Kaszinókapitalizmus újratöltve
„A termelést sosem helyettesítheti a spekuláció, ezért nem ajánlom Magyarországnak sem a kaszinókapitalizmust.” Az idézet – a Stop.hu interpretálásában – magától a jelenlegi miniszterelnöktől való, aki elszántan küzd a kaszinókapitalizmus magyarországi megtelepedése ellen. A sukorói befektetőknek például már el is magyarázta, hogy idehaza vége a banánköztársaságnak, és jó lesz, ha szedik a sátorfájukat. Időközben azonban kiderült, hogy ez a kapitalizmuskritika szelektív: ha a Bajnai-kormány kaszinójáról van szó, az alapból nemkívánatos és (el)üldözendő, de egész más a helyzet, ha mondjuk egy jobboldali vezetésű kerületben, Budapest közepén akar valaki –egyébként a sukoróihoz kísértetiesen hasonló módon és célokkal – kaszinózni.
A budapesti Álomszigeten (egyelőre még Hajógyári-sziget), az egykori hajógyár területén és környékén hatalmas építkezés készül: szállodák 140 ezer négyzetméternyi szintterülettel, apartmanhotelek nagyjából feleakkora területen, kaszinó 28 ezer négyzetméteren, kongreszszusi központ, kiállítóterek, múzeum, kikötő, színház, éttermek, bárok – összesen mintegy 350 ezer négyzetméternyi szabadidő- és szórakoztatókomplexum a terv. Meg persze a kiszolgáló létesítmények és infrastruktúra: négyezer férőhelyesmélygarázs, az egysávos K híd átépítése 2x2 sávossá, a H híd bővítése, kétsávos közúti alagút a Szentendrei útról, lehajtó az Árpád hídról. A tervezők napi 24 ezer vendégre számítanak. A hatalmas embertömeget részben egy új szigeti buszjárattal kívánják mozgatni, de a létesítmények összetételéből adódóan a többség autóval érkezik. A környezeti hatástanulmány óránként 1500 gépkocsival számol, de ez a szám úgy jött ki, hogy a vendégek többségét tömegközlekedőknek prognosztizálták.
Ami a természeti értékeket illeti, négy éve, amikor a Sziget Fesztivál lehetséges zavaró hatásai miatt érdeklődtünk, a környezetvédelmi tárcánál lapunkat úgy tájékoztatták: számukra is meglepő, hogy a sziget nem védett, mert az élővilága alapján védelmet érdemelne. A Magyar Madártani Egyesület felmérései szerint összességében a terület madártani értéke a legkiemelkedőbb: a Duna áramlása a sziget északi részénél lelassul, az ott lerakódó hordalék (illetve az abból élő vándorkagylótelep) vonzza a víziszárnyasokat. A szigetcsúcs az egyik legjelentősebb telelő- és pihenőhely a főváros térségében, ahol minden évben előfordulnak európai madárritkaságok. Amúgy 150 madárfaj költ, vonul vagy telel a szigeten, a lakók közül különösen értékes a védett harkályállomány. A rovarvilágból a kis színjátszólepke, a pézsmacincér, valamint a kardos- és fecskefarkú lepkékből, nappali pávaszemekből álló nappalilepke-állomány a legfontosabb.
A szigeti növényzetben van két igazi ritkaság, a kora tavasszal nyíló Duna-völgyi csillagvirág és a szintén védett ligeti szőlő. A növénytársulások közül a budai oldal öreg nyárfákból álló, érintetlen galériaerdeje a legnagyobb kincs. A flóra és a fauna viszonylag jól bírja az egy hétig tartó fesztivált (ami mindig a költési-szaporodási időszak után, a vegetációs periódus legkevésbé sérülékeny szakaszában van), ám az egész éven át érkező, naponta kisvárosnyi forgalmat már valószínűleg nehezebben viselné.
