Gyengénk: az erős forint
A hitel és kamatainak törlesztése az importszámla megfi zetéséhez hasonló kockázatokat hordoz. Az import árfolyamkockázatának fedezése a vállalkozások napi rutinja. Miért ne fedezhetnék le a magánszemélyek is a hitelük árfolyamkockázatát? (Ha egyedül nem megy, akkor banki, vagy állami segítséggel.)
Ha például 280 forint/eurónál érkezik be az import, amelyet 60 nap múlva kell kifizetni, akkor annak a kockázatát kell kivédeni, hogy 60 nap múlva már, mondjuk, 308 forint/euró árfolyamon kell eurót vásárolni. A vállalkozás ezért, határidőre, 60 nappal későbbi időpontra eurót vásárol bankja devizakereskedőjén keresztül 280 forint/euró árfolyamon, és így akkor is ezen az árfolyamon teljesül 60 nap múlva a határidős euróvétel, ha akkor már 308 forintért adják az eurót az azonnali piacon.
Nyereség úgy keletkezik, hogy a 280 forintért határidőre vásárolt eurót a 60. napon eladják (ellenirányú ügylettel zárják a pozíciót) az akkori 308 forintos árfolyamon, és csak a különbözetet írják jóvá a vállalkozás számláján. Két különálló ügyletről van szó: 28 forintot veszít a vállalkozás eurónként az importon, mert az azonnali piacon 308 forintért vásárolt euróval fizeti ki a számlát 60 nap múlva, de ugyancsak 28 forintot írnak jóvá eurónként a számláján a határidős ügylet nyereségeként, amivel fedezi, kiegyenlíti az importon elszenvedett veszteséget. (Az érthetőség végett egyszerűsítésekkel éltünk: swap pontokat, kb. 1,50 forintot veszítenénk az euró és a forint kamatkülönbözetén és a bank hasznán, s persze adózni is kellene a határidős nyereségből.)
Lehetővé kell tenni, hogy a hitelfelvevők ezt az eljárást lemásolhassák, megváltoztatva a megváltoztatandókat. A forint gyengülése esetén az adósok nyernének a határidős ügyleten, és abból fizetnék ki a megemelkedett törlesztőrészlet többletét! Ha egy autóra lehet kötelező biztosítást kötni, miért ne lehetne biztosítást kötni a devizaalapú hitelre? Biztosítást kötni a két-három éve kötött hitelszerződés mellé is lehetne (ahogy használt autóra is megköthetjük, meg is kell kötnünk a kötelező biztosítást). Kiemeltük, hogy különálló ügyletről van szó, ma a mai árfolyamot lehetne lefedezni, ami elmúlt, az elmúlt.
A banknak nem kell tudnia – nem is érdekes a számára –, hogy milyen szándékkal kötik a határidős ügyletet. Neki mindegy, hogy devizahitel kockázatára, vagy ne adj’ isten, spekulációs céllal kötik, ő kockázatsemleges, mert egy másik ügylettel mindig lefedezi magát. Egyetlen feltétel egy átlagosan 10 százalékos fedezet megléte, amely akkor veszne el, ha pl. 10 százalékkal, eurónként 28 forinttal, azaz 252 forint/euróig erősödne vissza a forint, tehát az ellenkező irányba indulna, mint amire az ügyletet kötöttük. Akkor viszont 28 forintot nyernénk az importon, vagy a törlesztőrészlet csökkenésén. Itt ugyanis nem a nyereség a cél, hanem a veszteség elkerülése, tehát a 280-as (az aktuális) árfolyam rögzítése és nem több.
Ez fedezeti ügylet, a stratégiai veszteségtől véd. Itt mindig határidős devizavétel történik, a deviza határidős eladása – egy másik világ. Ezért csak megemlítjük, de nem ajánljuk, hogy amikor fordul a trend, le lehet zárni a vételi pozíciót, ezt akár automatikussá is lehet tenni, sőt azonnal új pozíciót lehet felvenni már az erősödés irányába, euró határidős eladásával, többször is, gyakran is, de akkor már tévedni is lehet. Ezt a tévedési lehetőséget pedig a spekulánsokra hagyjuk.
De honnan lesz fedezet? Miből veszítjük el a swap pontokat? A kivérzett adósoknak erre nyilván nincs pénzük.
Tételezzük fel – mintha új banki terméket alkotnánk éppen –, hogy egy bank, amikor például 10 millió forint ellenértékű euróalapú hitelt nyújtana, akkor eleve csak 9 millió forintot kapnánk kézhez. 1 millió forint szolgálna a hitelből a határidős ügylet fedezetéül, ami a forint gyengülése esetén nem kerülne felhasználásra, vissza lehetne fizetni, a forint erősödése esetén pedig a törlesztőrészletek csökkenésében térülne meg. Minden hónap határidős elszámolásának a napján az ugyanakkorra beállított törlesztés összegéhez igazodó kontraktust – és csak annyit – zárnánk ellenirányú ügylettel. Az egész hitel összegére 1 évre kötött euróvételi pozíció lezárása után az aktuális helyzethez igazítva újraterveznénk a konstrukciót. A carry trade haszna (az 1-2 százalékos kamatozású devizában felvett hitel kiadása 8-9 százalékos kamatra) épp elég a banknak, a swap pontok egy részével, az új termék biztosítási díjához a bank is hozzájárulna annyival, amennyivel a saját biztonságát váltaná meg.
