Ajándék reptér teherrel

Összesen 330 millió forint kifizetésére kötelezte a bíróság a sármelléki és a zalavári önkormányzatot a két település tulajdonában lévő repülőtér ügyében napokban kihirdetett jogerős ítéletében.

A helyhatóságokat nehéz helyzetbe hozó ítéletnek majd másfél évtizedes előzménye van. A sármelléki egykori katonai repteret a kilencvenes évek elején a Balaton Airport Kft. működtette és fejlesztette saját költségén. Azonban 1995-ben a Balaton Airport Kft. és az állami tulajdonost képviselő kincstár között jogvita támadt, ezért a cég kivonult a reptérről. Nem sokkal később a társaság pert indított a magyar állam ellen, mert az nem térítette meg fejlesztéseinek ellenértékét. Időközben azonban a repteret – ingyen, de terheivel együtt – megkapta az államtól Zalavár és Sármellék önkormányzata, így a Balaton Airport Kft. később már a két települést perelte.

Bluszt Ernő, a Balaton Airport Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre úgy fogalmazott: a jogerős ítélet azt mondja ki, hogy a két településnek kell állnia a korábban elvégzett fejlesztések költségeit, valamint a kamatokat, összesen 330 millió forintot. (Egy korábbi bírósági ítéletben mintegy 210 millió forint kifizetésére kötelezték a két települést, de az önkormányzatok felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be. Az ügy újratárgyalása nyomán azonban még roszszabb helyzetbe kerültek.) Az ügyvezető kérdésünkre közölte, hogy a két településsel hosszú éveken át megegyezésre törekedtek, de az önkormányzatok rendre meghiúsították a megállapodást, ezért most mielőbb szeretnének pénzükhöz jutni.

Bluszt Ernő szerint az önkormányzatokat nem lehetetlenítené el az összeg kifizetése, mert a reptér jelenlegi működtetője mögött álló SCD-csoport épp a közelmúltban fizetett ki Zalavárnak és Sármelléknekmintegy 230milliós bérleti díjat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.