Levegőért kapkodó államok

Iszonyú áron, de pénzhez jutott Írország, Spanyolország és Görögország a sikeres keddi kincstárjegy-aukciókon. Brüsszelben azt sejtetik, hogy az ír bankválság még a magyar elnökség kezdete előtt kirobbanhat.

– A befektetők most örvendenek, de az adófizetők kezdhetnek idegeskedni, számukra ez borzasztó – mondta kedden rezignáltan Willem Buiter, a Citibank vezető közgazdásza, miután Írország, Spanyolország és Görögország is nagy érdeklődés mellett bocsátott ki kincstárjegyeket, összesen 8,9 milliárd euró értékben. A legkedvezőbb helyzetben a spanyolok vannak az uniós periféria fenyegetett államai közül, mert a hétmilliárd eurónyi, 12 és 18 hónapos államkötvényeket 1,9 és 2,1 százalékos hozammal értékesítették, igaz, mindkét érték magasabb az augusztusinál.

Elena Salgado spanyol pénzügyminiszternek jó napja volt kedden
Elena Salgado spanyol pénzügyminiszternek jó napja volt kedden

A görögök most 390 millió euró értékben 13 hetes papírokat kínáltak, s majdnem négyszázalékos hozamot kellett ígérniük. Az írek is drámai fejlemények elé néznek. A tőke menekülni kezdett, a német kötvényekhez viszonyított hozamkülönbözet rekordmagasságba emelkedett, mert a piac attól tart, hogy a bankok tartozásaiért végül a kormánynak kell jót állnia, miközben a gazdaság mélyrepülést hajt végre. Dublinban cáfolták, hogy az ország az IMF-hez fordulna, miközben Klaus Regling, az új uniós mentőalap igazgatója is úgy nyilatkozott, hogy a kormányok által garantált pénzre végül is egyetlen valutaövezeti tagállamnak sem lesz szüksége.

A piacot tesztelte így Dublin kedden, s másfél milliárd eurót fogadott be, ebből a 2018-as lejáratú papírok hatszázalékos, a 2014-esek 4,77 százalékos hozammal keltek el, egy százalékkal drágábban azonban, mint a nyáron.

Vannak aggasztó jelek. A Standard and Poor’s hitelminősítő szerint a pénzügyi válság miatt állami kézbe vett Anglo Irish Banknak végül 35 milliárd eurós támogatásra lesz szüksége: ez több mint az ország nemzeti össztermékének (GDP) az ötöde. Ennek nyomán a deficit elérheti a GDP 25 százalékát. Az ír jegybank elnöke szerint még szigorúbb intézkedéseket kell hozni.

Az egyébként rendkívül alacsony, alig kétszázalékos, irányadó futamidejű német államkötvényhozamhoz képest az írek immár négy, a görögök kilenc, a spanyolok 1,7 százalékos felárat fizetnek, hogy a befektetők bizalmát elnyerjék. A szerdán kibocsátó Portugália 3,7 százalékos prémiumot kénytelen fizetni. Ír ügyekben járatos brüsszeli források nem tartják kizártnak a bankválság idei kirobbanását. Az uniós intézmények folyosóin olyan találgatásokat is lehetett hallani, vajon képes lenne-e a magyar elnökség egy ilyen kihívással megbirkózni, avagy az eurózóna vezetői vennék újra kezükbe az irányítást.

Kelendők voltak a magyar papírok

Újabb sikert hozott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukciója: a mostanában megszokottnál is nagyobb túljegyzést tapasztaltak a befektetők részéről, s végül a felkínált 50 milliárd forint helyett 65 milliárd forint értékben értékesítették a papírokat. A keddi aukción csökkent az átlaghozam az előző aukcióhoz képest: 5,43 százalékos átlaghozam alakult ki, amely 5 bázisponttal alacsonyabb az előző, múlt keddi aukción elért 5,48 százalékos átlaghozamnál, és egy bázisponttal magasabb az 5,42 százalékos hétfői másodpiaci referenciahozamnál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.