Számolni kell, alkut kell kötni, nem kényszeríteni, mint azt a mostani kormány teszi.
A másik lehetőség az, hogy az „egyesületbe tömörülő” hitelfelvevőknek, pénzük nem lévén, az állam adja kölcsön a fedezetet (tiltások helyett kulturáltan), mert nem veszíthet rajta, hiszen fizetőképesek maradnak a polgárai, stabil marad a bankrendszere, fedezve lesz, működhet a jelzálogpiac is, amint az Európában szokásos. Az állam kármentéshez nyújtana segítséget, az egyéni csődök beállta előtt, tehát még időben.
Ha sem a bank, sem a kormány nem segít, hanem csak mímeli a segítséget, akkor magunknak kell a fedezetet előteremteni, és határidős ügyletet kötni egy hazai banknál. A kötés technikailag lehetséges, számos magánszemélynek van is ehhez szükséges szerződése. Még az adózás is kedvezőbb lett, a keletkező jövedelem már nem esik összevonás alá.
Figyelem: a fenti leegyszerűsített példálózás nem mentesít az adófizetés alól. A határidős nyereség utáni adót a tőkejövedelem mértékében be kell kalkulálni. Mennyivel élhetőbb ország lenne az, amelyben az adótörvény megalkotóiban volna annyi érzés, együttérzés, figyelmesség, hogy lehetővé tennék a törlesztőrészletek növekedésén elszenvedett veszteség leírását, a hitel fedezésére kötött határidős ügylet nyereségéből.
Cselekedni kell! A polgároknak 240, 250, 260, 270 forintos eurónál is tudniuk kellett, hogy nincs megállás, nem várhatnak csodára (hacsak meg nem győzte őket az a párt, amelyben megbíztak, hogy „erős országnak erős pénze kell legyen”). Akár a utóbbi tíz év, tehát az euró történetének német inflációjával, akár a német gazdaság egyéb mutatóival, termelékenységének változásával vetjük össze a forint inflációját és a magyar gazdaság paramétereit, reálisan 330 forint/ euró körüli árfolyamot kapunk. „317-es élményünk” pedig már volt is.
Persze sokan vitatják ezt. Elviselhetővé kell vitatni, különben elviselhetetlen.
Az uniós támogatások euróban folynak be, ami átváltva forint iránti keresletet generál, ugyanígy a forintban kibocsátott állampapírok eladása külföldieknek, az euró bevezetésének „eljövetele”, megtakarításaink euróra való átváltásának reménye és egyéb tényezők is ilyen várakozásokat keltenek, amelyek együttes hatására „tünetileg” erős forint keletkezik. Ez addig lesz így, amíg ki nem lyukad a luftballon. Addig is a forint időleges visszaerősödését a devizavételi pozíció kiépítésére kell használni.
Ha a kormány kicsit is bízna a forint erősödésében, akkor nem tiltaná a jelzálog bejegyzését, s ezzel magát a devizaalapú hitelezést. Hiszen, ha szerinte erősödni fog a forint, akkor éppen most, azaz gyengébb forint mellett lenne optimális felvenni a devizaalapú hitelt, majd később, erős forint mellett visszafi zetni. Kell ettől egyértelműbb bizonyíték arra, hogy a kormány is tudja, bármit is mond: a forint gyengülni fog, gyengülnie kell?!
Csak a külkereskedelem termelheti ki azt, amit a költségvetés, az alapok, az önkormányzatok elvernek. Pozitív egyenlegű költségvetés biztosan nem lesz még egy ideig, senki nem is tervez ilyet. A külkereskedelmi többlethez, az export segítéséhez, a kiváltható importtermékek hazai termeléséhez, a felzárkózáshoz pedig gyengülő forint kell. A görögök, a szlovákok is gyengítenék már a saját pénzüket, ha volna saját pénzük és saját jegybankjuk.
A határidős ügylet egy fogadás. Nemcsak arról van szó, hogy ma nem lehet a forint erősödésére fogadni, hanem arról is, hogy minek erősödne! Erős pénz olyan országnak való, amely többletet termel, nem jelentős az adósságállománya, ezért pénzt tud exportálni, amikor erős az árfolyam, és terméket tud exportálni, amikor gyengül. Nekünk, lássuk be, nemcsak többletünk nincs, de – erős forint mellett – versenyképes termékünk sincs (a multik termékeit most hagyjuk). Erősödő forint esetén egyre több, olcsóbbá váló importterméket vásárolhatunk a bérünkből, anélkül, hogy növekedne a teljesítményünk. Ez aztán az illúzió, nem a teljesítmény növelésére, hanem az importtermékek fogyasztására ösztönöz, ráadásul más országokban teremtünk vele egymillió munkahelyet.
Nem szégyen a forint gyengülésére fogadni, mint ahogy biztosítást kötni sem. Reális helyzetértékelés a forint gyengülésére fogadni, és határidős ügyletettel fedezni a devizaalapú hitelünket, ha van. Reális helyzetértékelés – és 240–270 forintos eurónál is az volt –, hogy euróra, svájci frankra, befektetési aranyra váltsuk át, ha van megtakarításunk. Szakítani kell azzal a nemzeti tabuval, hogy a forintnak erősnek kell lennie, csak akarni kell. A valóságra kell építeni az állam és a háztartások költségvetését, nem utópiákra.
A szerző közgazdász
