Az apátsági borászat lett az év pincészete

A főapátság és az MKB közös tulajdonában lévő Pannonhalmi Borház Kft. pincészete nyerte el az idén az Év pincészete díjat. A nyolc éve alapított vándordíjjal minden esztendőben egy olyan bortermelő gazdasági társaságot ismernek el, mely sokat tett a magyar borkultúra fejlesztéséért és népszerűsítéséért.

A pannonhalmi főapátság pincészete 2003-ban épült fel Szent Márton hegyén, háromezer hektoliter tárolókapacitással. A pannonhalmi bencések a második világháborút követően évekig termesztettek szőlőt és készítettek bort. Az 1940-es évek közepétől azonban szőlőbirtokuk és pincészetük állami tulajdonba került, s csupán 2000-ben kezdték meg a hagyományok újraélesztését.

Az első ültetvények 2003-ban fordultak termőre. Liptai Zsolt, a főapátság és az MKB által megalapított Pannonhalmi Borház Kft. ügyvezetője és borásza érdeklődésünkre elmondta: a Szent Márton-hegyen felépített pincészet évente 320 ezer palack bort tud elkészíteni. A folyamatos telepítések eredményeként azonban a teljes kapacitást először csak 2014-ben tudják kihasználni.

Tavaly 240 ezer palack bort termeltek az apátság gazdaságában. Ennek fele hazai vinotékákban, üzletekben kelt el. Saját boltjaikban és a nyáron nyitott exkluzív éttermükben az össztermés tíz százalékát értékesítik. A többi bort külföldön adják el. Az idén 20 ezer palackot az Egyesült Államokba szállítottak, európai felvevőpiacuk pedig jelenleg főként Szlovákia, Lengyelország és Belgium.

Az apátsági pincészetben olyan rendhagyó borászati eljárást alkalmaznak, mely teljes mértékben megőrzi a szőlő egyedi minőségét. A kóstolóterasszal kialakított négyszintes pincének tavaly tízezer olyan látogatója volt, aki kifejezetten a borkultúra miatt érkezett a pannonhalmi hegyre. A pincészet csúcsbora az Infusio. Az apátságban a középkortól kezdve így nevezték az ünnepek borát.

Boraik felét külföldön adják el
Boraik felét külföldön adják el
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.