mellett akár háromszorosára futhat fel a termelés.

Ami biztos, hogy 2012-től nagyjából háromszázezer tonnányi áru forog majd évente a kecskeméti Mercedesnél. Ötszáz beszállítótól érkeznek a termékek, többségében Európából, de használnak Japánból és az Egyesült Államokból érkező darabokat is. A cseh, osztrák, szlovák, lengyel, ukrán és román cégek mellett vannak magyar partnereink is, tájékoztat Stefan Putzlocher, aki azt is elmondja, hogy vannak magyarok, akikkel már most is együttműködnek, de a Magyarországon működő globális cégek is beszállítóik. A legtöbb áru Németországból vasúton érkezik, Sindelfingenből és Kukkenheimből szállítják a karoszszériák alapanyagait és fém alkatrészeit. A motorok és tengelyek is német üzemekből és vasúton érkeznek majd.

Egy gyár rugalmassága nagyban függ a logisztikusoktól, a kapacitások kihasználásához megfelelő gyártási program kell, mely záloga annak is, hogy az ügyfél időre megkapja a megrendelt autót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.