Borúsra váltó kilátások

Megtört az optimizmus: a lakosság és az üzleti szféra egyaránt borúlátóbbá vált a jövő megítélésében – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. szeptemberi, uniós támogatással készült felméréséből. A jövőképet számszerű sítő GKI-konjunktúraindex összetevői egyaránt csökkentek, lezárva a tavaly május óta tartó felemelkedési szakaszt.

Az üzleti várakozásokon belül minden ágazatban pesszimistábbak lettek a várakozások, egyedül az építőiparban mértek minimális javulást. Az iparban a termelési kilátások romlása és a saját termelésű készletek emelkedése miatt romlott a hangulat. Az építőipari bizalmi index négy hónapja hibahatáron belüli mértékben változik – most éppen javult –, így ebben az időszakban valójában stagnálásról lehet beszélni.

A kereskedelmi bizalmi index értéke – a júliusi–augusztusi növekedést követően – most jelentősen visszaesett. Ez főleg a rendelésekre, kevésbé az eladási pozíció megítélésére vonatkozik. A szolgáltatói bizalmi index is határozottan csökkent, amiben a romló üzletmenet mellett a forgalmi várakozások pesszimistább megítélésének van szerepe. Minden ágazatban erősödött kissé az áremelési szándék, de az építőiparban továbbra is az árcsökkenésre számítók vannak többen.

A fogyasztók inflációs várakozása is erősödött. A gazdaság kilátásainak megítélése szeptemberben erősen romlott. A fogyasztóknak a saját helyzetükkel kapcsolatos várakozásaikban bekövetkezett enyhe romlás főleg pénzügyi helyzetük és megtakarítási képességük jövőbeli alakulásával kapcsolatos –állapítja meg a GKI.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.