A jüan erősödése helyett a jen gyengül

Lendületesen felértékelődő kínai jüant látnának szívesen az európaiak, hogy a szerintük már erőre kapó gazdasági élénkülést ne fékezze le az izmosodó euró.

– Kína úgy gondolja, hogy az idő neki dolgozik, mert az európaiak gyengék, s úgyis belemennek a nemzetközi pénzügyi intézmények átalakításába. Peking udvariasan meghallgatja a brüsszeli kéréseket, aztán nem csinál semmit – állítja Daniel Gros, a brüsszeli CEPS kutatóintézet igazgatója, aki azt követően fejtette ki véleményét, hogy kedden reggel az unió pénzügyi hármasa – Jean-Claude Trichet jegybankelnök, Olli Rehn biztos és Jean-Claude Juncker euróövezeti elnök – megbeszélést folytatott Wen Jiabao kínai kormányfővel, főként az árfolyamról. Trichet serényebb ütemben felértékelődő jüant szeretne látni, Rehn pedig azt hangoztatta, hogy az eurózónában tapasztalható fellendülésnek az irama mérséklődhet, ha az euróra túl nagy teher hárul az árfolyamok átrendeződése közepette. Arra célzott, hogy miközben Kína alig engedi felértékelődni valutáját, Japán és az Egyesült Államok is az árfolyam gyengítésén fáradozik. A japán jegybank a kamat mérséklésével, az amerikai további likviditásbővítéssel akarja ezt elérni. Brazília és Dél-Korea a kivitelt igyekszik támogatni. Valóságos árfolyamháború bontakozik ki, mert a válságból minden térség az export fokozásával törne ki – a kereslet hiányától szenvedő világgazdasági környezetben.

Wen Jiabao az ASEM-csúcson – nincs okuk kapkodni
Wen Jiabao az ASEM-csúcson – nincs okuk kapkodni

A brüsszeli európai–ázsiai találkozó (ASEM) keretében kínálkozott alkalom a megbeszélésekre. Nicolas Sarkozy francia államfő, aki a húszak csoportjának soros elnöki tisztét veszi át, a kínaiak bevonását sürgette a globális egyensúlyi kérdések megoldásába, s kapott is Wentől némi biztatást, hogy Peking igyekszik mérsékelni az árfolyamok kilengését, ha cserébe Európa rendezi adósságés deficitproblémáját.

Az ASEM-csúcson negyvenhat ország képviselői vettek részt, s jórészt a globális ügyekről, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kvótarendszerének és irányításának módosításáról, a felzárkózó országok befolyásának növeléséről beszélgettek. Ez a vita a héten folytatódik Washingtonban, az IMF közgyűlésén, amelyre az intézmény a szokásos pénzügyi stabilitási és világgazdasági kiadványokkal készült. Előbbi azt állítja, hogy az államadósságok felduzzadása akaszthatja meg a fellendülés folyamatát, utóbbi viszont azzal érvel, hogy a deficitek erőteljes csökkentése – főként, hogy a fejlett országok zöme egy időben kényszerül erre a lépésre – rövid távon fékezi a gazdasági növekedést. E dilemmát nagyon jól tükrözi Írország, amely az ingatlanpiaci spekulációban sérült, s állami kézbe vett bankjait próbálja menteni, az adósság kényszerű növelése révén, egyszersmind súlyos megszorítások árán. A Moody’s hitelminősítő kedden figyelmeztette Dublint, hogy egy fokozattal lejjebb veszi a szuverén adósságára adott osztályzatot, mert egyre roszszabbak a növekedési kilátások, s kevesen hiszik, hogy a bankmentés miatt az idén a GDP 32 százalékára dagadó deficit valóban három százalék alá csökkenthető 2014-re.

A kibontakozó árfolyamháború, s az egyre aggasztóbb ír helyzet még jobban kiélezheti az uniós gazdaságirányításról, az euró szabályrendszerének szigorításáról folyó brüszszeli vitát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.