Winklert meglepte, hogy ő a Malév elnöke

Szokatlan körülmények között választották tegnap a Malév elnökévé Winkler Jánost: az érintett a közgyűlésen tudta meg, hogy mit kíván rábízni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.

Winkler Jánost, a T-Mobile volt vezérét választotta meg elnöknek tegnap a Malév közgyűlése. A választás formális volt, mivel a magyar állam 95 százalékban tulajdonos a cégben, s ezt az arányt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által delegált személy képviseli. Vagyis Winkler Jánost gyakorlatilag kinevezték a cég igazgatóságának élére, anélkül, hogy erről előzetesen tájékoztatták volna. A szakember hangot is adott meglepődésének a közgyűlésen – írta a nol.hu.

Több kisrészvényes bohózatba illőnek nevezte a történteket, s erre volt más okuk is. A néhány napja lemondott igazgatósági elnök, Urbán László helyére új tagot kellett választani a testületbe, s e tisztségre a vagyonkezelő jelen lévő képviselője saját magát terjesztette elő, majd, mint szavazásra jogosult személy, szavazott ismagáról. Utóbbi technikai kérdés, hiszen Kamarás Zoltán (aki korábban Malév-elnök is volt) az MNV igazgatóságának döntése alapján kapott mandátumot e javaslatokra – azaz az MNV-ben már korábban eldöntötték, hogy Winklert jelölik elnöknek, s Kamarást ig.-tagnak.

Tegnap délután Winkler János több médiumnak is megerősítette a nol.hu értesülését, miszerint úgy választották meg elnöknek, hogy erről korábban nem egyeztettek vele. Lapunk kérdésére csak annyit mondott, korai lenne a terveiről beszélni. Winkler elnöksége ráadásul még egyáltalán nem biztos, hiszen még döntenie kell, hogy vállalja a tisztséget. Attól a naptól számít ugyanis elnöknek, amikortól aláírja a pozíció elfogadásáról szóló nyilatkozatot. Vagyis nyilvánvalóan egyeztetnie kell az igazgatóság tagjaival, a minisztérium és az MNV Zrt. vezetőivel, akárcsak Martin Gauss vezérigazgatóval.

A nem mindennapi történet és az arra adott magyarázatok ugyanakkor arra engednek következtetni, hogy a magyar állam képviselői nem tudtak megoldást találni arra, miként pótolják a lemondását kedden bejelentő Urbán Lászlót, aki egy hónapig töltötte be az elnöki tisztséget. Névtelenséget kérő MNV-s forrásaink ugyanakkor azzal érveltek, hogy az előzetes egyeztetés nem jogi kötelezettség, „csak szokás”.

Érdekes a tőkeemelés körül kialakult helyzet is: minden pontosan úgy zajlott le, mint az előző kormány idején, az állami tulajdonszerzés előtt. Mivel az orosz kisebbségi tulajdonossal eddig nem sikerült megállapodni, nem született javaslat a tőkehelyzet rendezésére. Erre hivatkozva a közgyűlést megszakították, s harminc napon belül folytatják majd. Az eddigi gyakorlat alapján valószínűtlen, hogy addig miniszteri szintű megállapodás születik az orosz féllel, ám letelik az a határidő, amíg az orosz félnek nyilatkoznia kell, részt vesz-e a tőkeemelésben vagy nem. Ha nem, akkor az államnak egyedül kell rendeznie a társaság tőkehelyzetét, s elolvad az oroszok ötszázalékos tulajdonrésze. (Nem vesznek el ugyanakkor extra jogai.) Az állam valószínűleg ismét adósságot fog tőkésíteni, ám információink szerint erre most az oroszok nyitottabbak, mint korábban.

A tőkehelyzet rendezése és a cég finanszírozásának megoldása ugyanakkor kulcskérdés: információink szerint a nyári menetrendben a forgalmi adatok elmaradnak a korábbi évekéitől, ami azt jelenti: a megszokott november helyett már korábban is finanszírozásra szorulhat a cég.

A közgyűlésen a törvényeknek megfelelően kétmillió forintban maximálták Martin Gauss vezérigazgató javadalmazását.

Winkler János
Winkler János
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.