Budapest, a riksák városa - lehet majd egyszer

Több száz riksa rója Budapest utcáit, ahol a biciklis taxik a belvárosi tömegközlekedés szerves részét képezik. Ez a jövőkép, amit tíz éven belül szeretne valóra váltani a Riksa Közlekedési Vállalat.

A magyar riksapiac valójában két komoly céget, a már említett Riksa Közlekedési Vállalatot (RKV), és a Pedicab nevű céget jelenti. A két társaság ráadásul közös telephelyen üzemel Újlipótvárosban, ahol a mutatós járművek már éppen olyan megszokott látványnak számítanak, mint a Belvárosban.

Az elektromos rásegítésű motorral felszerelt, és a pusztán lábbal hajtott riksák most honosodnak meg a magyar fővárosban, miközben Londonban már hétszáz, Berlinben majdnem háromszáz, és Amszterdamban is több száz hasonló taxi rója köreit nap mint nap – csak hogy a közeli nagyvárosokat említsük, nem beszélve a távol-keleti vadmotoros tuktukokról, és hasonlóan elterjedt egyéb kistaxikról. Az RKV ötletgazdája és tulajdonosa, Borszéki Attila nem titkolja, hogy a riksázás egyik leggyengébb pontja Budapesten a pilótaképzés. Ez a munka ugyanis több, mint pedálozás, valójában igazi vendéglátás. A riksában normális megjelenésű és öltözékű, legalább egy idegen nyelvet beszélő intelligens, jó kondícióban lévő sofőrökre van szükség. Miután a vendégkör 80 százaléka külföldi, vagyis turista, az általuk elsősorban városnéző túrákhoz igényelt jármű vezetőjének szót kell velük érteni, sőt adott esetben némi városismereti információkkal is szolgálnia kell.

– Angol szakos tanár és három nyelven beszélő lakberendező – sorolja fel riksás barátai civil foglalkozását Endre, aki meg a dzsesszdobosi képzettségéből nem tud megélni, ezért pattan időnként kormány mögé. Mint mondja, tavaly még mindennap riksázott, még drosztolt is, és hajnalig szállította egyik helyről a másikra az éjszakai szórakozóhelyek közönségét. A riksákban éjszaka többnyire magyar fiatalok utaznak, nappal viszont szinte csak külföldiek.

Még megjósolni is nehéz lenne, hogy mikor válnak a riksák a budapesti tömegközlekedési kultúra részévé, bár egyre többen ismerik fel, hogy a zsúfolt Belvárosban a csúcsforgalom idején mindennél gyorsabb a háztól házig szállító biciklis taxi. A járműparkon hamarosan nem múlik a terjeszkedés, Borszéki Attiláék az induláshoz vásárolt hét nagy testű, darabonként 8,4 ezer euróért beszerzett példány mellé saját gyártású járműveket állítanak majd szolgálatba. Nem tévedés, egy korszerű, biztonságos riksa ára anynyi, mint egy kisautóé, viszont hiába jártak a cégtulajdonosok tavaly Kínában, nem jött öszsze a 48 darab jármű megvételére vonatkozó szerződés. A kínai riksák túl nehéznek bizonyultak, az RKV jelenlegi, legnagyobb járműveinek 140 kilós saját súlya is már határeset, amikor például egy emelkedőn kell a sofőrnek felhajtania utasokkal együtt.

A három éve alapított RKV és „lakótársa”, a Pedicab nagy volumenű terjeszkedést tervez, akkorát, amiben már külső befektetőre is számítanak. Csak az RKV az idén télen tíz, jövő nyáron húsz, azt követően meg harminc saját riksával akarja bővíteni járműparkját.

– Budapest akkora város, hogy méretei és turistaforgalma bőven elbír több száz riksát is, mi tíz éven belül 250 saját taxit tervezünk működtetni – mondja Borszéki Attila. A riksa a KRESZ szerint kerékpárnak számít, és az új szabályozás miatt ezáltal járdán is közlekedhet. Erre a belvárosi dugókban szükség is van, sőt vannak olyan hidak, ahol kénytelenek a járdát használni. A riksázás előnye a városnéző buszokkal vagy taxikkal szemben az, hogy egészen közel tudja vinni az utast a látnivalókhoz, például a méltán közkedvelt Andrássy úti palotákhoz. Haladási sebessége jobb, mint a gyalogosoké, viszont tovább lehet vele túrázni, hiszen kényelmes. A riksasofőrök általában egy-másfél órás túrákat vállalnak, hiszen a folyamatos kerekezés, még motoros rásegítés esetén is kemény munka.

Lányok csak mutatóba akadnak a pilóták körében, azért, mert – mint azt az RKV vezetője mondja – az utasok sem mind szeretik, ha egy nő ül a „bakon”. Nemegyszer előfordult, hogy a férfi utas megsajnálta a sofőrt, pedig a riksásokat nem pihentetni, hanem dolgoztatni kell, hogy keressenek. Az egyelőre alkalmi munkának számító riksázás tőlünk nyugatra már fő kenyérkereseti forrás. A Margit-szigeten dolgozó riksás cég tulajdonosai például télen Londonba járnak dolgozni, mert a téli Budapest forgalma még nagyon szerény.

A gyalogosnál gyorsabban, az autónál meg szabadabban mozog a városban a riksa
A gyalogosnál gyorsabban, az autónál meg szabadabban mozog a városban a riksa
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.