Kedves nélkül indul a busz

Kiszállt az diszkont autóbuszjáratokat működtető Orange-Ways (OW) Zrt.-ből az egyik meghatározó alapító tag, s nem mellékesen a hazai befektetői, üzleti élet egyik legvagyonosabb tagjaként számon tartott Kedves Ferenc. A mintegy három éve létrehozott és mára milliárdos bevételt produkáló vállalatban meglévő 90 százalékos üzletrészt az ORW Hungaria Kft. vásárolta meg. Információink szerint az adásvételről szóló papírokat múlt pénteken írták alá a felek. A vevőről túl sok mindent nem közölt a buszos társaság, csupán annyit, hogy az ORW egy, a menedzsmentet képviselő társaság. A cégbíróság adataiból is csupán annyi derül ki, hogy a 10 millió forint jegyzett tőkével rendelkező vállalkozást egyetlen személy, Bakos Roland Zoltán alapította – egyben ő a cég ügyvezető igazgatója is –, aki viszont az OrangeWays irányítói és tulajdonosai között korábban nem volt fellelhető. Az OrangeWays további, mintegy 10 százalékos részvénycsomagja továbbra is a vezérigazgató Kovács Miklós kezében maradt. Az ügylet értékéről a felek nem nyilatkoztak a Népszabadságnak, csupán a közlemény szövegét „ismertették”: a pénzügyi befektetőként jelen lévő Kedves Ferenc az OW megalakulása óta elért jelentős fejlődés után végbement értéknövekedést könyvelhette el eredményként.

A vállalkozás nyereséges –legalábbis saját közleményük szerint az elmúlt év végére immár eredményes cégként működnek, és nem szorulnak a tulajdonosok pénzügyi segítségére. A cégbírósági adatok szerint tavaly 1,148 milliárd forint árbevételt értek el, amelynek több mint a fele a külföldi piacokról folyt be. A vállalat mérleg szerinti eredménye mintegy 250 millió forintos veszteség volt tavaly. Idén az első fél évben 750 millió forintos árbevételt produkáltak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.