Elmaradt az utószezon

A rossz idő miatt lényegében elmaradt az utószezon a Balatonnál. A kempingek kiürültek, és alig akadt vendég a szállodákban, éttermekben, kávézókban. Jelentős bevételkiesése keletkezett szeptemberben a Balatoni Hajózási Zrt.-nek is, ezért –bízva a késői vénasszonyok nyarában – meghosszabbították a hajózási szezont.

Már most október végi képet mutat jó néhány balatoni település: a büfék, boltok sokasága kong az ürességtől, a kávézók, éttermek teraszain – ha épp nem esik – vendégre várva, munka nélkül lófrálnak a pincérek. Akad olyan étterem is, ahol megelégelték az üresjáratot, és már most téliesítettek, bezártak: mivel eddig minden szeptemberi hétvége esőt, hideget hozott, „nem volt kiért nyitva tartani”.

A rossz idő miatt nem csak a strandok, a szállodák is konganak az ürességtől
A rossz idő miatt nem csak a strandok, a szállodák is konganak az ürességtől

– Utószezon? Az nincs. Az idén elmaradt! – így foglalta össze tapasztalatait egy déli parti lángossütöde tulajdonosa, aki elmondása szerint nem a szerény bevétel, hanem az évtizedes hagyományok miatt tart mégis nyitva. A megkérdezett ház- és szobakiadással foglalkozó vállalkozók is elkeseredetten beszéltek az utószezonról. Elmondásuk szerint tavaly október végen volt olyan „kihaltság”, mint most, legfeljebb átutazó, egyéjszakás vendégek esnek be.

Nem csak a kisebb vállalkozások sínylették meg a csapadékos szeptembert. Polgár Tibor, a tizenhét kempinget működtető Balatontourist Zrt. vezérigazgatója szerint is tragikus volt a hónap, egymást érték az esős napok, a tó hirtelen lehűlt, emiatt pedig kiürültek kempingjeik. Mint mondta: a nyár közepén még bíztak abban, hogy a szezon vége felé javíthatnak eredményeiken, ám csak romlott a helyzet, így öszszességében mintegy tíz százalékkal fogadtak kevesebb vendéget a múlt évinél. Polgár Tibor megjegyezte: elsősorban a kedvezőtlen időjárással magyarázható a visszaesés, de ebben szerepet játszott az is, hogy a pénzügyi krízis nyomán egyre kevesebbet áldozhatnak balatoni nyaralásra a hazai családok.

A Balatoni Hajózási Zrt.-nél is jókora forgalomcsökkenést hozott a szeptember. Mint azt Horváth Gyulától, a társaság vezérigazgatójától megtudtuk, a múlt év hasonló időszakához képest 10-12 százalékkal esett vissza az utasszám. Részben emiatt döntöttek úgy, hogy – a késői vénasszonyok nyarában bízva – három héttel, október 24-ig meghosszabbítják a hajózási szezont, hátha javíthatnak még az eredményeken. Ennek kapcsán Horváth Gyula megemlítette: sokat segítene egy-két hét kellemes idő, hiszen az utóbbi napok is jelzik, hogy ha kisüt a nap, újra megjelennek a turisták a Balatonnál.

A jobb időben reménykednek a Zamárdiban működő kalandparkban is. Layer Enikő, a kalandpark marketingvezetője úgy fogalmazott: augusztus végéig szinte mindennap telt házzal üzemeltek, szeptember elején azonban beköszöntött a rossz idő, s hirtelen mintha elvágták volna a szezont. Szerinte azonban még nincs minden veszve: szinte egyfolytában hívják őket a vendégek, vagyis érdeklődőből nincs hiány, sokan utaznának a Balatonhoz, ha jó idő lenne.

Az esős, hideg szeptembert a wellnessrészleggel rendelkező szállodák vészelték át a legjobban a Balatonnál. A füredi Flamingó wellnesshotel értékesítési osztályán például azt mondták: jóval kevesebb a vendég, mint tavaly ilyenkor, ám annak is örülnek, hogy legalább van némi forgalom. Fazekas József György, a háromcsillagos keszthelyi Hotel Helikon igazgatója érdeklődésünkre úgy fogalmazott: a klasszikus értelemben vett utószezon az idén elmaradt, hiszen vendégeik között nincsenek családok, nyugdíjasok, párok, csak a jó előre megszervezett külföldi csoportok és konferenciák generálnak némi forgalmat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.