Röviden

Víz alatti luxushotel épül Bonyhádon

A bonyhádi képviselő-testület elvi hozzájárulását adta a Trimp Holding Zrt. eredetileg Kiskunhalasra tervezett beruházásához, amely egy víz alatti, 28 000 négyzetméteres luxusszálloda. A város alsószéplaki részén létesülő fürdő melletti területen 10,5 milliárd forintból épülhet fel a szálloda. A beruházó elkezdheti a konkrét tervek kidolgozását, és megkezdődnek a tárgyalások az önkormányzattal a földterületet megvásárlásáról. (MTI)

Ötmilliárdos hitelkeretet pályáztat a MÁV

Két, összesen 5,3 milliárd forintos folyószámla-hitelkeret megújítására írt ki közbeszerzési pályázatot a MÁV. Két bankot választana a cég, egy 2 milliárd és egy 3,3 milliárd forintos csomagot hirdettek meg. A társaság a meglévő folyószámlahitelkeretét újítja meg. A cégcsoportnak június 30-án 15,5 milliárd forint rövid lejáratú hitele volt, míg a hosszú lejáratú hitelek állománya elérte a 215,5 milliárd forintot. A kölcsön a Flirt motorvonatok beszerzésére kapott beruházási hitelkeret lehívása miatt nőtt. (MTI)

Bizonytalan időre leállt a Mexicana légitársaság

Azt követően, hogy augusztus elején már csődöt jelentett, a hét végén – határozatlan időre – beszüntette működését a Mexicana, a Malévval egy légiszövetségbe tartozó, legnagyobb mexikói légitársaság. Az 1921-ben alapított – és ezzel a világ legrégebben fennálló társaságai között számon tartott – cég több mint hatvan desztinációt szolgált ki. A 70 repülőgépből álló légiflottával rendelkező Mexicana azt követően állt le, hogy megszakadtak a szakszervezetek és az új befektetők tárgyalásai a szanálásról. (MTI)

Öt évig nem lesz brit adócsökkentés

A következő parlamenti választásokig, vagyis legalább öt évig nincs mód az általános adóteher érdemi csökkentésére Nagy-Britanniában – mondta a brit pénzügyminiszter-helyettes. Danny Alexander a The Observer című baloldali lapnak kijelentette: az adótehernek „meglehetősen hosszú ideig” a jelenlegi szinten kell maradnia, mert ez szükséges az ország pénzügyeinek rendbetételéhez. A lap szerint – jóllehet a legalacsonyabb jövedelműek adócsökkentésének tervei már elkészültek – a pénzügyminiszter-helyettes nyilatkozatából az következik, hogy a középosztály legalább 2015-ig nem reménykedhet adócsökkentésben. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.