Az adósságrendezési eljárás alatt a helyhatóság csak „alapjáraton” működhet: tevékenysége a legfontosabb közszolgáltatások fenntartására korlátozódik. Csődhelyzetben a félházzal működő oktatási és egészségügyi intézményeket is be kell csukni, kivéve, ha azokból a településen csak egy található. Ugyanakkor a gondnoknak a hitelezőkkel egyezségi tárgyalást kell kezdeményeznie, s ha mindegyikkel sikerül megállapodásra jutni, az eljárás befejeződik.

Vita esetén a hitelezők követeléseinek teljesítéséhez figyelembe vehető önkormányzati vagyon felosztásáról a bíróság dönt. Ez a vagyontömeg azonban korlátozott, mert az önkormányzati alapfeladatokat, a közszolgáltatásokat és a hatósági tevékenység ellátásához szükséges javakat nem lehet figyelembe venni. A forgalomképes vagyonelemek közé tartozhatnak többek között a földterületek, lakóingatlanok, értékpapírok és bankbetétek, de például az intézmények és a középületek nem. Egy kisebb településen így nagy valószínűséggel alig akadnak olyan javak, amelyek felosztása révén a hitelezőket kifizethetik, az állam pedig a tartozásokat nem vállalja magára. Az önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvény tételesen meghatározza azt is, hogy az igényeket milyen sorrendben kell kielégíteni. A sorban első helyen a helyhatóság alkalmazásában állók (a polgármesteri hivatalban dolgozók, közalkalmazottak) fizetése áll, ezt a zálogjoggal biztosított követelések – ezek banki kölcsönök is lehetnek – követik. Ezután jönnek az államot megillető pénzek – ilyen például a visszatérítendő költségvetési támogatás – és a társadalombiztosítási járulékok. Minden egyéb csak ezután következik, tehát a legrosszabbul a kifizetetlen számláikkal sorban álló beszállítók járhatnak, ők futhatnak a pénzük után.