Csepp a tengerben a Lehman-hagyaték
A Sotheby’s kalapácsa alá került kollekció kivételes darabjai részben a cég székházának falait díszítették, illetve a Neuberger Bermann Galériából kerültek ki, amelyet a Lehman 2003-ban vásárolt meg. A rekord egy etiópiai festőnő alkotásához fűződik. Julie Mehretu vásznát 6–800 ezer dollárra becsülték, végül 1,2 milliónál koppant a kalapács. Mark Grotjahn alkotása 782 000 dollárt ért, míg Gerhard Richter elkelt három műve közül az egyik 506 000 dollárral rekordot írt. Csalódást okozott viszont Damien Hurst: egymillióra becsült alkotására senki nem licitált.
A Christie’s rendezvényétől a felszámolók legalább 2 millió fontot reméltek, végül 1,61 millióval kellett megelégedniük. A legmagasabb árat GabrielOrozco műve érte el, ám ez is valamivel 100 ezer font alatt maradt. Gary Hume alkotása, amihez nagyobb reményeket fűztek, becsértékétől jócskán elmaradva, alig 73 ezerért talált vevőt. Az úgynevezett ereklyék között a Canary Wharf-i székház egykor büszke cégére –több bekeretezett tőzsdei működési engedéllyel egyetemben – csaknem megtízszerezve az előzetes várakozást, 9375 fontért kelt el. De több cégjelre ezen összeg négy-ötszöröséért is akadt vásárló.
A Lehman Brothers európai székhelyének 2004-es megnyitására készült fémplakettre az előzetes hírek szerint maga Gordon Brown is licitált: annak idején ő volt az avató ceremónia egyik díszvendége. Az 1000–1500 fontra tartott emlék végül 28 750 fonton kelt el. Hogy végül is ki volt a szerencsés, azt nem tudni, miután a teremben és az interneten párhuzamosan folyt az alku. A többi kisebb-nagyobb emléktárgy: emblémák, cigarettásdobozok, teásdobozok, könyvek és más irodadíszek zöme megduplázta, megháromszorozta becsértékét. Vélhetően a cég elbocsátott alkalmazottai is licitáltak, akik szívesen vittek haza életük részéből valami apróságot. A kínálatot egyébként szigorúan szemrevételezte a PricewaterhouseCoopers (PwC) megbízottja, Barry Gilbertson, aki a vagyon felügyeletét látja el, s bár nem műértő, nagy rutinja van hasonló ügyekben: nyolc évvel ezelőtt az Enron-kiárusítást is végigcsinálta, amelyen 2000 papírkosárért is pénzt adtak, öszszesen 300 fontot. Gilbertson elmondta: két éve eldöntött tény az aukciók rendezése, de azzal azért vártak egészen mosta náig, mert a műtárgypiac „tetszhalott” állapota nem kecsegtetett semmi jóval.
A rendezvény népszerűsítéséből egy provokatív művész is kivette a részét. Geoffrey Raymond, aki előszeretettel festette meg a Wall Street bankárjait, honlapján 50 000 dollárért hirdette meg a Lehman Brothers közkedveltnek bizonyosan nem mondható volt elnökének portréját. Dick Fuld a munkájukat vesztett dolgozók legvisszafogottabb minősítése szerint is „csaló, aki félrevezette a világot”. A becslések szerint 15 éves regnálása alatt 3–500 millió dollárt kaszált. A rossz modora miatt „gorillának” is „becézett” üzletember ma egy kis pénzügyi tanácsadó céget jegyez, és a lehető legtöbb időt Sun Valley-i nyaralójában tölti. Megvan még kilenc hálószobás greenwichi lakása és floridai tengerparti háza is. Igaz, eladta feleségével közös műtárgykollekcióját Willem de Kooning és Barnett Newman absztrakt rajzaival, 20 millió dollárral csökkentve a Lehman Brothers hátrahagyott milliárdos számláit.
Fuld a napokban egy hivatalos vizsgálaton kifejtette: a Lehmann helyzetét jelentősen rontotta a hangulatkeltés, amely kiszámíthatatlan piaci helyzetet teremtett, és súlyosan hibázott az állam is, amely késlekedett megsegíteni a nagy múltú bankházat. A pénzügyi válságot vizsgáló bizottság (FCIC) meghallgatásán csak részben ismerte el személyes felelősségét, mondván, valóban kevés volt a likviditás, és a kereskedelmi ingatlanok súlya nagyobb volt a kelleténél.
– Az amerikai kormány, amely nem sokkal azelőtt a jelzálogbankokat kihúzta a bajból, a Lehmant magára hagyta, s még olcsó piaci források igénybevételére sem volt módja, miután a Fed teljesen korlátozta mozgásterét – védekezett vádolva a volt elnök.
Élesen tiltakozott azon becslések ellen, amelyek 30–60 milliárdos negatívumra taksálták a bank tőkéjét, miközben szerinte a valóság az, hogy a saját tőke az utolsó napokban is meghaladta a 26 milliárd dollárt.
A FCIC, amely Obama amerikai elnök kezdeményezésére jött létre, a pénzügyi krízis hátterét hivatott felderíteni, mások mellett már elbeszélgetett a Bear Stearns, a Goldman Sachs és a JP Morgan vezetőivel, valamint a Fed irányítóival is. Közülük Thomas Baxter, a Fed alelnöke tette az egyik érdekes kijelentést: noha a vészjelekre a központi bank juttatott némi pénzt a Lehmannak, de elismerte, hogy kommunikációs zavarok bénították a jegybank és a szakadék szélére került intézmény felelőseinek együttműködését.
Ami a Lehman kötelezettségeit illeti, különböző számok láttak napvilágot. A követelések regisztrálásával megbízott ügyvédi iroda, az Alvarez Marsal horribilis, 1200 milliárd dollárnyi kívánságlistával szembesült, melyek között természetesen sok a jogtalan. Úgy vélik, 300 milliárd elég lesz a jogos igények kielégítésére, mások 550 milliárd fölé teszik az öszszeget. Egyébként csak Nagy-Britanniában 800 szakember küszködik a Lehman-vagyon összerakásával. Mintegy 17 milliárd dollárt kérnek számon a különböző alapok és magánszemélyek.
A Lehman Brothers International 29,8 milliárd dollárt kezelt az összeomlás pillanatában, 13,1 milliárdot sikerült rendezni ez idáig, ám ebből az utolsó hat hónapban mindössze 1 milliárd került a mérlegbe, miután a követelések aprózódnak. Az igénybejelentés határideje decemberben jár le. A felszámolóknak, ügyvédeknek kifizetendő díjakat előzetesen 900 millió dollárra becsülték, ám az öszszeg már szeptemberben meghaladta az 1 milliárd dollárt.