A 32 hektáros beruházási területet 2000-ben 7 milliárd forintra értékelte az ÁPV Rt., de 2003-ban csupán 4,6 milliárd forintért adta el a Plaza Centers tulajdonában álló Ercorner Kft.-nek. A vételár menet közben tovább csökkent: mivel a telekhez jogszabályellenesen hozzácsapták a nem privatizálható kulturális értéknek számító római kori Hadrianus-palota területét, ezt utóbb az állam 1,027 milliárd forintért visszavásárolta (bár ott semmiképpen sem adhattak volna építési engedélyt, és ezt már az értékesítés pillanatában is mindkét fél pontosan tudta), azaz a vevő végső soron 3,6 milliárdért jutott a földdarabhoz. A visszavásárlásról a döntés éppen egy nappal a Budapest és Pest megye területére 2007 decemberében kiírt kaszinópályázat eredményének kihirdetése előtt született, ami azt a látszatot kelti, mintha az ÁPV előre tudta volna, hogy ki lesz a győztes.
Természetesen az Álomsziget-projekt is gond nélkül megkapta a kiemelt beruházás címet, ugyanúgy, mint a sukorói King’s City (érdekes, hogy ez a kitüntető státus leginkább a kaszinókat is tartalmazó turisztikai beruházásoknak jut). Így a beruházó egyszerűbben juthat hozzá a megvalósításhoz szükséges engedélyekhez. Őszintén szólva túl sok akadályt addig sem kellett leküzdenie: az állam a műemlékvédelmi problémákat a már említett Hadrianus-palotával együtt „kivásárolta” magának, az óbudai önkormányzat előzékenyen a befektető igényeihez igazította a kerületi szabályozási tervet (KSZT), és egyelőre a természeti értékek pusztulásának kockázata is csak a civil zöldeket aggasztja, az állami zöldhatóság még nem akadékoskodott.
Ezen a ponton érdemes megpendíteni a politikai szálat is: a kaszinósziget tipikusan olyan ügy, amelyik megmutatja, hogy az igazi törésvonalak két partján nem jobb- és baloldali ideológiákat találunk. A projekt történetének eddigi 7 évéből háromban Óbudán baloldali többség volt, jobboldali polgármesterrel (Tarlós István, majd Bús Balázs). 2006 óta a kerületet a jobboldal irányítja, de ez mitsem változtatott az Álomszigetet körülvevő barátságos helyhatósági miliőn. Különösen izgalmas Tarlós István szerepe, aki a KSZT 2006. júliusi módosításakor tartózkodott ugyan, de semmilyen akadályt nem gördített a beruházás elé. Tarlós „okos lány típusú” magatartására jellemző az Álomszigettel kapcsolatos kerületi népszavazás megszervezése is: a polgármester a voksolást a helyi civilek, illetve a Védegylet határozott kérése ellenére 2006 szeptemberére írta ki, miközben egy hónappal később, az önkormányzati választással összekapcsolva is meg lehetett volna tartani, garantálva az érvényességet. Az előre hozott véleménykérés aztán érvénytelen lett.
Egy további „rosszpont” itt is akad: az Álomsziget mögött álló Plaza Centers holland és izraeli kézben van, a projekt sikeréért személyesen David Admon korábbi izraeli nagykövet lobbizott (még nagyköveti kinevezése előtt, üzletemberként) a fővárosnál. Mindezt azért szükséges megjegyezni, hogy a sukorói és a budapesti kaszinóberuházás teljeskörűen összehasonlítható legyen: ha van valamilyen lényeges különbség a két projekt között – olyan, ami megmagyarázza, hogy miért vállalhatatlan az egyik, és miért támogatandó a másik –, az nem a természetvédelemben, nem az ár-érték arányban, nem a hatósági korrupció lehetőségében és nem is a befektetői háttérben keresendő.
És a végén a ráadás: Béres András, az LMP óbudai polgármesterjelöltje a beruházás ellen tiltakozó minapi sajtótájékoztatón megjegyezte, kíváncsian várja, hogy az ártéri építkezések ellen keresztes lovagként harcoló Illés Zoltán környezet- és vízügyi államtitkár kit és mikor fog felelősségre vonni az Álomsziget engedélyezése kapcsán. A sziget teljes területe ugyanis a Duna árterének számít, ahol az összes felszín feletti építkezés (a tervezett hidakkal és lehajtókkal együtt) szűkíti a hullámteret, akadályozza a víz levonulását, és ezzel veszélyezteti Budapest biztonságát, méghozzá sokkal kézzelfoghatóbban, mint Miskolcét az a bizonyos Sajó-ártéri Auchan, amelynek engedélyei miatt az államtitkár nemrég elbocsátotta a vízügyi felügyelőség vezetőjét.
